2019. június 19.
Szenzációs igazolás, U20-as világbajnok a Fradiban!
Jégkorongcsapatunk bejelentette a Miskolcról érkező finn pontgyáros, Rasmus Kulmala leigazolását – VIDEÓ!

Az FTC-Telekom 22 év után ismét magyar bajnok, története során először Erste Liga-győztes férfi jégkorongcsapata tartotta magát a Fodor Szabolcs vezetőedző által kijelölt elvekhez, és arra törekedett, hogy a lehető legkisebb változtatásokat eszközölje a sikercsapat keretén – a gyorsan változó magyar jégkorongéletben ez az állandóság is az egyik apró, de fontos részlet lehet az eredményesség állandósítása felé vezető úton. Eddig a következő idényre épülő keret böngészésekor a maradók rovatban olvashattuk a legtöbb nevet, sőt, a hat légióshelyre sikerült öt tavalyi játékossal is megállapodni a hosszabbításról, az aranysisakos házi pontkirály, Braden Walls azonban bejelentette visszavonulását (a fradi.hu-n közölt búcsúinterjú ITT olvasható el), így helyére mindenképpen találni kellett egy külföldi támadót.

A pontokat elképesztő mennyiségben termelő, kiemelkedő játékintelligenciával rendelkező Walls pótlását nem is akárkivel sikerült megoldani: az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály vezetése ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy leszerződtette a DVTK Jegesmedvéktől érkező, korábbi U20-as világbajnok, mindössze 24 éves finn támadót, Rasmus Kulmalát!

Rasmus Kulmala 1994. június 21-én született a finnországi Alastaróban. 2007-ben a Loimaa-ban székelő Rockets U16-os csapatában lett igazolt játékos, majd 2009-ben bár maradt a juniorligában, de átigazolt a nagymúltú turkui TPS korosztályos csapatához, és az U16-os válogatottba is bekerült. A TPS színeiben kijárta a szamárlétrát, 2011-12-ben felkerült a felnőtt csapathoz, így bemutatkozott Európa egyik legerősebb bajnokságában, a finn élvonalban. Debütáló idényében 1+1 pontot szerzett, és végigjátszotta az U18-as világbajnokságot is – ekkorra már téli EYOF-ezüstérmesnek mondhatta magát. A következő idényre stabil tagja lett a TPS felnőtt együttesének, közben korosztályt váltott, és az U20-as válogatottal is megjárta a világbajnokságot. 2014-ben jött el eddigi pályafutása csúcsa, a finn U20-as válogatott tagjaként megnyerte a korosztályos világbajnokságot, az elődöntőben például a Connor McDavidet is a soraiban tudó Kanadát kiütve! Mégsem tudta stabilizálni helyét a TPS bombaerős keretében, ezért előbb több helyre is kölcsönadták, majd kis fehérorosz kitérővel a lengyel Orlik Opole játékosa lett. A jó erőkből álló lengyel bajnokságban az alapszakaszban 5+15 pontig jutott 25 mérkőzésen, a rájátszásban pedig 2+3 pontot szerzett. Itt játszott együtt a Fradival tavaly Erste Ligát nyerő, és szerződést hosszabbító Anssi Rantanennel, aki Miskolcra igazolt, és segédkezett Kulmala odacsábításában is. A támadó 2017/18-ban éppen pont per meccs mutatóval zárta a Jegesmedvék színeiben az Erste Liga alapszakaszát, majd a rájátszásban még jobban rákapcsolt, és nyolc meccsen 12 pontot szerzett, a finálét mégis elbukta a DVTK a MAC Újbudával szemben. Kulmala a szlovák Extraligába is követte a macikat, itt az alapszakaszban 57 meccsen több mint tisztességes 42 pontig jutott. A piros-fehéreknek azonban nem sikerült első idényükben az áttörés, a támadó teljesítménye pedig az idény végére visszaesett, és a többi légióshoz hasonlóan a miskolci vezetés szemében bűnbak lett, így ismét a klubváltás mellett döntött, és ezúttal is a honfitárs Rantanen közvetítésével a Ferencvároshoz került, ahol nem kisebb feladat vár a korábbi U20-as világbajnokra, mint betölteni a Braden Walls által hagyott űrt.

„Anssi már a Miskolcra érkezésemben is komoly szerepet játszott, jókat mondott Magyarországról nekem, és rólam a szakvezetésnek. Két jó évem volt, és nagyon profi körülményeket tapasztaltam egész Magyarországon, de sajnos nem sikerült bajnokságot nyerni. Ezért is várom már nagyon a közös munkát a Fradival, hiszen új csapatom a címvédő, és úgy hallottam, a győztes keret gerince együtt marad. Biztos vagyok benne, hogy remek közösségbe érkezem, ahol élmény lesz dolgozni. Erről tanúskodott Anssi beszámolója, és a Fodor Szabolcs vezetőedző által felvázoltak is. Emellett sok játékost ismerek személyesen is, tudom, hogy remek srácok. Minden vágyam a pályafutásom során először ligát nyerni egy csapattal, és ezért mindent meg fogok tenni a jégen és azon kívül egyaránt. Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy ott leszünk az európai porondon is, hiszen indulunk a Kontinentális Kupában, szóval, izgalmas szezon lesz, amit már tényleg nagyon várok” – mondta első ferencvárosi nyilatkozatában Rasmus Kulmala.

Rasmus Kulmala érkezésével megvan az FTC-Telekom hat légiósa a 2019/20-as szezonra készülő keretben, és már tizenöt név ismert a jövő évi csapatból.

Az FTC-Telekom jégkorongcsapatának hivatalos változásai a 2019-es holtszezonban:
Érkezett: Hajós Roland (DVTK Jegesmedvék), Rasmus Kulmala (DVTK Jegesmedvék), Nagy Kristóf (MAC Újbuda U20), Németh Attila (DEAC), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák)
Távozott: Dósa Krisztián (?), Pleszkán József (?), Rafaj Attila (?)
Maradt: Arany Gergely, Myles Fitzgerald, Jászai Dávid, Lauri Kärmeniemi, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Marcus Perrier, Anssi Rantanen, Brett Switzer, Tóth Adrián

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin