2019. július 14.
Megvan az első két meccs időpontja
Augusztus 16-án Miskolcon és augusztus 23-án Nyitrán is 18.00-kor lépnek jégre férfi hokisaink.

Amint arról ITT beszámoltunk, augusztusban a jeges edzések után nem sokkal felkészülési mérkőzésekkel is megkezdődik a 2019/2020-as szezon magyar bajnok és Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunk számára. Fodor Szabolcs együttese emellett a megújuló, cseh, szlovák, lengyel és magyar csapatok részvételével elinduló Visegrád Kupa mezőnyében is ott lesz idén is, ennek első találkozói pedig ezúttal is remekül illeszkednek a felkészülési programba.

A Fradi előszezonbeli hat meccsének dátuma már eddig is ismert volt, ezúttal azonban megvan az első két találkozó kezdési időpontja is: augusztus 16-án, pénteken az idény annak a DVTK Jegesmdvéknek az otthonában kezdődik egy tét nélküli találkozóval, akiket legutóbb a miskolci Városi Jégcsarnokban január végén 3-0-ra legyőztünk, így hiába a jóval magasabban jegyzett szlovák Extraligában szerzett rutin, a Ferencvárosé lett a Magyar Kupa bronzérme. A mérkőzés 18.00-kor kezdődik. Akárcsak egy héttel később, augusztus 23-án pénteken az első Visegrád Kupa csoportmérkőzésünk, a szlovák Extraligás Nyitra otthonában.

Férfi jégkorong, előszezon
2019. augusztus 16., 18.00: DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom (Miskolc)
2019. augusztus 23., 18.00: HK Nyitra – FTC-Telekom (Visegrád Kupa, Nyitra)

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin