2022. július 30.
„Szeretném megmutatni, hogy helyem van a csapatban”
Férfi jégkorongcsapatunk nyári igazolása, Kozma Dávid alig várja, hogy a Fradi-család tagja legyen – INTERJÚ!

A magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk augusztus első hetében elkezdi a jeges felkészülést is a 2022/23-as szezonra. Bár a korábbi évekhez hasonlóan a keret gerince ezúttal is együtt maradt, az eddig megszokottnál több olyan új arccal találkozhatunk majd zöld-fehér mezben, akik először kóstolhatnak bele, milyen is a Ferencváros színeiben jégkorongozni. Nincs ez másképpen a 21 éves támadó, Kozma Dávid esetében sem, aki évek óta Svédországban pallérozódott, leszámítva egy rövid kitérőt tavaly, amelynek ideje alatt a MAC játékosaként láthattak már a hazai szurkolók is. A fiatal játékos idén az FTC-Telekom játékosaként tér vissza az Erste Ligába, többek között erről és a Svédországban eltöltött időszakról is kérdeztük.

- Hogyan kerültél anno Svédországba?
- 11 éves koromban költöztem ki Svédországba a családommal, miután a testvérem már egy éve kint élt, ő is jégkorongozott. Ő egy svéd szakember segítségével került ki, aki a MAC utánpótlásában volt az edzője.

- Milyen rendszerben játszottál odakint, miben tér el a svéd modell a Magyarországon tapasztaltaktól?
- Svédországban az utánpótlás bajnokságok a csapatok jóval nagyobb száma miatt területekre vannak osztva, középiskolás kortól pedig regionális bajnokságok vannak. Én ezt az időszakomat a karlskronai és a boråsi jégkorong akadémiákon töltöttem.

15 éves korig Svédországban az a legfontosabb hogy mindenki egyforma játékidőhöz jusson, és talán a legfontosabb különbség, hogy ott nincsen olyanfajta eredménykényszer már az utánpótlásban, mint itthon Magyarországon.

- Milyen az ottani hokis közeg?
- Svédországról általánosságban elmondható, hogy az ottani emberek nagyon befogadók és segítőkészek, ami nincs másképp a hoki világában sem. Habár nem onnan származom, ezt soha nem éreztették velem, sőt, az idő teltével egyre inkább közülük valónak éreztem magam.

- Mi volt számodra a legfontosabb, amit tanultál a kint eltöltött idő alatt?
- Szerencsére sok dolgot tudtam tanulni, ami nem csak a jégkorongban segít, hanem a magánéletemben is. Ami a legjobban kitűnik ezek közül, az szerintem az a mentalitás, amivel a svéd emberek élnek. Ha ezt a hozzáállást kombinálom a még itthon megtanultakkal, akkor többféle szempontból tudom megközelíteni a dolgokat, ami mindenképp előnyt jelenthet számomra.

- Az előző szezont a MAC-nál kezdted, az idény végét azonban ismét Svédországban zártad. Milyen érzés volt hazajönni és miért alakult úgy, hogy szezon közben mégis visszamentél?
- Számomra sokat jelentett, hogy visszatérhettem a nevelőegyesületemhez, de már felnőtt játékosként. Kezdetben minden jól alakult, azonban az azt követő időszakban nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztem, ezért úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm Svédországba.

- Ezután miért döntöttél úgy, hogy mégis Magyarországon fogsz jégkorongozni, és miért pont a Ferencvárosnál?
- Tavaly is úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy számomra még mindig van esély a fejlődésre itthon, amit szeretnék is maximálisan kihasználni. Jött egy lehetőség a Ferencvárostól, ami számomra szimpatikus volt, így nem is hezitáltam sokat a döntésen.

- Milyen saját magaddal szemben meghatározott elvárásaid vannak a szezonra?
- Szeretném megmutatni, hogy helyem van a csapatban, és hogy lehet rám számítani, illetve a céljaim között szerepel az is, hogy hosszabb távon a csapat egyik meghatározó játékosa legyek.

- A nyár folyamán nem olyan feszített tempóban ugyan, de folytatjátok az edzéseket, így a konditeremben már volt lehetőséged találkozni a fiúkkal, mit gondolsz a csapatról?
- Az eddigiek alapján mindenki rendkívül szimpatikus és gyorsan megtaláltam velük a közös hangot. Remélem, hogy a továbbiakban is így lesz. Szerintem jó keretünk van ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat, és hogy elérjük majd a kitűzött céljainkat. Tudjuk, hogy sok munkára lesz szükség a szezon alatt, de remélem, hogy ez majd meghozza a gyümölcsét.

- Mi a benyomásod a klubról és a szurkolókról, üzensz nekik valamit
- Azt tudom, hogy a Ferencváros szinte legendásan egy nagy családnak számít, és már izgatottan várom, hogy én is közéjük tartozzak. Volt már szerencsém a ferencvárosi szurkolók előtt játszani tavaly még a MAC színeiben, és a hangulat mindig a topon volt a csarnokban. Remélem, ez a továbbiakban sem fog változni! Bízom benne, hogy minél többen jöttök majd ki szurkolni, ott találkozunk! Hajrá, Fradi!

Cikkajánló

Változás a felkészülési programban

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk második felkészülési meccsének helyszíne megváltozott.

Új csapatmenedzser jégkorongszakosztályunknál

A nyáron visszavonult rekordbajnok támadó, Tóth Adrián a jövőben a stáb tagjaként segíti tovább az FTC-t.

„Nem szakadok el a családtól, itt leszek a jövőben is”

A nyáron visszavonuló rekordbajnok, Tóth Adrián pályafutása végeztével sem szakad el a Ferencvárostól – VIDEÓ!

Nolan La Porte távozik az FTC-Telekomtól

A tavaly nyáron érkezett amerikai csatár nem hosszabbította meg szerződését a Ferencváros jégkorongcsapatával.

Az ECHL-ből érkező védővel bővül a keretünk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.

Ponterős finn hátvédet igazoltunk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.

Az AHL-ből érkező amerikai támadót igazoltunk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.

Finnországból hazatérő fiatal védővel erősítünk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin