Úgy tűnik, helyrerázódott az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata az elmúlt bő egy hét alatt, hiszen a Csíkszereda és a DAB elleni vesztes mérkőzések után előbb a DEAC vendégeként, ha nehezen is, de sikerült győzni, míg pénteken, Káposztásmegyeren az első harmados nehézségeket levetkőzve a második játékrészben hengerelve, magabiztos játékkal vágtunk egy sima hatost a Vasasnak. Így két idegenbeli, győztesen megvívott mérkőzés után ismét hazai jégen játszhattunk, a sereghajtó Hokiklub Budapest látogatott Pesterzsébetre.
A mieink keretébe hosszú idő után visszakerült a sérüléséből felépülő Boros Dániel, valamint a szintén sérülés miatt pihenő Hajós Roland is, ellenben nem volt ott a meccskeretben Pozsár Márk és Németh Attila. A Vasas elleni mérkőzéshez hasonlóan Nagy Kristóf kezdett a kapuban. A mérkőzés egy szurkolói születésnapi ünnepélyes korongbedobással kezdődött. A találkozó első komoly helyzete a vendégeké volt, de kapusunk állta a sarat. Két és fél perc után már is ott voltunk a kapujuk előtt, de lövésig már nem jutottunk el, ellenben fél perccel később a visszatérő Boros már eltalálta a kaput. Bő másfél perccel később Pavuk adta a korongot Nagy Gergőnek, de a csapatkapitány próbálkozása csak a kapusig jutott. Az ötödik percben jött az első emberhátrányunk: Tóth Adriánt küldték ki két percre, de a Hokiklub nem tudott helyzetbe kerülni. Nyolc és fél perc után a saját harmadukban adták el a korongot, amire Fitzgerald csapott le, de a lövése nem talált utat a hálóba. Sorra dolgoztuk ki a támadásokat, de sehogy sem jött össze a gól. Tizenegy és félnél Pavukot ugratták ki a lehető legjobb ütemben, így egy az egyben mehetett a kapura, de nem tudta átverni a vendégek amerikai kapusát, Ian Sylvest. Kevesebb, mint egy perccel később azonban megtört a jég: Nagy Gergő készítette vissza a korongot, amit a védők ugyan lefüleltek, de felszabadítani nem tudták, jött Hegyi, és középről, távolról irgalmatlan nagy bombát eresztett a hálóba (1-0). Ez volt a Fradi négyesének első gólja az Erste Liga idei kiírásában. Alig egy perccel később megfogyatkoztak a vendégek: Köllő kapott két percet. Nagy Gergőnek elég volt hét másodperc, és belőtte a másodikat Kulmala és Pavuk remek passzaiból (2-0). Öt és féllel a vége előtt mi is megfogyatkoztunk egy rövid időre: Rantanen kapott két percet, de a vendégek még helyzetig sem tudtak eljutni. Alighogy kiegészültünk, tanári játékot mutattunk be: Hegyi passzolt a kapu mögé Nagynak, aki visszaadta a kölcsönt a kapu elé berobbanó Kulmalának, és ott is volt a harmadik (3-0), így három gólos előnyből várhattuk a második játékrészt.
A szokásoktól eltérően a második harmad is ünnepélyes korongbedobással kezdődött. A Fradi masszőrje-mindenese, László Balázs hét év után az utolsó mérkőzésén segítette a bajnoki címvédőt, a szakosztály pedig így szeretett volna megköszönni szolgálatait. Mivel Hegyit az első harmad végén két perccel büntette a játékvezető, így emberhátrányban kezdtünk, de az iram nem változott. Nagy elánnal vágtak bele a felek a folytatásba, a Hokiklub helyzetbe is tudott kerülni, de Nagy Kristóf eszén nem tudtak túljárni. Az ötödik perctől sorra dolgoztuk ki a helyzeteket: előbb Switzer lőtt mellé, majd Tóth Adrián ugratta ki Fitzgeraldot, aki a kapussal szembeni szokásos csele után a kaput is elvitte, de a játékvezető már korábban lest jelzett. Tóth Renátó is próbálkozott, majd Roczanov is tesztelte a vendégek portását, de egyelőre eredménytelenül. Tíz perc után Szűcs állt ki két percre, mi pedig mentünk előre, és negyvenkét másodperccel az előny lejárta előtt jött Kulmala, és belőtte maga második, csapata negyedik gólját (4-0). A gól után Fitzgeraldot is kiszórták, de egy percen belül kihasználták a vendégek az előnyt, Szűcs pofozta Nagy kapujába a korongot (4-1). Miután a Hokiklub belőtte a szépítő találatot, bátrabban álltak bele a mérkőzésbe, sokkal feljebb merészkedtek, de negyed óra játék után Tóth Adrián kapta a bal szélen a korongot, felnézett és már lőtte is a hosszú oldalra, ahol jött Fitzgerald, és meglőtte az ötödiket (5-1). Még ennek a percnek a legvégén lőttünk egy újabbat, egész pontosan Tóth Renátó, aki a Vasasnak lőtt duplája után itt is betalált, kihasználva Sylves kapus hatalmas hibáját, aki egy könnyűnek tűnő lövés után kiejtette a lepkésből a korongot (6-1). Szűk másfél perccel később Kulmala és Nagy Gergő összjátéka után Fitzgerald ismét beköszönt (7-1). A második harmadban gólparádét rendezve, 7-1-gyel mentünk az utolsó pihenőre.
A záró harmadban nagyon gyorsan emberhátrányba kerültünk, ugyanis túl sok játékos volt a jégen, így Tóth Adrián találta magát a büntetőpadon. Negyvenöt másodperc elég volt a vendégeknek, hogy helyzetbe kerüljenek, de Nagy Kristóf résen volt, és állta a sarat. Miután kiegészültünk egy újabb nagyszerű összjátékot bemutatva Kulmala meglőtte a mesterhármasát, ezzel együtt pedig a Ferencváros nyolcadik gólját, egy-két sapka tengerentúli szokás szerint be is repült a jégre, a háromgólos játékos tiszteletére (8-1). Négy és fél perc után a vendégek is megfogyatkoztak, Bán kapott két percet. Az emberelőny birtokában folyamatosan nyomás alatt tartottuk a vendég kaput, lövésig is eljutottunk, de Sylves bravúrral védeni tudta Kulmala lövését. Még ebben a pillanatban a MAC-tól lefarmolt Kreisz Brúnó is kapott két percet, így szűk fél percig kettős emberelőnyben támadhattunk. A helyzeteink itt is megvoltak, de az újabb gól sehogy sem akart összejönni, pedig Roczanov és Tóth Richárd is próbálkozott. Pulli is megeresztett egy lövést, de Sylves résen volt. Ezt követően főleg a mezőnyjáték dominált, és öt perccel a vége előtt Pulli is Kreisz is kiállt, négy a négy ellen játszhattunk. Három perccel a vége előtt jött a kegyelemdöfés: a vendégek a saját harmadukban adták el a korongot, amire nagyszerűen érkezett Tóth Gergely, és egy kiváló középtávoli lövéssel feltette az i-re a pontot (9-1). A folytatásban már nem történt változás, így a két csapat első meccséhez hasonlóan a Ferencváros most is kilencet lőve győzte le a Hokiklubot, beállítva ezzel a két csapat közös ligatörténetének legnagyobb gólkülönbségét.
Fodor Szabolcs csapata a teljes mérkőzést uralva tartotta otthon a három a pontot. A Fradi a folytatásban Erdélybe utazik, ahol előbb pénteken a Csíkszereda otthonában, majd másnap a Gyergyó vendégeként lép jégre - ez a túra már sokkal nehezebbnek ígérkezik, mint ez a vasárnap esti mérkőzés.
A mérkőzést követő sajtótájékoztató, a két vezetőedző, Gröschl Tamás és Fodor Szabolcs részvételével:
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 11. forduló
FTC-Telekom – Hokiklub Budapest 9-1 (3-0, 4-1, 2-0)
Pesterzsébet jégcsarnok
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Rantanen, Karmeniemi, Kulmala, Nagy G., Pavuk – Tóth Gergely, Pulli, Tóth Ad., Switzer, M. Fitzgerald – Sarcia, Hegyi, Tóth Re., Tóth Ri., Hajós – Jászai, Boros, Roczanov, Tóth Gergő, Farkas Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Hokiklub Budapest: Sylves (Gadácsi) – Fejes, Berry-Lamontagna, Németh, Petres, Satek – Bán, Bugár, Pihlqvist, Szappanos, Köllő – Lakatos, Szűcs, Albert, Kedves, Lőczi – Kreisz, Horváth, Izsák Vezetőedző: Gröschl Tamás
Kapura lövések: (16:7, 17:10, 11:5) 44:22
Védések: (7:13, 9:13, 5:9) 21:35 / 95.45% : 79.55%
Kiállítás percek: (6:2, 4:2, 6:8) 16:12
Emberelőny kihasználás: (6 / 2) 33.33% / (7 / 1) 14.29%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 7) 85.71% / (2 / 6) 66.67%
Gólszerzők: Hegyi (12:20), Nagy (13:27, EE, Pavuk, Karmeniemi), Kulmala (16:54, Nagy, Hegyi), Kulmala (31:19, EE, Rantanen, Karmeniemi), Fitzgerald (35:17, Tóth Ad.), Tóth Renátó (35:52, Boros), Fitzgerald (37:19, Kulmala, Nagy), Kulmala (43:47, Pavuk, Sarcia), Tóth Gergely (56:56) illetve Szűcs (32:48, EE, Németh)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.