Amint arról korábban beszámoltunk, komoly erőltetett menet közepén jár az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata. Fodor Szabolcs együttese alig tért haza az idény első erdélyi túrájáról, ahol kőkemény rangadókat játszott Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson, alig 24 órával később már a világ élvonalába tartozó cseh jégkorong egyik képviselőjével, a cseh másodosztály egyik élcsapatával találkozott a Visegrád Kupa negyeddöntőjének első meccsén. Szerda este pedig buszra száll a csapat, hogy elutazzon a dél-tiroli Rittenbe, ahol a hét végén 19 év után újra a második számú európai kupában, az IIHF Kontinentális Kupában játszik mérkőzéseket. Fodor Szabolcs vezetőedzőt erről a történelmi hétvégéről, az elmúlt és az előttünk álló hetek feszített tempójáról, és az elvárásokról, célkitűzésekről kérdeztük.
„Nagyon feszes a naptárunk, szinte folyamatosan mérkőzéseket játszunk. Nem könnyű ezt folyamatosan magas szinten kivitelezni, elég a DVTK néhány évvel ezelőtti hasonló menetelésére gondolni. Ők akkor még egy Erste Liga-kerettel a Kontinentális Kupában tovább tudtak jutni, és a harmadik körben is remekül szerepeltek, ennek viszont meg volt az ára, a szezon végére teljesen elfogytak. Nem vagyunk tehát egyszerű helyzetben, de minden tudásunkkal azon vagyunk, hogy úgy szerepeljünk a lehető legjobban most hétvégén, hogy ne pukkadjunk ki a szezon második felére a mostani feszített tempó miatt” – vázolta a sűrű naptár okozta nehézségeket vezetőedzőnk, akivel egyszer és mindenkorra helyre tettük azt a kérdést is, mennyire veszi komolyan az Erste Liga és a Kontinentális Kupa mellett a Visegrád Kupát csapatunk, hiszen felreppentek olyan hangok is a hétfői meccs előtt, hogy a Fradi „beáldozza” ezt a sorozatot a másik kettő miatt – igaz, erre a csapat már azzal rácáfolt, hogy a szezon eddigi egyik legjobb játékát és tempóját produkálva legyőzte jó erőkből álló, csoportgyőztes cseh ellenfelét.
„Sportemberek vagyunk, ráadásul a Ferencváros sportolói. Természetes, hogy minden egyes mérkőzésen a győzelem a célunk, ez nem is lehetne másképp. Meg sem fordulhat a fejünkben, hogy ne adjuk ki magunkból a maximumot egy tétmérkőzésen, ezt láthatta mindenki, aki kilátogatott hétfőn a meccsünkre, vagy nézte az élő közvetítést. Ki kell emelnem, hogy a cseh jégkorong a világ élvonalához tartozik, a másodosztályuk is nagyon komoly játékerőt képvisel. A Poruba jelenleg ebben a másodosztályban küzd az első helyért, ez ellen a csapat ellen tudtunk remekül helyt állni. A csapatunk karakterét mutatja, hogy ilyen meccsnaptár mellett sem engedünk el egy meccset sem, sőt, sikeresek tudtunk lenni, ráadásul szerintem a szezon eddigi legjobb meccsét produkáltuk, nagyon magas színvonalú mérkőzés volt. Ez a mutatott játék, és az, ahogy Gyergyóban küzdöttünk a győzelemért, nagyon jó jel a Kontinentális Kupa mérkőzései előtt.”
Az elmúlt években sajnos nem volt természetes, hogy nemzetközi kupában legyen érdekelt az FTC jégkorongcsapata, így érdekes kérdés, hogy milyen erősségű ellenfelekre számíthatunk a hétvégén.
„A legjobb összehasonlítási alap a szurkolók számára az lehet, hogy tavaly a MAC Újbuda szintén Rittenben játszott a Kontinentális Kupa második körében, szinte ugyanezekkel az ellenfelekkel. Akkor nekik egy szerb ellenfél jutott, valamint a szlovénektől a Jesenice, amelynek a játékereje lényegében egyenlő a Ljubljanáéval, és ott volt a házigazda Ritten is, az akkor és most is regnáló olasz bajnok. A MAC ugyan még az Erste Liga megnyerésével kvalifikálta magát a sorozatba, de már a szlovák Extraligára felkészített kerettel vágtak neki a csoportnak, és nem sikerült kivívniuk a továbbjutást. Ez mindent elmond arról, milyen kemény feladat vár ránk most. Közhely, de igaz, hogy nemzetközi szinten már a hokiban sincs könnyű feladat, minden ellenfelet nagyon komolyan kell venni. Sem az A-csoportos olasz hokit, sem a szlovéneket nem kell bemutatni a magyar hokiszurkolóknak, de a spanyolokat sem lehet félvállról venni, nem véletlenül jutottak tovább az első körből veretlenül. Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is ott lehetünk ennek a mezőnynek teljes értékű tagjaként, és a Ferencvárost képviselhetjük a nemzetközi porondon.”
Bár nagyon kíváncsiak lettünk volna, ebben a kemény csoportban hová várja csapatunkat a vezetőedző, ahogy máskor, úgy most sem sikerült számszerű elvárást kihúznunk Fodor Szabolcsból…
„Ezúttal is az az elvárásom, mint máskor: hozzuk ki magunkból száz százalékig, ami bennünk van, küzdjünk a végsőkig. Most már tapasztalatból mondhatjuk, ha ez megvalósul, akkor az általában nagyon jó eredményekkel párosul. Ezúttal sincs más célunk: egymásért és a klubért küzdeni hatvan percen keresztül. Hogy ez mire lesz elég, azt vasárnap este megtudjuk.”
Az FTC-Telekom pénteken 16.00-tól a spanyol Txuri-Urdin ellen kezdi meg a Kontinentális Kupa D csoportjának küzdelmeit, majd szombaton a szlovén Olimpija Ljubljana, vasárnap 18.00-tól pedig a házigazda Ritten Sport lesz az ellenfél. A csoportból az első helyezett jut tovább a harmadik körbe, a legjobb nyolc közé.
IIHF Kontinentális Kupa, 2. forduló, D csoport (Ritten Arena, Olaszország)
Október 18., péntek 16.00: FTC-Telekom – Txuri Urdin San Sebastian (spanyol)
Október 19., szombat 16.00: FTC-Telekom – Olimpija Ljubljana (szlovén)
Október 20., vasárnap 18.00: Ritten Sport (olasz) – FTC-Telekom
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.
A 23 éves Leo Ringgel hatfősre bővül férfi jégkorongcsapatunk finn kontingense.