A Sárközy Tamás Emléktorna első napján elszenvedett vereséget követően a magyar válogatott az olasz együttessel mérkőzött meg. A keretet tekintve természetesen voltak változtatások, több fiatal játékos is lehetőséget kapott.
Nagy sebességgel kezdődött a mérkőzés, akárcsak a csütörtöki napon ezúttal is a negyedik percben érkezett az első magyar gól, Páterka Bence értékesített egy remek passzt (1-0). Magyar és olasz oldalon is voltak még lehetőségek a harmadban a kiállításoknak köszönhetően, de egyik csapat sem tudott élni velük. A szünet után sokáig oda-vissza hoki ment és egyre inkább kezdtek nyomást gyakorolni az olaszok a magyar válogatott kapujára, ami végül góllá érett, Anthony Salinitri tudott egyenlíteni (1-1). A harmadik harmadban bár kettős emberelőnye is volt a magyar válogatottnak, nem sikerült betalálni és mivel az olaszok sem tudtak túljutni Bálizson, hosszabbítás következett. A túlórában sem tudták eldönteni a mérkőzést a felek, így következhettek a büntető lövések. Végül öt sorozatot követően Phil Pietroniro találatával dőlt el a mérkőzés és az olaszok örülhettek a találkozó végén (1-2).
A mai napon pedig Hranghyéknak sem jött össze a győzelem, az U20-as válogatott ugyancsak 2-1-re kapott ki Székesfehérváron a szlovén U20-as csapattól.
Férfi Jégkorong, Sárközy Tamás Emléktorna
Magyarország – Olaszország 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-0, 0-1) Büntető lövésék után
Magyarország: Bálizs (Vay) – Stipsicz, Kiss, Nemes, Horváth B., Varga – Hadobás, Horváth M., Galló, Nagy K., Terbócs – Szabó B., Fejes, Lövei, Páterka, Kovács – Falus, Szabó D., Schlekmann, Németh, Mihály, Vezetőedző: Don MacAdam
Olaszország: Bernard (De Filippo) – Trivellato, Pietroniro, Deluca, Morini, Zanetti – Spornberger, Gazzola, Brunner, Sanna, Petan – Miglioranzi, Seed, Marchetti, Misley, Salintri – Casetti, Gios, Mantinger, Felicetti, Frank, Vezetőedző: Michael Keenan
Gólok: Páterka (04:24, Lövei, Fejes) illetve Salinitri (33:34, Trivellato, Pietroniro), Pietroniro (65:00)
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.