Amint arról korábban beszámoltunk, férfi jégkorongcsapatunk a Csíkszereda elleni Erste Liga-elődöntős búcsú után a magyar bajnoki cím mellett a Magyar Kupa meghívásos négyes döntőjében kapott lehetőséget arra április 2-3-án, hogy szépen zárja le a koronavírus-járvány miatt alapjaiban felforgatott, furcsa és rendkívül nehéz 2020/21-es idényt. A sorsolás úgy hozta, hogy az FTC-Telekom a pénteki elődöntőben a házigazda, szintén Erste Ligás DEAC-cal csapott össze, míg a másik ágon a két külföldi ligában edződő magyarországi csapat, a Hydro Fehérvár AV19 és a DVTK Jegesmedvék találkoztak. A mieink a kora délutáni első elődöntőben bár vezettek, végül hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedtek, így eldőlt, hogy ahogy az elmúlt kilenc évben, úgy ezúttal sem lesz címvédés a Magyar Kupában – utoljára a Dunaújvárosnak sikerült ez még 2012-ben. A másik ágon a fehérváriak legyőzték a miskolciakat, így eldőlt, hogy szombat kora délután a bronzmérkőzésért, és a szép szezonzárásért a szlovák Extraligás Jegesmedvékkel mérkőzünk meg.
Az elődöntőben látottakhoz képest némileg átalakított, felforgatott sorokkal vágott neki a találkozónak a Ferencváros, ugyanis a már korábban is hiányzó Justin Hodgman mellett sem a pénteken kézsérülést szenvedett Kóger Dániel, sem a DEAC elleni mérkőzés után kiosztott egymeccses eltiltását töltő Nagy Gergő nem állt Fodor Szabolcs rendelkezésére – a csapatkapitányi „C” betűt így a felnőttek között a Ferencvárost 2014 óta szolgáló Farkas Simon viselte ezúttal a mezén.
Nagy tempóban indult a mérkőzés, ahogy arra számítani lehetett, a szlovák Extraligás rutinnal rendelkező DVTK megpróbálta diktálni az iramot. Nem volt ezzel könnyű dolguk azonban, hiszen a mieink az elejétől kezdve jól beleálltak a meccsbe, gyors, lendületes, izgalmas oda-vissza hoki alakult ki már az első percektől, egyelőre nagyobb helyzet nélkül. A harmadik perc közepén Roczanov szabálytalankodott a palánknál, így gyorsan emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék. Az első lehetőség mégis a mieink előtt adódott, egy villámgyors hátrányos kontra végén Tóth Richárd kapu elé tett korongjáról az ezúttal a hiányzók miatt támadót játszó Tóth Gergely centikkel maradt le. Ezután viszont felállt a DVTK a harmadunkban, megvolt a korongjáratás és néhány veszélyes lövés, Arany Gergely azonban remekül kezdte a mérkőzést a kapunkban. Sikerült kivédekeznünk a hátrányt, zömében maradtak támadásban viszont a miskolciak, a mieink gyors kontrákkal próbálkoztak. Ritó kevergetett az alapvonal mögött, majd kapura húzott, Arany jól zárta a szöget, majd egy távoli lövésbe szúrt bele Révész közelről, de elkerülte a kapunkat a korong. A harmad feléhez közeledve egyre nőtt a nyomás a kapunk előtt, viszont ellenfelünk ezt nem tudta gólra váltani, rendkívül taktikusan játszottak a mieink, odaértek minden egyes korongra és emberre. A 11. percben Ritó hámozta át magát két védőnkön is, és már csak Arannyal állt szemben, ám kapusunk nyerte a párbajt. A 13. percben Versteeget állították ki bottal lökésért, ismét emberelőnybe került a DVTK, de a hátrányos védekezésünk ezúttal is nagyon jól működött, egy alkalommal pedig Arany is bravúrt mutatott be lábbal, így ez a miskolci előny is kihasználatlan maradt. A harmad utolsó perceire sikerült kiszabadulnunk a nyomás alól, többször is eljutottunk az ellenfél kapujáig, a legközelebb Sarcia járt a gólhoz egy bombával, ami kissé mellé ment. Egy perccel a játék vége előtt parázs pillanatok következtek, Versteegre kissé érthetetlen módon fújtak rá egy szabálytalanságot a semleges harmadban, amit az érintetten kívül Ellerby is határozottan sérelmezett a játékvezetőknél, így ő pedig tíz perc fegyelmi büntetést kapott. Az ellenféltől Wehrs próbálta meg számon kérni játékosainkon a reklamálást, akit Pavuk tessékelt arrébb az esettől, közel jártak a felek egy bunyóhoz is, ám ennek elejét vették a játékvezetők. Az utolsó fél percben emberelőnyben még megsorozta kapunkat a DVTK, Arany azonban parádézott, így gól nélkül zárult az első húsz perc.
