Az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapata az elmúlt két idényben szinte minden Magyarországon megnyerhető trófeát bezsebelt. A nem mindennapi sikerekben kulcsszerepet játszott, hogy Fodor Szabolcs vezetőedző 2018-ban felépített egy olyan keretet, aminek a gerincét folyamatosan sikerült egyben tartani, melléjük pedig olyan külföldi játékosokkal erősített minden évben az együttes, akik nagyban hozzájárultak a győzelmekhez és a csapat folyamatos fejlődéséhez.
Ehhez a jelenlegi 26 fős kerethez csatlakozik a kétszeres Stanley-kupa-győztes Kris Versteeg öccse, Mitch Versteeg.
A 32 éves kanadai hátvéd a Lethbridge Hurricanes U18-as csapatában kezdte pályafutását: két szezon alatt 64 mérkőzésen 16 pontot szerzett. Egy rövid Drumhelleres kitérő után visszatért nevelőegyesületébe, de ezúttal már a felnőttek között jutott szóhoz, és itt már jóval komolyabb számokat produkált, mint a korosztályos csapatban (a 2007/08-as idényben nyolc, egy idénnyel később 28 pontot szerzett).
Első profi szerződését az ECHL-ben szereplő Kalamazoo Wingsnél írta alá, de emellett háromszor pályára lépett az AHL-ben is Worcester Sharks színeiben. Két szezonon át erősítette a Michigan-i együttest, amellyel kétszer a rájátszásba is bejutott, majd 2011-ben a Trenton Titans szerződtette, ahol 48 mérkőzésen 12 pontot gyűjtött. Egy évvel később ismét visszatért Kalamazooba, majd újabb egy évvel később már a tengerentúlon, a német DEL2-ben próbált szerencsét, előbb a Heilbronner Falken, később az EC Bad Nauheim színeiben. Egy rövid ázsiai kitérő után visszatért Németországba, végül 2016-ban a szlovák Tipsport Ligában szereplő Nyitrához szerződött.
A szlovák élvonalban az első perctől kezdve alapembere lett a nyitrai együttesnek, ahol négy szezon alatt 183 mérkőzésen 53 pontot termelt. A Fradi számára sem lehet ismeretlen a kanadai védő: a 2019/20-as történelmi Magyar Kupa-sikerrel gazdagított szezont megelőző felkészülési tornán, a Visegrád Kupán pályára lépett a zöld-fehér együttes ellen.
Felnőtt Erste Ligás csapatunk mellett Andersen Ligás együttesünk is csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez.
Férfi jégkorongozóink ebben a hónapban másodszor találkoznak a BJA HC csapatával, ezúttal idegenben.
Férfi jégkorong a Tüskecsarnokban, majd férfi labdarúgás a Groupama Arénában.
Vegyen jegyet a Brassó és DVTK elleni jégkorong Erste Liga-találkozókra, és ingyenes a DAB elleni meccs!
Jégkorongozónk, Seregély Máté az előző szezon végén elszenvedett súlyos sérüléséről és felépüléséről mesélt.
Hiába támadott sokkal többet, az FTC-Telekom 3-1-re kikapott az Újpesttől a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnoki címvédő férfi hokisaink megtartották szokásos szezon előtti fotózásukat – VIDEÓ!
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk magabiztos játékkal 5-1-re legyőzte a Gyergyói HK csapatát.