Az FTC-Telekom jégkorong csapata az IIHF Kontinentális Kupa-sorozaton való nemzetközi szereplés miatt, meccsek tekintetében kissé el van maradva az Erste Ligában a többi résztvevő csapathoz képest, az eddig összegyűjtött pontokat nézve viszont meglehetősen előkelő helyen szerepel a Fradi. Az október elején induló bajnokságban eddig mieink játszották a legkevesebb, 11 mérkőzést, míg mindenki más már túl van a 14., 15. vagy akár a 16. találkozóján is. Ezen a 11 mérkőzésen a zöld-fehérek összesen 25 pontot szereztek, akiket csupán három másik csapat előz meg. A remekül rajtoló és azóta is helytálló Újpest van holt versenyben az első helyen az Erste Liga címvédő Gyergyóiakkal, akik mögé az elmúlt hétvégén felzárkózott a harmadik helyre a BJA HC csapata.
Sűrű hetek előtt állnak a ferencvárosiak, aminek a legkiemeltebb mérkőzése a december 1-jei Újpest elleni hokiderbi lesz. A felek már túl vannak egy találkozón, amit közvetlenül a Kontinentális Kupa-hétvége előtt vívtak, azonban ez lesz az első összecsapás a Tüskecsarnokban. A november közepi meccsen határozott és magabiztos játékkal győztük le a lila-fehérek együttesét a megújult Újpesti Jégcsarnokban, és itt a lehetőség arra, hogy ezt hazai pályán megismételhessük.
Nem csak az Erste Liga-pontok és a tabellán elfoglalt hely miatt kiemelkedő ez a mérkőzés. Hagyomány már, hogy minden évben az év utolsó derbijének tétje a Vígh Balázs Vándorkupa, melyet a 2017 januárjában bekövetkezett tragikus veronai buszbalesetben elhunyt korábbi ferencvárosi és újpesti játékos, Vígh Balázs emlékére ajánlották fel a jégkorongozó szülei. 2017-ben és 2018-ban Vígh György és felesége együtt adták át a kupát a győztes csapatnak, 2019-ben azonban hosszantartó súlyos betegség után a játékos édesapja is elhunyt, így 2019 decembere óta Erika asszony már egyedül adja át a trófeát.
A vándorkupát 2017-ben elsőként az UTE emelhette a magasba, majd három alkalommal zsinórban, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is a Fradi vihette haza. A 2021-es évi Vígh Balázs Vándorkupa-mérkőzés rendhagyó módon átkerült 2022 januárjára, amikor is három év után, hosszabbításban sikerült elhódítania a trófeát a lila-fehéreknek. Megtartani azonban már nem sikerült, hiszen a Fradi tavaly decemberben az Újpest otthonában, ugyancsak hosszabbításban 3-2-re megnyerte a találkozót ezzel sikeresen visszahódítva a trófeát.
Csapatunk célja ezúttal, hogy otthon tartsa a Vígh Balázs Vándorkupát és így tisztelegjen a 2017-es tragédia áldozatainak emléke előtt.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapaszakasz
FTC-Telekom – UTE
2023. december 1., péntek 18:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.