Versteeg kiállítáából 55 másodperc áthúzódott a második játékrészre is, így öt a négy ellen kezdtük a harmadot. Ezt nagyobb probléma nélkül kivédekeztük, utána pedig öt az öt ellen az első harmadnál sokkal jobban feljebb toltuk a játékunkat, kiegyenlítettebb volt a mérkőzés. Ennek nyomán keményebb is lett az összecsapás, egyre több komoly ütközés, párharc tarkította a találkozót. Szerencsére ebből a mieink jöttek ki jobban, és a 24. percben megszereztük a vezetést. Rasmus Kulmala húzott kapura egy korongot, az Adorjánról kipattanót pedig Somogyi Balázs kegyetlenül vágta a félig üresen tátongó kapuba. (1-0) A vezető góltól a második harmadban egyébként is egyre jobban játszó csapatunk óriási lendületet kapott, a 28. perc elején pedig már kettővel vezettünk, egy kapu előtti kavarodás végén Németh Attila juttatta a miskolci hálóba a korongot. (2-0) Sőt, mindössze 22 másodperc kellett a harmadik gólunkig, Tóth Gergely lőtte ki egy szóló végén a hosszú oldalt. (3-0) Elképesztő lendületbe kerültünk, a DVTK Jegesmedvék ki is kérték az idejüket. Ennek ellenére a következő percekben végleg lezárhattuk volna a találkozót, ám előbb Somogyi, majd Versteeg törte szinte ketté a kapuvasat egy-egy lövéssel. A 30. percben Galajda kiállítása után először a mérkőzésen emberelőnybe kerültünk, ám sajnos ezzel nem éltünk jól. Olyannyira, hogy Magosi Bálint elszáguldott egy kontrával, és kilőtte a botos oldalt, hátrányos góllal zárkózott a DVTK. (3-1) Nem tartott azonban sokáig ellenfelünk öröme, alighogy letelt a kiállítás, Somogyi ismét a hálóba vágott közvetlen közelről egy kipattanót, visszaállt a háromgólos különbség! (4-1) Sőt, Révész Marcell hibája után a 32. perc legvégén újabb emberelőnyt kaptunk, ebből viszont, bár remekül álltunk bele, nem sikerült újabb gólt szerezni. Megérkezett viszont az a megalkuvást nem tűrő, harcos játék, amelyet Fodor Szabolcs a pénteki mérkőzés utáni interjújában olyannyira hiányolt az elmúlt időszakból, a második harmadban jó volt nézni a Fradi játékát. Ezért is sajnálhattuk igazán a 36. percben, hogy nem sikerült gólra váltani a többi helyzetet és kapuvasat, hiszen Vojtkó Mátyás révén szépített a DVTK. (4-2) Úgy nézett ki, ellenfelünk háromgólos hátrányban sem tett le arról, hogy visszajön a mérkőzésbe, és küzdöttek tovább becsülettel. Két perccel a játékrész vége előtt Sági és Ritó akadtak össze, páros kiállítás lett a vége. Négy a négy ellen a miskolciaké volt az első veszélyes lövés Galanisz révén, Arany nagyot védett. Nem sokkal utána a mieink jártak közel a gólhoz, ám Hajós próbálkozását fogta Adorján. Az utolsó percben még Tóth Adriánra ráfújtak egy gáncsolást, így a harmad hátralévő 38 másodpercében négy a három ellen próbálkozhatott a DVTK, azonban hősiesen kivédekeztük ezt a nem könnyű bő fél percet.
