2023. november 18.
Kontikupa: vereség a második napon is
Magyar bajnok hokisaink 4-1-es vereséget szenvedtek a dán Herning Blue Fox csapata ellen Cortinában.

A pénteki egygólos vereség után szombat jött az újabb kihívás magyar bajnok hokisaink számára, hiszen 16.30-tól a dán Herning Blue Fox csapatával találkoztak, akik a Kontinentális Kupa harmadik fordulójának nyitó napján 4-3-ra kikaptak a házigazda SG Cortinától.

Csapatunk ugyanazokkal a sorokkal vágott neki a dánok elleni találkozónak, mint azt tette a lengyelek ellen.

A péntekinél sokkal harcosabban jöttek a mieink, komolyabb letámadásaik is voltak, a dánok viszont jól védekeztek, és nem engedték, hogy megszerezzük a vezetést, ez viszont igaz volt ránk is. Nagyobb lehetőségünk is adódott egy emberelőny formájában, amit nem sikerült gólra váltani, amikor pedig tőlünk ült ki Němec, akkor a Herning nem tudott élni a lehetőségével, így 0-0-s állással mentünk el szünetre.

A korongbedobást követően azonban sikerült megszereznünk a vezetést, Aku Kestilä bombája landolt a dánok kapujában (1-0). Három perccel később viszont érkezett a válasz a Herningtől, Mathias From egyenlített (1-1). Ez megadta a lendületet ellenfelünknek, hiszen a mérkőzés felénél ismét betaláltak, ezúttal Mathias Bau volt a gólszerző (1-2). Nem sokkal a harmad vége előtt egy eladott korongra csapott le Victor Cubars, aki végig vitte a pályán a korongot, és egy góllal fejezte be az akciót (1-3).

Az utolsó játékrészt a dánok kezdték jobban, igyekeztek nagyobb nyomást helyezni a harmadunkra, már az elejétől. A második percben La Portera ráfújtak egy kétperces büntetést, ami alatt bár sikerült betalálnia Herningnek, végül hosszas videózás után nem adták meg a találatot. A negyedik dán gól viszont végül csak összejött, Brett Thompson csapott le egy kipattanóra, és belőtte Arany kapujába (1-4). Ami után jött egy újabb ferencvárosi emberhátrány, Crespi találta magát a büntetőpadon, de sikerült kivédekezni. A harmad végéhez közeledve még volt egy nagyobb lehetőségünk a szépítésre, mikor emberelőnybe kerültünk, de a dánok speciális egysége tette a dolgát, és végül 4-1-es dán győzelem született a Kontinentális Kupa harmadik fordulójának második napján.

A vasárnapi zárónapon 20.30-tól a házigazda olasz SG Cortina lesz az ellenfelünk az Olimpiai Jégcsarnokban.

Csapatunknak egyetlen esélye maradt megszerezni a csoport második, továbbjutó helyét: amennyiben a vasárnap délutáni Katowice-Herning találkozón a lengyelek rendes játékidőben nyernek. Ám ebben az esetben is legalább hat góllal kellene aznap este legyőzni a házigazda SG Cortinát.

- Az nagyon nagy szó, hogy 1-0-ra tudtunk vezetni. Egy elképesztően erős csapat ellen játszottunk, akik az elmúlt két hónap alapján egy rendkívül erős dán bajnokságból is kiemelkednek. Azt gondolom, hogy az nagyon nagy szó, hogy tudtunk ellenük vezetni! Beszélgettük tegnap, hogy mindenkitől a 100 százalékot kérjük, és akkor büszkék leszünk a srácokra, és ma ez volt. Én azt gondolom, hogy 60 percig 100 százalékot nyújtottak. Az egy másik kérdés, hogy ez ehhez volt elég. Egy ennyivel erősebb csapatot hogy megverjünk, ahhoz kell az, hogy a kevés helyzetünkből sokat kihasználjunk, és legyen egy kis szerencsénk is. Mind a kettővel egy picit hadilábon álltunk úgy gondolom, és ezért nem sikerült megnyerni ezt a mecscet. Ha ezek összejönnek, akkor talán 10-ből egyszer vagy kétszer meg tudjuk őket verni, de ahhoz mindennek össze kell jönnie. Ez ma nem jött össze, de azt, hogy a srácok hajtottak, azt nem vehetjük el tőlük. Szóval megint csak azt tudom mondani, hogy abszolút elfogadható eredmény ez. Pénteken erről beszéltünk, ha hajtunk 60 percig, és nem jön össze a győzelem, pláne egy ilyen csapat ellen, akkor ennek így is örülünk, és elfogadjuk ezt. Szóval ez a legfontosabb, ez a pozitívuma, hogy most mindenki beleállt a meccsbe, hajtott 60 percig és büszkék vagyunk rájuk ezért - nyilatkozta vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs a mérkőzést követően.

Férfi Jégkorong, Kontinentális Kupa
3. forduló, F csoport, 2.mérkőzés
Olimpiai Jégcsarnok, Cortina d’Ampezzo

FTC-Telekom – Herning Blue Fox 1-4 (0-0, 1-3, 0-1)

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Hrabal, Roth, Nagy G., Brady, La Porte – Boros, Crespi, Němec, Kestilä, Galajda – Bán, Kärmeniemi, Turbucz, Kulmala, Németh – Banga, Haranghy, Tucotte, Farkas, Tóth G., Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Herning Blue Fox: Carruth (Andersen) – Hansson, Suistio,From, Thompson, Thornberg – Cibulskiks, Boll, Cubars, Dzerins, Bau – Madsen, Mieritz, Carlsen, Brown, Eskildsen – Jessen Poulsen, Bang, Schleicher, Braendgaard, Vezetőedző: Pelle Haanber

Gólok: Kestilä (20:47, Roth, Turbucz) illetve From (23:37, Mieritz), Bau (31:40), Cubars (38:38), Thompson (45:27)
Lövések: 21:36 (9:11, 5:10, 7:15)
Védések: 32:20 (11:9, 7:4, 14:7)
Kiállítás percek: 6:6 (2:2, 0:0, 4:4)

VIDEÓN A TELJES MÉRKŐZÉS

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin