Ahogy arról korábban többször hírt adtunk, magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja gőzerővel dolgozik a 2024/25-ös szezonra készülő játékoskeret kialakításán. Ennek során eddig elbúcsúztunk öt, távozó vagy visszavonuló játékostól és bejelentettük 14 játékosunk szerződéshosszabbítását. Ezúttal ismét búcsúzunk, ugyanis
a Ferencvárost a jelenlegi keretet figyelembe véve a legrégebb óta, tíz éve megszakítás nélkül szolgáló jégkorongozó, Farkas Lőrinc Simon befejezi profi játékospályafutását.
Farkas Lőrinc Simon, vagy ahogyan a legtöbben ismerik Simi, gyerekkorában a Ferencvárosnál nevelkedett, profi pályafutását az akkor még kiemelkedően jobb körülmények és lehetőségek miatt mégis Székesfehérváron kezdte meg 2010-ben. Két fehérvári szezont és két újpesti idényt követően 2014-ben visszatért a Fradihoz, amit akkor még Szakács Ferenc, egy évvel később pedig már Greg Lindqvist irányított. 2018-ban komoly változások zajlottak a szakosztály életében, új, magyar vezetőedzővel, és alapjaiban kicserélődött játékoskerettel folytatódott a munka, Farkas Simon kitartása és kemény munkája pedig kifizetődött, ugyanis az edzőváltást követően egyike volt annak a néhány játékosoknak, akik az alapjaiban megújuló csapatnál is szerződéshosszabbítást kaptak. A lehetőséggel pedig élt is a támadó, a 2018/19-es szezonban teljes pályafutása közel legjobb eredményét produkálta a ligában, 48 mérkőzésen 4+7 pontot szerzett, a rájátszásban pedig négy ponttal segítette a Fradit a 22 év elteltével visszahódított magyar bajnoki címhez és a történelmi első Erste Liga-aranyhoz. Farkas a következő idényre is megtartotta jó formáját, újabb magyar bajnoki és (a Csíkszeredával megosztott) Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett a csapattal. 2019 őszén tagja volt a szintén történelmi IIHF Kontinentális Kupa-továbbjutásnak Rittenben, majd a dániai harmadik csoportkörben két mérkőzésen is eredményes volt, első gólja győzelmet ért a bombaerős brit Nottingham Panthers ellen. A 2020/21-es szezonban egy edzés közben elszenvedett szerencsétlen sérülés miatt az idény nagy részét kihagyta, azonban keményen dolgozott azon, hogy visszatérhessen, végül 16 alapszakasz-meccsen öt pontot szerzett. A 2021/22-es szezonra újult erővel tért vissza és az alapszakaszt ferencvárosi pályafutásának legjobb eredményével, 11 ponttal zárta. Ahogy a csapatnak, úgy Farkasnak is kicsit visszafogottabb volt a 2022/23-as idény eredményességben, azonban némi áthangszerelés után elképesztő teljesítményt mutatott a teljes keret a rájátszásban, köztük Farkas is, aki a legfontosabb pillanatokban villant, végül remek számokkal, 4+2 ponttal zárta a playoffot. A mögöttünk hagyott, 2023/24-es szezonban is stabil tagja volt a keretnek, 40 alapszakasz-mérkőzésen 4+5 ponttal, míg 11 rájátszás-meccsen 1+1 ponttal segítette a csapatot az újabb magyar bajnoki címhez.
Az elmúlt 10 évben, amit Farkas Simon a Fradinál töltött, rengeteg dolgon, ment keresztül a csapattal, megélt páratlan sikereket és elképesztő hullámvölgyeket is, de a legnehezebb időkben is keményen, vérbeli Fradi-szívvel hajtott a csapatért, a klubért. Szorgalmát, kitartását, elhivatottságát, alázatát az edzők is értékeltek, ezt az is jól mutatja, hogy néhány alkalommal a csapatkapitánynak járó „C” betű is felkerülhetett a 13-as számú mezre. Farkas Simon a Ferencvárosnál eltöltött tíz év alatt alatt összesen hat magyar bajnoki címet, két Erste Liga- és egy Magyar Kupa-aranyat, valamint két Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, emellett tagja volt két IIHF Kontinentális Kupa-továbbjutásnak is.
Csapatunk leghűségesebb tagjának, Farkas Siminek köszönjük a közös munkát, az eredményeket és élményeket, civil életéhez nagyon sok sikert, a családi életben pedig sok boldogságot kívánunk!
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.