A páros kiállítás másodpercek alatt letelt, így a harmadik harmadot valamivel több mint egy percig „hagyományos”, öt a négy elleni emberhátránnyal kezdtük. Két veszélyes lövést is megeresztettek Arany kapujára, aki két remek védéssel, magabiztosan kezdte a játékrészt. A miskolciak az előnyük végén nagyon közel jártak a gólhoz, ám Révész közvetlen közelről leadott lövése fölé perdült. A 44. percben Pavuk kiállítása után ismét emberelőnybe került a DVTK, két újabb nehéz perc várt a mieinkre. Ezt is sikerült magabiztos és rendkívül hősies hátrányos védekezéssel hatástalanítani, egyenlő létszám mellett pedig ismét remekül tartottuk, mondhatni a legtöbb esetben csírájában elfojtottuk a miskolci rohamokat. Ahogy múltak a percek, úgy vált ellenfelünk egyre hitehagyottabbá, bár kétségtelenül próbálkoztak becsülettel a támadásépítéssel, remekül kontrolláltuk az eseményeket. Végre azt a magabiztos, céltudatos, megalkuvást nem tűrő Fradit láthattuk a jégen, amelyiket hiányoltunk a pénteki elődöntőben, ez pedig a szezon utolsó mérkőzésén azért jelenthet némi gyógyírt az elveszített Erste Liga- és Magyar Kupa-elődöntő után, pláne, hogy ezért a teljesítményért érem is járt a végén.
Hiába a miskolci rohamok, több gól ugyanis már nem esett a találkozón, ez pedig azt jelenti, hogy a Ferencváros 4-2-re megnyerte a DVTK Jegesmedvék elleni helyosztót, és a 2019-es bronz- valamint a 2020-as aranyérem után ismét a harmadik helyen végzett a Magyar Kupában, éremmel zárva így a megpróbáltatásokkal teli szezont.
Magyar bajnoki aranyérem, Magyar Kupa-bronzérem, nincs más hátra, mint az ilyenkor szokásos és összességében megérdemelt köszöntés: szép volt, fiúk!
Férfi jégkorong, Magyar Kupa, négyes döntő, bronzmérkőzés
FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék 4-2 (0-0, 4-2, 0-0)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Ellerby, Versteeg, Kulmala, Tóth A., Somogyi – Kärmeniemi, Sarcia, Hajós, Németh A., Sági – Boros, Hegyi, Pavuk, Tóth Gergely, Tóth R. – Bán, Farkas S., Roczanoc, Tóth Gergő. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss B.) – Hadobás, Wehrs, Walker, Ritó, Vas J. – Szirányi, Kiss D., Galajda, Csanyi, Magosi – Láda, Vojtkó, Galanisz, Révész, Miskolczi – Rokaly Sz., Lövei, Mattyasovszky. Vezetőedző: Tokaji Viktor.
Gólok: Somogyi (23:48, Kulmala, Kärmeniemi), Németh A. (27:15, Hajós, Bán), Tóth Gergely (27:37, Versteeg), Somogyi (31:39, Tóth A., Versteeg), illetve Magosi (30:56, EH), Vojtkó (35:43, Lövei, Ritó)
Kapura lövések: (5:12, 16:12, 3:19) 24:43
Védések: (12:5, 10:12, 19:3) 41:20 / 95.35% : 83.33%
Kiállítás percek: (16:0, 4:6, 2:0) 22:6
Emberelőny kihasználás: (2 / 0) 0.00% / (6 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 4:00 / 10:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 6) 100.00% / (0 / 2) 100.00%
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.