Eljött az október 20-a óta várt pillanat: az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapata jégre lépett első mérkőzésén az IIHF Kontinentális Kupa legjobb nyolc csapata között, a harmadik kör E csoportjában. Sokszor, sok helyen megemlékeztünk róla, miért volt történelmi hőstett a ritteni továbbjutás a nemzetközi kupaporondra 19 év elteltével visszatérő csapatunknak, a második számú európai kupasorozattal kapcsolatos magyar múltat, bombaerős ellenfeleinket, és minden egyéb tudnivalót a Fradi dániai kiruccanásáról EBBEN A CIKKBEN foglaltunk össze. Röviden: ha a ritteni hétvége hőstett volt, a vojensi továbbjutás a négyes döntőbe Szapporóhoz és Krakkóhoz, a magyar egyetemes hokitörténelem két újkori csodájához mérhető tett lenne. Ez ugyanis még soha, egyetlen magyar csapatnak sem sikerült a Kontinentális Kupa 1997 óta íródó történetében.

A csütörtök délelőtt a dániai Billumba repülővel megérkező, onnan busszal a koldingi szálláshelyet elfoglaló Fradi az első meccsnap előtti este már edzett is a hoteltől mintegy negyven kilométerre lévő, vojensi Fros Arenában, a mérkőzések helyszínén. Azt első ránézésre is láthattuk, ha a ritteni hétvége komoly volt, ez még ahhoz mérten is szintlépés az európai hokielit felé. Az ötezer férőhelyes csarnok önmagában, üresen is lenyűgöző látványt nyújtott, hát még ha belegondoltunk, hogy hazai szurkolók töltik meg a lelátót… Erre kellett ugyanis készülni, hiszen míg a sorsolás Dél-Tirolban a Ferencvárosnak kedvezett némileg, addig ezúttal ez nem így volt: a nyitónap estéjén játszottunk a házigazdával, a dán bajnoki ezüstérmes, korábban kétszer a Bajnokok Ligáját is megjárt SonderjyskE csapatával.

Az előzetes hírek szerint kicsit több mint fél ház, 2500-3500 fő szokott kilátogatni a dánok mérkőzéseire, ez ezúttal sem volt másképp, a kispadok feletti, állóhelyes lelátón elhelyezkedő táboruk viszont négy dobbal, és lelkes, daloló vezérszurkolókkal felszerelkezve már a bemelegítés végétől kezdve rendes hangzavart varázsolt az arénába. Minden dicséret megilleti azonban az otthonról kiutazókból és helyiekből összeálló, maroknyi Fradi-tábort is, a 15-20 fős társaság hangját is többször jól kivehetően hallani lehetett.

Jó hír volt a mieink számára, hogy Rasmus Kulmala vállalni tudta a játékot, így újra összeállhatott a jól megszokott Kulmala – Nagy Gergő – Pavuk első sorunk.

