2022. július 21.
U21-es válogatott védő érkezik kölcsönbe
Magyar bajnok férfi felnőtt jégkorongcsapatunk a juniorválogatott védőjével, Kucsma Richárddal erősít.

Lassan elérkezik a jeges felkészülés kezdetének ideje, de addig is javában zajlik a magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk keretének kialakítása a 2022/23-as idényre. Eddig 21 név vált ismertté az FTC-Telekom a következő szezonra készülő keretéből, most pedig

egy újabb érkezőt köszönthetünk a 19 éves Kucsma Richárd személyében, aki kölcsönjátékosként érkezik a Ferencvároshoz a következő szezonra.

Kucsma Richárd 2002 december 27-én született Magyarországon. A 19 éves, 186 cm magas védő pályafutását az Újpest csapatában kezdte, 2017 és 2019 között az U18-as és az U21-es csapat tagjaként szerepelt a magyar utánpótlás bajnokságokban és az EBJL-ben is a lila-fehérekkel. A 2018/19-es idényben 27 meccsen 20 pontig jutott az osztrák bázisú utánpótlásligában, ami védő létére impozáns teljesítmény.

2019-től a Vasas játékosaként jégkorongozott tovább, első idényében párhuzamosan szerepelt a két utánpótlás-korosztályban, majd 2020-tól már csak a juniorbajnokságban lépett jégre.

Az előző szezonban lehetőséget kapott, hogy 13 alapszakasz mérkőzés erejéig bemutatkozzon az Erste Ligában, a Titánok kölcsönjátékosaként. 2021 novemberében visszatért klubjához, és a szezon hátralévő részében a Vasas U21-es együttesében szerepelt. Háromszoros junior válogatottnak mondhatja magát.

Kucsma Richárd az FTC-Telekom 22. játékosa a 2022/2023-as szezonra készülő keretből.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2022/23-es szezon előtt:

Érkezett: Ollie Betteridge (brit, Nottingham Panthers), Aku Kestilä (finn, Les Jokers de Cergy-Pontoise), Julius Marva (finn, STS Sanok), Brayden Low (kanadai, Reading Royals), Kreisz Brúnó (MAC HKB Újbuda), Kozma Dávid (Hisingens IK), Kucsma Richárd (Vasas SC, kölcsönbe)
Távozott: Pavuk Attila (visszavonult), Hegyi Ádám (visszavonult), Somogyi Balázs (DAB), Roczanov Dezső (?), Kóger Dániel (?), Hajós Roland (visszavonult)
Maradt: Kulmala Rasmus (érvényes szerződéssel), Arany Gergely (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Földes László (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Tóth Adrián (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Tóth Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Lauri Kärmeniemi (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Boros Dániel (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Sarcia Antonino (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Farkas Lőrinc Simon (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Bán Károly (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Galántai Richárd (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Komáromy Botond (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Nagy Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig)

Cikkajánló

Új csapatmenedzser jégkorongszakosztályunknál

A nyáron visszavonult rekordbajnok támadó, Tóth Adrián a jövőben a stáb tagjaként segíti tovább az FTC-t.

„Nem szakadok el a családtól, itt leszek a jövőben is”

A nyáron visszavonuló rekordbajnok, Tóth Adrián pályafutása végeztével sem szakad el a Ferencvárostól – VIDEÓ!

Nolan La Porte távozik az FTC-Telekomtól

A tavaly nyáron érkezett amerikai csatár nem hosszabbította meg szerződését a Ferencváros jégkorongcsapatával.

Az ECHL-ből érkező védővel bővül a keretünk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.

Ponterős finn hátvédet igazoltunk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.

Az AHL-ből érkező amerikai támadót igazoltunk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.

Finnországból hazatérő fiatal védővel erősítünk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.

Fiatal játékos érkezik a DVTK Jegesmedvéktől

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin