A magyar bajnoki címet az elmúlt években zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk hétfő este a Tüskecsarnokban drámai, hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte a DVTK Jegesmedvéket az Erste Liga negyeddöntőjének hatodik mérkőzésén, ezzel 4-2-re megnyerte a négy győzelemig tartó párharcot, és továbbjutott a liga legjobb négy csapata közé.
Mivel az alapszakaszból hozott kiemelések miatt úgy alakult, hogy a másik ágon két erdélyi csapat, a Gyergyói HK és a Corona Brassó csapnak össze egymással, így a Ferencváros és az alapszakasz győztese, a Budapest Jégkorong Akadémia HC csatája, vagyis a két utoljára versenyben maradt anyaországi együttes párharca a magyar bajnokság, vagyis az OB I döntője is lesz egyben.
Mivel a BJA HC birtokolja a pályaelőnyt, a négy nyert meccsig tartó szériát ők kezdik hazai jégen, ám a bajnoki döntő minden mérkőzését Budapesten rendezik, hiszen ellenfelünk hazai pályája a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrum, a mieink pedig a Tüskecsarnokban játszanak.
A felek március 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap Káposztásmegyeren, majd március 8-án és 9-én, szerdán és csütörtökön a Tüskecsarnokban találkoznak, majd amennyiben szükséges, az ötödik, hatodik és hetedik mérkőzéseket március 11-én, 13-án és 17-én rendezik.
Az első négy találkozóra már kaphatóak a belépők az Eventim hálózatában, az idegenbeli jegyek ITT, a hazai belépők ITT érhetőek el!
A Vasas Jégcentrumban rendezendő találkozókra vendégbelépőket nem értékesítenek a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg. Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A BJA HC kéri, hogy a vendégszurkolók kizárólag a vendégszektorba vásároljanak belépőt. Vendégszurkolók belépése a hazai szektorokba nem megengedett, még érvényes hazai belépő birtokában sem! Semleges szurkolók belépése a hazai szektorokba korlátozás nélkül lehetséges, ám amennyiben konfliktus alakul ki a hazai és a semleges szurkolók között, a biztonsági szolgálatnak jogában áll az érintetteket felszólítani a csarnokból való távozásra. A felnőtt belépő 1500, a diákjegy 800 forintba kerül.
A Tüskecsarnokban érvényes szurkolói és jegyinformációk IDE KATTINTVA olvashatóak el.
Legyünk minél többen a lelátón, teremtsünk hazai hangulatot idegenben is, 29-szeres bajnokcsapatunk célja a harmadik csillag megszerzése!
Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, OB I döntő
FTC-Telekom - Budapest Jégkorong Akadémia HC
Menetrend:
2023. március 4., szombat 19:30, Vasas Jégcentrum
BJA HC – FTC-Telekom
2023. március 5. vasárnap 17:40, Vasas Jégcentrum
BJA HC – FTC-Telekom
2023. március 8., szerda 17:00, Tüskecsarnok
FTC-Telekom – BJA HC
2023. március 9., csütörtök 18:30, Tüskecsarnok
FTC-Telekom – BJA HC
2023. március 11., szombat 17:40, Vasas Jégcentrum
BJA HC – FTC-Telekom
2023. március 13., hétfő 18:30, Tüskecsarnok
FTC-Telekom – BJA HC
2023. március 17. péntek 18:40, Vasas Jégcentrum (ha szükséges)
BJA HC – FTC-Telekom
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.