Négy mérkőzésen aratott három győzelemmel zárta erdélyi túráját és ezzel az alapszakaszt magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk. Az FTC-Telekom ezzel bebiztosította a második helyét az alapszakasz végén, és ezzel a második kiemelést a rájátszásra, ami azt jelenti, hogy csapatunk másodikként választhat ellenfelet a március 1-jei playoff-sajtótájékoztatón a negyeddöntőre, valamint a negyed- és az elődöntőt - ha eljut odáig -, biztosan pályaelőnnyel kezdi. Sőt, ha a jelenleg a tabella második helyén álló Corona Brassó a hátralévő három alapszakasz-meccsén három rendes játékidős vereséget szenved a Gyergyói HK-tól, akkor alapszakasz-győztesként zárjuk a bajnokság első szakaszát.
A kulcsfontosságú győzelmekhez a Fradi kapitánya, Nagy Gergő négy mérkőzésen szerzett 3+4 ponttal járult hozzá, teljesítményével pedig kiérdemelte, hogy A Hét Játékosává válasszák az Erste Ligában.
A liga hivatalos honlapján ezzel kapcsolatban interjút készítettek játékosunkkal, amelyben az erdélyi túra mellett saját teljesítménye és a csapat formája, valamint a rájátszásra való készülés is szóba került. Az interjú teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható el.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-es Hydro Fehérvár AV19-cel küzd meg a székesfehérvári Alba Arénában.
Magyar bajnok hokisaink fordulatos mérkőzés végén 5-6-ra kikaptak a BJA HC csapatától.
Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk vasárnap hazai pályán fogadja a BJA HC csapatát az Erste Ligában.
Férfi jégkorongcsapatunk 7-4-re kikapott a DEAC otthonában a szezon első tétmeccsén.
Férfi jégkorongcsapatunk mindhárom színű 2024/25-ös meze már meg is rendelhető online és személyesen is!
Magyar bajnok jégkorongozóink pénteken a DEAC otthonában kezdik meg az Erste Liga-szereplést.
Magyar bajnok hokisaink szétlövést követően 2-1-re kikaptak a szlovák Extraligás Érsekújvár otthonában.
Kedd délben megtartották a férfi jégkorong Erste Liga hagyományos szezonnyitó sajtótájékoztatóját.