A rendezők komoly, fénytechnikával, és felfújható bevonuló kapuval megtámogatott mérkőzés előtti ceremóniát varázsoltak a jégre a hazai csapat meccsének tiszteletére, az otthon maximum a válogatott hazai világbajnoki mérkőzésein tapasztalthoz hasonló hangulat fogadta a csapatokat a jégen. Ez azonban egyáltalán nem fogta meg a Fradi játékosait, mind tempóban, mind keménységben, ütközésekben beleálltak a mérkőzésbe, még úgy is, hogy a sebesség a hazai mezőnyben tartósan, egész meccsen át tartó módon szokatlanul nagy volt már Rittenben is a döntő mérkőzésen, itt pedig még annál is nagyobb iramban kezdődött a meccs. Olyannyira beleálltunk azonban, hogy az első helyzetet is a mieink alakították ki a 4. perc végén, amikor Tóth Adrián húzta meg a bal oldalon, középre tett korongját Switzer nem tudta jól átvenni, de még kapu felé kotorta, végül azonban nem lett veszélyes. A hazaiak egy percre rá két lökettel válaszoltak, a második, Rasmus Lyo próbálkozása volt veszélyesebb, Arany Gergely is megmutatta azonban, hogy remek formában van. A 7. percben jött az első ziccer, ami sajnos kihasználatlan maradt: Switzer ugorhatott ki egy az egyben, de a hazai kapus Galbraith nyerte a párharcot. Arany Gergely sem akart lemaradni kollégája mögött, négy perccel később ő is egy az egyben mutatott be bravúrt Steffen Frankkal szemben. Sorra jöttek a helyzetek mindkét oldalon, egy perccel később már egy kontrával Tóth Adrián ment el a bal oldalon, lapos centerezését Switzer remek érzékkel elengedte, mert a túloldalon érkezett Fitzgerald, kapura is húzta, Galbraith azonban mamuttal nagyot védett. Ezek a kapusok percei voltak, két perccel később viszont sajnos Arany egy másodpercre kifogyott a varázslatból: MacDonald próbálkozásánál még nagyot fogott, Philip Lane viszont megcsinálta egy az egyben, elhúzta hálóőrünk előtt és fonákkal a felső vas alá emelt. (1-0) Egy perccel később újabb villámgyors kontrát vittünk végig két kanadai támadónkkal, Switzert csúnyán akasztották, ő azonban még estében is kapura húzta a korongot – betalálnia nem sikerült, jöhetett viszont a meccs első emberelőnye! Szó se róla, gyorsan és szépen felálltunk előnyben a hazai harmadban, azonban nagy veszélyt nem sikerült kialakítani sem az első, sem a második sorunknak. A dánok kivédekezték, már egyenlő létszámban egy Kulmala-lövéssel ért véget a nyomás, aminek végén Pavuk akadt össze a védőkkel, de pici kakaskodásnál nem történt komolyabb. A 18. percben parázs események zajlottak a kapunk előtt, Anthony Nigro remek szólóval kígyózott be a harmadunkba, és telibe lőtte a vasat, majd Arany gyors egymásutánban két szinte nem evilágit védett. A kavarodás közben a bárdját is elhagyta, kétes körülmények között, de nemcsak kiállítás nem lett, hanem szerencsére újabb hazai gól sem, pedig meleg pillanatok voltak! Nem volt még azonban vége, az utolsó percben Mads Lund még kiugrott egyedül, kapusunk azonban ezúttal fejvédővel állta útját.

A második játékrész elején rögtön büntetőhöz jutott a SonderjyskE: MacDonald ugrott ki egyedül, Rantanen szabálytalankodott vele szemben, estében is kapura húzta, mellé, majd a jégen csúszva ütközött a vassal, el is mozdult a kapu, a játékvezetők pedig egyből mutatták, büntető következik! Ott volt azonban Arany, aki végig remekül takart, és végül kimaradt a sértett büntetője! Ez pedig akkora löketet adott a mieinknek, hogy szinte egyből ki is egyenlítettünk! Brett Switzer egyedül húzott el egy koronggal, beszáguldott a hazai harmadba, kapura lőtt, Galbraithról kipattant, ám vissza támadónk elé, aki a kipattanót már könyörtelenül bevágta! (1-1) Nem sokkal később mi is emberhátrányba kerültünk Pulli szabálytalansága után, ám remekül védekeztünk, egyetlen veszélyes Lund-lövést és újabb Arany-védést leszámítva nem tudott eljutni a kapunkig a hazai csapat. A 25. percben, már egyenlő létszámnál Arany megint óriásit védett, három perccel később viszont már ő sem segíthetett: Michael Little balról befelé kanyarodott, és távolról, váratlanul óriási gólt szerzett, ezúttal nem ért oda a blokk. (2-1) Nem sokkal később Pavuk volt szabálytalan, ellenfele lenn maradt a jégen, egy társ pedig ezt igyekezett megtorolni támadónkon – a bunyó elmaradt, a kiállítás nem. Az emberhátrányos védekezésünk viszont ezúttal is mintaszerűen működött, nem sikerült nagy helyzetet kialakítania a dán együttesnek. Kiegészültünk, és szinte rögtön veszélyeztettünk, egy távoli, megpattanó, pattogó korong majdnem megtréfálta Galbraith-t, de másodszorra rávetődött a pakkra. Pavuk ismét összeakadt egy védővel, ezúttal Lunddal, de ez sem volt több némi szóváltásnál, a játékvezetők közreműködése után. A 32. percben óriási egyenlítési lehetőség maradt ki, Switzer kapott a bal oldalon óriási korongot, kapásból tette a túloldalon villámgyorsan érkező Fitzgerald elé, a lövés is jó volt, Galbraith azonban nagyot védett, valahogy átért a túloldalra. Hatalmas akció, és hatalmas védés volt! Két perccel később a hazaiak saját harmaduk határán csúnyán eladott korongját Roczanov szedte össze és lőtte kapura azonnal, a hazai kapus ezúttal is lehúzta a levegőből. A 37. percben már a túloldalon jött a nagy helyzet, kettő az egyben léptek ki a hazaiak, Lunddal szemben viszont megint Arany nyerte a párharcot, fél perccel később visszakerült a hazaiak 13-asa elé a korong, nagy bombát eresztett meg, kapusunk ezúttal mamuttal védett zseniálisan! Ez volt a második harmad utolsó momentuma, ezt a játékrészt már döntetlenre hoztuk le, és ez nagyjából takarja is a játék képét: talán a hazaiak többet birtokolták a korongot, és próbálták diktálni a tempót, de sem sebességben, sem keménységben nem tudtak a mieink fölé kerekedni, a gyors kontrákból pedig sok lehetőségünk volt! Rendkívül izgalmas záró játékrészre volt kilátás.

A harmadik húsz percben minden ott folytatódott, ahol a szünet előtt abbamaradt – elképesztő tempójú meccs zajlott a jégen, mindkét oldalon záporoztak a lehetőségek, a kapusoknak bőven volt dolguk. Az első nagy helyzet a 44. percben jött, a végig nagyon veszélyes MacDonald ugrott ki egyedül, azonban Arany nyerte a párharcot. Három perccel később villant a Fradi-szív, a negyedik sorunk az egész meccset tükrözően hatalmasat harcolt a korongért a hazai harmadban, meg is tartotta, majd Roczanov tette le a kék vonalra Kärmenieminek, aki továbbtolta balra Pullinak, a bombába azonban beleállt egy hatalmas blokk. A lecsorgó után nagy kavarodás alakult ki, a hazai kapus jó időre a bárdját is elhagyta, ám végül megúszta a SonderjyskE a jelenetsort. Nem sokkal később Kärmeniemi egyedül tört kapura a jobb oldalon, azonban Galbraith útját állta, a hazai tábor pedig hangosan éltetni kezdte. Vészesen peregtek a percek, fogyott az időnk az egyenlítésre, de bíztató volt, hogy a harmad közepének percei Fradi-fölényt hoztak. Kevesebb, mint négy perccel a vége előtt még felcsillant a lehetőség az egyenlítésre, magas botért ugyanis kiszórtak egy hazait, emberelőnyben támadhattunk. Sikerült hamar felállni, a SonderjyskE azonban önfeláldozóan védekezett, és szerencsénk sem volt, Nagy Gergőnek például kettétört az ütője egy lövés közben, így hárult el a veszély átmenetileg. A hazaiak kiegészültek, majd rögtön egy villámgyors kontrával veszélyeztettek, MacDonald azonban a kettő az egy végén kapásból, nagy helyzetben mellé lőtt. Ahogy arra számítani lehetett, egy perccel a vége előtt Fodor Szabolcs időt kért, készülhettünk a kapuslehozatalra, amely az Erste Ligában már többször hozott idén utolsó pillanatos egyenlítést. Ahogy arra számítani lehetett, Arany le is jött, mi pedig húsz másodperc alatt bulihoz jutottunk a hazai harmadban, üres kapuval, hat az öt ellen. Volt is két nagyon kevésen múló momentumunk, ám végül kipattant a korong a harmadból, a mi harmadunkban pedig Steffen Frank megszerezte, és az üres kapuba emelte, ezzel bebiztosítva csapata győzelmét.

A Sonderjyske tehát 3-1-re győzött, megszerezve ezzel a dán csapatok első sikerét magyar együttes ellen az IIHF Kontinentális Kupában, és pontszámban beérte a délután az Amienst 4-2-re legyőző Nottingham Pantherst. Ami a Ferencvárost illeti, semmilyen szégyenkeznivalónk nem lehet. Amiért jöttünk, teljesítettük, egyenrangú ellenfelei voltunk a hazai közönség által is űzött-hajtott, előzetesen jóval magasabban jegyzett ellenfélnek, sőt, lehetőségeink voltak az egyenlítésre is. Sokat elmond a mérkőzés képéről, hogy a csapatok legjobbjainak a két kapust, Arany Gergelyt és Patrick Galbraith-t választották. A mérkőzés pedig egy szívet melengető momentummal ért véget: a dán tábor, mielőtt méltó módon megünnepelte egy kis felelgetős, guggolós-ugrálós játékkal kedvenceit, hangosan éltetve köszöntötte a csapattal bajnoki címet szerzett korábbi kedvencet, Anssi Rantanent.

Most jöhet a gyors vacsora, és a villámgyors pihenés, holnap 16.00-tól ugyanis a nap első meccsén jön a brit Notingham Panthers – elnézve az első meccsüket, az sem lesz könnyebb feladat, sőt! De ha azt a tüzet, harcot, és játékot nyújtja a csapat, amit ma, szomorkodni már nem lesz okunk – és ki tudja, talán picit több szerencsénk is lesz…