Amint arról beszámoltunk, férfi jégkorongcsapatunk, amely január közepén az Újpest elleni kettős győzelemmel egy év kihagyás után ismét bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, a Final Four szombati első játéknapján, az esti elődöntőben 3-1-es vereséget szenvedett a címvédő BJA HC ellen a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban. Fodor Szabolcs közvetlenül a mérkőzés után a FradiMédiának adott, érthetően csalódott nyilatkozata ITT NÉZHETŐ MEG.
Az elődöntős vereség azt jelentette, hogy az FTC-Telekom a vasárnapi helyosztókon a 14.30-kor kezdődő bronzmérkőzésen lett érdekelt, az ellenfél pedig a korábbi elődöntőben az osztrák ligás Hydro Fehérvár AV19 ellen 6-1-es vereséget szenvedett Dunaújvárosi Acélbikák együttese volt. Az Erste Ligában idén már négyszer is találkozott egymással a két együttes, és két rendes játékidős ferencvárosi győzelem mellett született egy rendes játékidős DAB-siker is, sőt, az Acélbikák a Tüskecsarnokból is el tudtak vinni hosszabbításban egy pontot december végén. Ez azt jelentette, hogy bár a papírforma szerint a meccs esélyese a Fradi volt, egyáltalán nem várt könnyű találkozó a mieinket idén már többször is megtréfáló piros-fehérek ellen.
A meccskeretből az éppen az elmúlt héten a DAB ellen megsérült Lauri Kärmeniemi mellett ezúttal a szintén sérült Tóth Gergő, valamint testvére, Tóth Adrián hiányoztak, a kapuban Nagy Kristóf kezdett.
Rögtön az első percben nagy lehetőséghez jutottak a mieink, Szalma szabálytalansága után ugyanis emberelőnybe kerültünk, ami viszont, bár sikerült gyorsan felállni és nagy nyomás alá helyezni az újvárosi harmadot, kihasználatlanul maradt. Nem sokkal később Roth is a büntetőpadon találta magát, az emberhátrány pedig valamelyest megakasztotta a támadásainkat, de sikerült kivédekezni a két percet. Öt az öt ellen ismét a mieink játszottak fölényben, ez pedig hamarosan ki is fizetődött, Németh Attila fordult a jobb oldalon, az alapvonal közepén hirtelen a kapu felé, majd éles szögből, laposan a hálóba lőtt, remek egyéni villanás volt (1-0)! A gól után maradtunk fölényben, de már-már úgy tűnt, újabb találat nélkül zárul a játékrész. Az utolsó perc legvégén azonban Roth Vladimir lépett meg egy hosszú indítással, és középről, távolról remek lövéssel vette be az újvárosi kaput (2-0).
A második húsz percre hasonló maradt a játék képe, gólgyártásban pedig továbbra is a mieink jeleskedtek. A 30. percben a kapura ritkán veszélyes Boros Dániel találta magát a jobb oldalon lövőhelyzetben, és élt is a lehetőséggel (3-0). Egy-egy emberelőny pörgette fel még a második szünet előtt az eseményeket mindkét oldalon, ám mindkettő kihasználatlan maradt.
Ferencvárosi emberelőnnyel indult a harmadik harmad, amit egy gyors korongjáratás után hamar ki is használtunk, Nagy Gergő maradt üresen, és a bal oldali bedobókör magasságából a hálóba bombázott (4-0). Sőt, alig fél perccel később egyenlő létszámban is tovább növeltük az előnyt, Jake Crespi korcsolyázott be az ellenfél harmadába, és távolról tűpontos lövést zúdított Kovács hálójába (5-0). A 44. perc végétől Boros kiállítása miatt emberhátrányban kellett védekeznünk, de ezt a két perces is sikerült megoldani. A hátralévő időben az volt a kérdés, sikerül-e Nagy Kristófnak kapott gól nélkül zárnia. A shutout végül nem jött össze, a 49. percben saját harmadunkban adtuk el a korongot, ezt pedig kihasználta a DAB, egy kapu mögül érkező passzt vágott szemből egyből a hálóba Léránt René (5-1). Győzelmünk azonban így sem forgott veszélyben. Olyannyira nem, hogy hét és fél perccel a vége előtt tovább növeltük az előnyünket, nagy nyomás alatt tartottuk az újvárosi kaput, végül pedig Aku Kestilä kapott teljesen egyedül tanári keresztpasszt a kapu előterében, ahonnan már csak az üresen tátongó hálóba kellett lőnie (6-1). A folytatásban még egy páros kiállítást láthatott a közönség, Brady szabálytalanságára Sillanpaa játszott rá, amiért ő is két percet kapott, majd Nagy Kristófra fújtak még a végén egy kisbüntetést játék késleltetéséért, de a végeredményen már nem változtattak a kiállítások.
Az FTC-Telekom 6-1-re győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a Magyar Kupa Final Four bronzmérkőzésén, ezzel a 2020-as győzelem mellett 2019, 2021 és 2022 után a Fodor Szabolcs-érában negyedszer is harmadikként zárta a sorozatot.
Férfi jégkorong, Magyar Kupa, Final Four, bronzmérkőzés
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák 6-1 (2-0, 1-0, 3-1)
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Marva, Roth, Galajda, Brady, Kulmala – Hrabal, Boros, Němec, Kestilä, La Porte – Seregély, Crespi, Turbucz, Nagy G., Németh A. – Banga, Haranghy, Turcotte, Bán, Farkas S. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DAB: Kovács D. (Tóth B.) – Blomberg, Maarnela, Dostalek, Lorraine, Szalma – Svars, Sziszak, Savolainen, Koskinen, Sillanpaa – Varga A., Ahonen, Hadzinikolic, Károly, Somogyi – Szabó Cs., Léránt, Marosi. Vezetőedző: Niko Eronen.
Gólok: Németh A. (13:54, Turbucz), Roth (19:56, Nagy G., Marva), Boros (29:38, La Porte, Hrabal), Nagy G. (41:23, EE, Hrabal, Kulmala), Crespi (42:02, Kulmala), Kestilä (52:39, Crespi, La Porte), illetve Léránt (48:14, Szabó Cs., Marosi)
Kapura lövések: 30:29 (12:12, 12:9, 6:8)
Védések: 28:24 (12:10, 9:11, 7:3)
Kiállítás percek: 10:8 (2:2, 2:2, 6:4)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.