2022. július 19.
Svédországból hazatérő fiatal támadóval erősítünk
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunkban folytatja pályafutását a 21 éves Kozma Dávid.

A magyar bajnoki címet zsinórban négyszer elhódító Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja továbbra is gőzerővel dolgozik a játékoskeret kialakításán a 2022/23-as idényre. Több érkező, távozó és szerződését meghosszabbító játékos bejelentése után újabb érkezőt köszönthetünk az FTC-Telekom csapatában:

a Ferencvárosban folytatja pályafutását a Svéd Hisingens IK csapatától érkező 21 éves támadó, Kozma Dávid.

Kozma Dávid 2001. május 8-án született, jégkorongos pályafutását a MAC-ban kezdte, majd 11 éves korában döntött a családjával a légióskodás mellett. Klubja svéd edzője segített bátyjának elhelyezkedni egy svéd klubcsapatnál, Dávid pedig két évvel később követte testvérét az északi országba, a Lerums BK U16-os csapatához. Két évig játszott a Lerums BK színeiben, amely, ahogy egy korábbi interjújában elmondta, ahogy idősödött, egyre kevesebb perspektívát kínált a fiatal játékosnak, így 2016-ban a Karlskrona U16 Elit csapatához igazolt. Itt az U16-os mellett az U18-as csapatot is erősítette, hasonlóan eredményesen, mint első svéd klubjánál. A 2017/18-as szezonban feljebb lépett a ranglétrán, és lehetőséget kapott az U20-as csapatban is, amellyel belekóstolt Európa egyik legszínvonalasabb juniorligájának, a J20 SuperElitnek a légkörébe is.

2018-ban ismét klubot váltott és a Borås HC U18-as, U20-as és felnőtt csapatában is bizonyíthatott. A 2019/20-as idény közben visszatért a Karlskronához, majd 2021 januárjában, immáron magyar-svéd kettős állampolgárként visszatért Magyarországra és a MAC HKB Újbuda színeiben szerepelt az Erste Ligában és a magyar U21-es bajnokságban. A szezon végeztével Kozma Dávid újabb egy évre állapodott meg Kangyal Balázs együttesével, így a 2021/22-es szezon felét is az Erste Ligában töltötte a fiatal játékos, majd kapott egy ajánlatot és 2021 decemberében visszatért Svédországba és a Hisingens IK csapatánál helyezkedett el, ahol gyorsan belerázódott a ritmusba és 12 alapszakasz mérkőzésen 14 pontot, a rájátszás 9 mérkőzésén pedig 6 pontot szerzett.

Kozma Dávid érkezésével már 21 játékos neve ismert csapatunk a 2022/23-as szezonra készülő keretéből.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2022/23-es szezon előtt:

Érkezett: Ollie Betteridge (brit, Nottingham Panthers), Aku Kestilä (finn, Les Jokers de Cergy-Pontoise), Julius Marva (finn, STS Sanok), Brayden Low (kanadai, Reading Royals), Kreisz Brúnó (MAC HKB Újbuda), Kozma Dávid (Hisingens IK)
Távozott: Pavuk Attila (visszavonult), Hegyi Ádám (visszavonult), Somogyi Balázs (DAB), Roczanov Dezső (?), Kóger Dániel (?), Hajós Roland (visszavonult)
Maradt: Kulmala Rasmus (érvényes szerződéssel), Arany Gergely (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Földes László (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Tóth Adrián (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Tóth Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Lauri Kärmeniemi (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Boros Dániel (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Sarcia Antonino (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Farkas Lőrinc Simon (szerződéshosszabbítás 2024-ig), Bán Károly (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Galántai Richárd (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Komáromy Botond (szerződéshosszabbítás 2023-ig), Nagy Gergő (szerződéshosszabbítás 2024-ig)

Cikkajánló

Fradi-játékos a válogatott bő keretében

Csapatunk fiatal csatára, Mattyasovszky Gergely is ott van a jégkorongválogatott vb-re készülő első keretében.

Vereség Brassóban, búcsúztunk az Erste Ligától

Férfi jégkorongozóink 4-2-re kikaptak a negyeddöntő ötödik meccsén, a címvédő jutott az elődöntőbe.

A versenyben maradás a tét Brassóban.

Hatodik meccs, vagy vége a szezonnak - ez a kérdés férfi jégkorongozóink számára.

Vereség a negyeddöntő negyedik meccsén is

Férfi jégkorongozóink 6-2-re kikaptak a Corona Brassótól a második hazai negyeddöntős meccsen.

Hazai vereséggel folytattuk az Erste Liga-negyeddöntőt

Férfi jégkorongcsapatunk 5-2-re kikapott hazai pályán a címvédő Corona Brassótól.

Hazai pályán folytatódik a címvédő elleni párharc

Férfi jégkorongozóink egy-egy győzelemmel és vereséggel a hátuk mögött folytatják az Erste Liga-negyeddöntőt.

Hosszabbításban győzött a Brassó

Férfi hoksiaink hosszabbításban 5-4-re kikaptak a címvédő Corona Brassótól a negyeddöntő második meccsén.

Győzelem az Erste Liga-negyeddöntő első meccsén

Férfi hokisaink 6-2-re legyőzték a tavalyi bajnok Corona Brassót a negyeddöntő első találkozóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin