Az 1920-as évek Magyarországán sportkedvelő körökben központi kérdés volt, hogy a jégen ütőkkel űzött labdás játékot, a bandy-t, vagy pedig a kanadai stílusú jéghokit népszerűsítsék. A kérdés hamar eldőlt, 1927-ben megalakult a Magyar Jégkorong Szövetség, majd egy évre rá, 1928-ban a Ferencvárosi Torna Club is döntő lépéseket tett az ügyben.
Az FTC vezetősége 1928. október 28-án ülésezett a városligeti műjégpályán, és ünnepélyesen megalapították a Ferencvárosi Torna Club jégkorong szakosztályát. Elnökké Mailinger Bélát választották, az ügyvitelt Huber István végezte.
A Fradi hamar csapatépítésbe kezdett, 1929. február 18-án le is játszotta első hivatalos mérkőzését, majd 1931 decemberében megvolt az első nemzetközi találkozó is: az FTC 6-1-re győzte le a jó erőkből álló Deutsche Eishockeyt. A zöld-fehérek sorra játszották a nemzetközi díjmérkőzéseket, míg Hircsák kapus, valamint a Gergely testvérpár révén világbajnoki, és olimpiai résztvevője is volt a Fradinak a magyar válogatottban.
1937-ben indult el az első magyar bajnokság, az FTC pedig nagyot húzott, sikerült leigazolnia egy Stapleford nevű kanadai jégkorongozót játékos-edzőnek.
Az első bajnoki címre ugyan 1951-ig kellett várni, ám ez a győzelem megalapozója volt a jövő nagy sikereinek: az FTC jégkorong szakosztálya mára 30 bajnoki címmel büszkélkedhet, ezzel a Ferencvárosi Torna Club második legeredményesebb csapata a férfi labdarúgók mögött, és a futballisták mellett egyedüliként jogosult a címer felett három csillagot viselni. A csapat a Magyar Kupát 15 alkalommal hódította el, és története során olyan emlékezetes sportpillanatokkal bővítette a magyar jégkorong történelemkönyvének lapjait, mint az 1973/74-es BEK-menetelés a Füssen kiejtésével, de a magyar válogatott is korszakos egyéniségek sorát köszönheti a Ferencvárosnak.
2018 nyarán az FTC jégkorongcsapatának életében komoly változások történtek. Az együttes és a szakosztály új névadó főtámogatót kapott, a továbbiakban FTC-Telekom néven versenyző csapat élére pedig Fodor Szabolcs személyében egy fradista nevelésű, játékosként több mint 50-szeres válogatott szakember került, aki új, friss szemlélettel, és alapjaiban új játékoskerettel kezdte meg a csapat újjáépítését.
A Fodor-éra első évét, amely egyben a jubileumi 90. év volt, történelmi sikerekkel ünnepelte a csapat: 22 év után hódította vissza a magyar bajnoki címet, valamint története során először megnyerte az Erste Ligát. Ezeket további sikerek követték, 2023 őszén úgy vágott neki az FTC-Telekom az új szezonnak, hogy Fodor Szabolcs és stábja vezetésével zsinórban ötször nyerte meg a magyar bajnokságot, kétszer nyert Erste Ligát és Szuperkupát, egyszer pedig a Magyar Kupát is elhódította. A csapat a nemzetközi porondon is történelmi eredményeket ért el, 2019 őszén a klub történetében először jutott be az IIHF Kontinentális Kupa harmadik fordulójába, a legjobb nyolc csapat közé, majd ezt a bravúrt 2023 októberében megismételte.
A szakosztály, és az egész Ferencvárosi Torna Club számára fontos, hogy az FTC-Telekom továbbra is az elődökhöz, és a hagyományokhoz méltó módon képviseltesse magát az Erste Liga mezőnyében, különösen a jubileumi, 95. esztendőben.
Ezért a szakosztályvezetés úgy döntött, nem is ünnepelhetné máshogy a jeles évfordulót, mint egy jublieumi mérkőzéssel, amelyen az ellenfél november 5-én az előző évi magyar bajnoki döntős rivális, a Magyar Kupa címvédője, a Budapest Jégkorong Akadémia HC lesz.
A szakosztály különleges felvezetéssel és programokkal készül a mérkőzés előtt, és a harmadok közötti szünetekben is, valamint akik kilátogatnak, találkozhatnak akár régi nagy bajnokokkal, vagy a közelmúlt sztárjaival is.
A programokról folyamatosan adunk tájékoztatást, érdemes figyelni a szakosztály Facebook és Instagram oldalát!
A jegyértékesítés már elkezdődött, jegyek online elővételben az Eventim oldalán, IDE KATTINTVA kaphatóak!
Ne maradj le, legyél a hokitörténelem részese! Találkozzunk november 5-én a Tüskecsarnokban!
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
95 ÉVES AZ FTC JÉGKORONG SZAKOSZTÁLYA! – JUBILEUMI MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom – Budapest Jégkorong Akadémia HC
2023. november 5., 15.30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.