2019. március 31.
Csíkszereda - FTC-Telekom 2-3
Újra nyertünk a csíki katlanban, kedden az Erste Liga trófeájáért lépünk jégre Pesterzsébeten!

Amint arról ITT beszámoltunk, férfi jégkorongcsapatunk szombat este drámai küzdelemben, hosszabbításban győzte le Csíkszeredában a házigazda Sportklubot az Erste Liga döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel átvette a vezetést a négy győzelemig tartó párharcban, és mind számtanilag, mind lélektanilag hatalmas lépést tett a liga megnyerése felé.A vereség viszont egészen biztosan felpaprikázta a hazai csapatot, amely a negyedik meccsen szintén hazai jégen próbál meg revansot venni, és egy győzelemmel kiharcolni, hogy biztosan legyen hatodik mérkőzés is, méghozzá ismét Csíkszeredában a keddi, pesterzsébeti ötödik összecsapást követően.

A nagy győzelem után a győztes gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett Brett Switzer, valamint Fodor Szabolcs beszéltek a megnyert meccsről, és az előttünk álló negyedik találkozóról:

A Ferencváros szurkolói továbbra is fantasztikus teljesítményt nyújtanak, a csapatot Csíkszeredába is elkísérő mag délelőtt meglátogatta a csapat átmozgató meccsnapi edzését, majd egy fénykép erejéig jelezték, kiállnak a hazaiak által megtalált, és napok óta minden eszközzel inzultált játékosunk, Pavuk Attila mellett:

Pavuk Atti, veled vagyunk!

Az összeállításokat átböngészve látszik, hogy a mieinknél nincs változás, maradt Lengyel Levente és Tóth Renátó a meccskeretben, míg Hardi Richárd a tartalék. A hazaiaknál sincs változás tegnaphoz képest, nem került vissza tehát a keretbe az eltiltását letöltő Anyiszin.

A csapatok túl vannak a jeges bemelegítésen, tíz perc múlva elkezdődik a mérkőzés!

1. HARMAD

Elkezdődött a mérkőzés.

Ezúttal is telt ház a Vákár Lajos Műjégpályán, de a hangulat korántsem olyan pokoli, mint szombaton tapasztalhattuk. A csíkiak kemény magja rendületlenül szurkol, de a tömeg hangulatára szemmel láthatóan rányomta bélyegét az előző napi hosszabbításos vereség.

A Fradi szurkolói továbbra is fantasztikusak, már az első percekben többször hallhattuk a hangjukat!

Az első komolyabb helyzet a Sportklubé, Becze teszi le a kapu mögött Rokaly Norbertnek, aki felkanyarodik, fordulásból lő, Arany azonban remekül zárta a szöget.

Györfy esik el gyors egymásutánban kétszer is látványosan, nincs szabálytalanság, a közönség természetesen tüntet.

A Fradié az első emberelőny, a 6. perc elején Bíró Tamást küldik le.

Felállunk, megjáratjuk, Nagy Gergő lövi el, Lundström fogja. Maradt több mint egy perc a fórból, a csíkiak a heves füttykoncert helyett a kemény magot leszámítva csendben figyelik az eseményeket.

A hazaiak kiütötték a korongot, majd letámadtak, sajnos letelt a kiállítás. Wallsnak volt még egy szép összjáték után egy közeli lövése, ami nem akadt be.

A csíkiak elkezdtek keménykedni, előbb Becze, majd Papp Szabolcs ütközött látványosan, a kései ütközés határán, de még azon belül.

A mieink próbálnak nem belemenni, hanem játszani a saját játékukat.

Ahogy arra számítani lehetett, a hazaiak a jégen is gyorsan megtalálták a napok óta kipécézett Pavuk Attilát, Bíró Tamás megy neki, támadónk felveszi a kesztyűt, 2-2 percet kap mindkét fél.

Nagy Gergő indul meg, Papp látványosan felborul, természetesen nincs két perc - színészkedésért sem... Pedig a csíkiak úgy látszik, mára ezt húzták elő "csodafegyverként".

ENNEK ELLENÉRE A FRADI SZERZI MEG A VEZETÉST! A 12. PERC ELEJÉN JÁRUNK, KARMENIEMI LÖVI EL, A KORONG PEDIG ÁTCSOROG LUNDSTRÖM MAMUTJAI KÖZÖTT! KÖSZÖNJÜK! 0-1!

SŐT, OTT A MÁSODIK! PAVUK PASSZÁBÓL TÓTH RICHÁRD! NEMES BOSSZÚ! ÍGY KELL ELÉGTÉTELT VENNI A SÉRELMEKÉRT, BRAVÓ! 0-2!

Tóth Gergő szabálytalan, a két percére pedig durva játékért kap még kettőt. Komoly lehetőség a Szereda előtt.

Egy távoli lövést fog Arany, a lecsorgót közelről kapura kotorják, kapusunk mamutja azonban a helyén van, nagyon nagy védés!

Nem tart sokáig a hazai előny, Becze agya borul el, kései ütközésért kap két percet. Mehetünk négy a négy ellen.

A hazaiak kiegészültek, Tóth Gergő négy percéből hátra van még másfél.

Megjáratták a korongot a harmadunkban előnyben, hiába pezsgett megint az emberhátrányos védekezésünk, 14 másodperc maradt a hátrányból, amikor Becze kapásból beverte. 1-2

Gyorsan pörögnek a harmadból hátralévő percek, mezőnyben pörgős, aktív a játék, de nincs nagy helyzet. Egy perc van hátra az első játékrészből.

Vége az első harmadnak.

2. HARMAD

Elkezdődött a második játékrész.

Három perc telt el érdemi esemény nélkül, a hazaiaknak láthatóan sürgősebb, ezt próbáljuk kihasználni.

Nyolc perc telt el a harmadból, a Sportklub próbálja tenni a nyomást, de remekül zárunk, kontrolláljuk az eseményeket. Az egyetlen említésre méltó mozzanat Pavuk Attila eltört botja, mezőnyben persze óriási a harc.

A 11. percben járunk, Tóth Gergő szabálytalan Sulakovval szemben, aki válaszként olyat tart játékosunk alá, hogy egy teljes fordulatot pördülve a levegőben érkezik meg a jégre. Hiába üti a kispadot dühében, a hiszti nem segít, ő is megkapja a maga két percét.

39 másodperc telt el a páros kiállításból, amikor kap egy négy a hármat a Sportklub: Perriert küldik le gáncsolásért.

Sajnos a négy a hármat nem bírjuk ki, 24 másodperc kellett volna még, Bjelov távoli bombája akad be - mondanánk elsőre, de Becze a tegnapihoz hasonlóan ezúttal is beleért a kapu előtt - ha a játékkal foglalkozik, egészen szép dolgokra képes... 2-2

Nagy Gergő került helyzetbe a kapu előtt, Rokaly Szilárd felborította, ezúttal mi kerülünk emberelőnybe.

Remekül játszottuk meg a figurát, Switzer betett korongjába nem tudott beleérni Nagy Gergő, majd egy Walls-Nagy Gergő lerohanás végén is közel jártunk, de nem találtunk be.

12 másodperc maradt az emberelőnyből, Kärmeniemi távoli lövését fogta üggyel-bajjal Lundström.

Letelt a kiállítás, kiegészült a Sportklub.

3:17 van hátra, Rantanent szórják ki, hazai emberelőny.

Roczanov lép ki egyedül hátrányban, lövését fogja Lundström, a felperdülő korongot pedig támadónk magas bottal veszi le. A semleges harmadból jön a buli.

Sulakovnak Rantanen szabálytalanságánál még nagyon fájt, most aktívan benn van az emberelőnyös csapatban, de ezúttal kiválóan védekezünk, letelik a hátrány.

Becze ütközik Nagy Gergővel, természetesen "nagyon fáj neki", de végül könnyedén folytatja. Kiállítás nincs, belépünk az utolsó percbe a második harmadban.

Véget ért a 2. harmad.

3. HARMAD

Rögzítenünk kell tényként, hogy a második harmadot bizony elveszítettük. De csak egy góllal, így az állás továbbra is döntetlen.

Három perc telt el a harmadik harmadból, Pavuknak a várakozásoknak megfelelően mozgalmas meccse van, a jégen is ki vannak hegyezve rá, már a második botja tört el a találkozón.

Pavuk lőtt a 45. percben, Lundström védett nagyot.

Részegh lépne ki, összezárunk előtte, elcsúszik, nincs szabálytalanság, kezdődik a minősíthetetlen hangú reklamálás, a jégen és a lelátón egyaránt. Nincs könnyű estéje a játékvezetőknek sem...

Nagyon kevés a játékmegszakítás, már hét perc eltelt a harmadik harmadból, helyzet itt, helyzet ott, lüktető az iram. Ahogy egy döntőtől vártuk...

Tóth Adrián egyéni akciója, jó lövés, blokk. Jöhet a buli a hazai harmadból.

Tíz perc van hátra a rendes játékidőből, továbbra sincs döntés, nő a feszültség...

Alacsonyan repülnek ma este a dolgok a Vákárban - míg a pálya fölött biztonságos magasságban percek óta egy riadt galamb köröz, egy kósza korong támadja meg a hazai VIP vendégeket a kispadokkal szemközti lelátón...

Az a bizonyos alacsonyan repülő korong pedig Flinta korongja volt a saját harmadából, így játék késleltetése miatt mehet a büntetőpadra. Emberelőny!

Az előnyünk első felét remekül védekezte a Csíkszereda, a másodikban viszont felálltunk, és több lövésünk is volt. Lundström azonban mindegyiknél a helyén volt, letelt a kiállítás.

Elképesztő jelenetek: közel jártunk a hazai kapunál a gólhoz, a sporik elengedték, majd a túloldalon tumultus alakult ki a kapunk mögött, végül megállították a játékot, mert beszorult a korong, Valchar pedig közel egy percig kergette az egyik vezetőbírót reklamálva a jégen...

Közben áll a játék néhány percig, a sporik hosszasan videózzák azt a bizonyos helyzetet a hazai kapunál, de végül nem ítélnek gólt. 06:33-ról folytatódik a játék, marad a 2-2.

Öt perccel a vége előtt ziccerünk volt, Switzer kapott egy remek kiemelt korongot, szépen vette át, és egyedül húzott kapura, Lundström nyerte a párharcot.

Megnyomjuk az utolsó perceket, de a Sportklub játékában is benne van a gól. Elképesztő izgalmak elé nézünk ma is...

GÓÓÓÓÓL!!! OTT VAN! HÁROM PERC VAN HÁTRA, VEZETÜNK!!! RANTANEN!!! 2-3!

Időt kért a Sportklub, lehozzák a kapust. 54 másodperc van hátra.

VÉGE! NYERTÜNK! 3-1-re vezetjük a párharcot, kedden Pesterzsébeten az Erste Liga trófeájáért lépünk jégre!

Cikkünk folyamatosan frissül!

Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 3. mérkőzés
Sportklub Csíkszereda - FTC-Telekom 2-3 (1-2, 1-0, 0-1)
Sportklub Csíkszereda: Lundström (Onodi) – Bjelov, Papp Sz., Antal Zs., Taratuhin, Krasznoszlobodszev – Sulakov, Salló, Részegh T., Valchar, Rokaly Sz. – Farkas T., Flinta, Rokaly N., Becze, Bíró T. – Györfy, Horváth L., Casaneanu, Sándor Z., Egyed R. Vezetőedző: Hozó Levente.
FTC-Telekom: Arany (Pleszkán) – Jászai, Perrier, Nagy G., Walls, Pavuk – Kärmeniemi, Rantanen, Switzer, Tóth Ri., Tóth A. – Sarcia, Hegyi, Farkas S., Roczanov, Tóth G. – Tóth Re., Lengyel, Rafaj, Dósa, Pozsár. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Kapura lövések: (10:11, 13:8, 14:14) 37:33
Védések: (9:9, 8:12, 13:14) 30:35 / 90.91% : 94.59%
Kiállítás percek: (6:6, 4:6, 2:0) 12:12
Emberelőny kihasználás: (4 / 2) 50.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (2 / 4) 50.00%
Gólszerzők: Becze (17:08, EE, Sulakov, Rokaly Sz.), Becze (31:40, EE, Bjelov, Valchar), illetve Kärmeniemi (11:19, Rantanen), Tóth Ri. (12:42, Pavuk, Kärmeniemi), Rantanen (56:43, Tóth Ri., Pavuk)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3-1 az FTC-Telekom javára

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin