Amint arról ITT beszámoltunk, az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapata az elmúlt hétvégén történelmi tettet hajtott végre a dél-tiroli Rittenben: Fodor Szabolcs együttese 19 év után tért vissza a nemzetközi porondra, és a szakosztály történetében először harcolta ki a továbbjutást a második számú európai kupasorozat, az IIHF Kontinentális Kupa egy csoportjából, ezzel bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé!
A Fradi november 15-e és 17-e között a dániai Vojensben szerepel majd a Kontinentális Kupa harmadik fordulójának E csoportjában a dán SonderjyskE, a brit Nottingham Panthers, és a francia Amiens Gothiques ellen, előtte azonban még komoly feladatok várnak a csapatra az Erste Ligában (és a Visegrád Kupában is)!
A Ferencváros október 25-én, pénteken 18.00-tól a Pesterzsébet Jégcsarnokban fogadja a Fehérvári Titánokat, míg október 28-án, hétfőn 18.00-tól a szezon második Hokiderbijén lép jégre szintén Pesterzsébeten az Újpest ellen!
Aki személyesen, a lelátóról szeretné köszönteni a ritteni hősöket, még megteheti, hiszen mindkét mérkőzésre kaphatóak a belépők online elővételben! A jegyek IDE KATTINTVA vásárolhatóak meg a megszokott 1200 forintos egységáron. Amennyiben marad belépő, úgy a helyszínen, a Pesterzsébet Jégcsarnok jegypénztárában is lesz majd jegyértékesítés.
(Vendégszurkolók számára fontos információ, hogy az Újpest elleni Hokiderbire a vendégjegyek kizárólag személyes elővételben, Újpesten kaphatóak majd, bővebb tájékoztatást a lila-fehér klub ad majd szurkolóinak.)
Legyünk minél többen a lelátón, és győződjünk meg testközelből róla, milyen is egy a Kontinentális Kupa legjobb nyolc csapata közé jutott együttes játéka!
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.