Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk vasárnap kora délután harmadik, egyben utolsó mérkőzésén lépett jégre Belgrádban az IIHF Kontinentális Kupa második fordulójának D csoportjában. Mivel az FTC-Telekom pénteken 5-0-ra legyőzte a litván Kaunast, szombaton fantasztikus, 10-0-s győzelmet aratott a házigazda Crvena zvezda ellen, addig a litvánok 5-1-re verték a csoport negyedik tagját, az ukrán Szokil Kijevet, így a Fradi már úgy vághatott neki a zárómérkőzésnek, hogy a továbbjutás küszöbén állt.
Bár a matematika alapján egy négygólosnál nem nagyobb vereség is elegendő lett volna a Ferencváros továbbjutásához, ahogy azt Fodor Szabolcs a szombati találkozó utáni interjújában is elmondta, egyértelmű győzelmi szándékkal léptek jégre a mieink vasárnap is. Ennek pedig már a harmadik perc elején góllal adtunk nyomatékot, egy kapu előtti kavarodás után végül a gólvonal mögé került a korong, a mieink közül Lauri Kärmeniemi ért hozzá utoljára (0-1). Egy perccel később jött a gyors válasz, egy lendületes akció végén Volodimir Cserdak egyenlített (1-1). A játék képe viszont nem változott, továbbra is a mieink domináltak, ez pedig újabb gólokban öltött testet. Előbb egy tanárian végigjátszott emberelőnyös figura végén Aku Kestilä lőtt a hálóba (1-2), majd a nyolcadik percben egy gyors lerohanást az akcióval a kapu elé érkező Boros Dániel fejezett be góllal (1-3). A 14. percben Erik Němec is feliratkozott a gólszerzők közé (1-4), aki így mindhárom belgrádi mérkőzésünkön a kapuba talált, majd újabb emberelőnyhöz jutottunk, amiből Tóth Adrián lőtt gólt (1-5), ezzel az első harmadban hibátlanul használtuk ki az emberelőnyöket.
A szünetben a Szokil kapust cserélt, Djacsenko helyén Petrov folytatta. Szinte rögtön emberhátrányba kerültünk, a Szokil Kijev megpróbálta feltörni védelmünket, de álltuk a sarat, nem tudták csökkenteni a különbséget. Az első harmadhoz hasonlóan ezúttal is mi domináltunk, a helyzetek is megvoltak, de az ukránok szervezettebben védekeztek, mint az első 20 percben. Azonban ez a játékrész sem volt Fradi-gól mentes, Tóth Adrián átadása után Galajda Zsombor volt eredményes (1-6). A harmad végén már nem változott az állás, így 6-1-es ferencvárosi előnnyel mentek az utolsó szünetre a csapatok.
Az eredmények tudatában már nem volt akkora iram a záró játékrészben, mint azt megelőzően, de hiába igyekezett a Szokil Kijev, hogy felzárkózzon, így is sikerült megtartanunk ötgólos előnyünket. A 6-1-es győzelem azt jelenti, hogy a Ferencváros fantasztikus teljesítményt nyújtva százszázalékos teljesítménnyel megnyerte az IIHF Kontinentális Kupa második fordulójának D csoportját, ezzel pedig a szakosztály történetében másodszor bejutott a harmadik körbe, a sorozat legjobb nyolc csapata közé. Folytatás november 17-e és 19-e között az olaszországi Cortina d’Ampezzóban, ahol a házigazda SG Cortina mellett a dán Herning Blue Fox, valamint a lengyel GKS Katowice lesz a mieink ellenfele.
Férfi jégkorong, IIHF Kontinentális Kupa
2. forduló, D csoport, 3. mérkőzés
Pionir Jégcsarnok, Belgrád
Szokil Kijev – FTC-Telekom 1-6 (1-5, 0-1, 0-0)
Szokil Kijev: Djacsenko (Petrov) – Filimonov, Tolsztusko, Cserdak, Mazur, Babinec – Polonyickij, Horlusko, Blagij, Zsakarov, Romasenko – Jevszejcsik, Alexjuk, Janisevszkij, Razumov, Borodaj – Hajduk, Govorusko, Kacsan, Szljuszar, Zserebko , Vezetőedző: Oleg Safarenko
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) - Seregély, Roth, Turbucz, Nagy G., Kulmala – Boros, Crespi, Németh A., Brady, La Porte – Bán, Kärmeniemi, Němec, Kestilä, Galajda – Haranghy, Banga, Tóth A., Farkas S., Tóth G. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Cserdak (03:07, Babinec) illetve Kärmeniemi (02:02, Galajda), Kestilä (05:16 EE, La Porte), Boros (07:54, Banga, Tóth A.), Němec (13:17, Kestilä, Galajda), Tóth A. (17:07 EE), Galajda (33:43, Tóth A.)
Kapura lövések: 20:41 ( 8:21, 6:11, 6:9)
Védések: 35:19 (16:7, 10:6, 9:6)
Kiállítás percek: 4:2 (4:0, 0:2, 0:0)
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.