A koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében rendkívüli jogrendet hirdetett, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött szerdai ülésén a kormány. A döntés értelmében a 100 fősnél nagyobb beltéri és az 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják, ami a sportrendezvényekre is vonatkozik. Mindez érinti az OB I és a magyar bázisú nemzetközi bajnokság, az Erste Liga küzdelmeit is.
Noha zárt kapuk mögött folytatódhattak volna a mérkőzések, ahogy arról hivatalos közleményében hírül adta, a Magyar Jégkorong Szövetség a versenyben maradt csapatok véleményét kikérve, a játékosok, a stábtagok és a további érintettek egészségét elsőrendű fontosságúnak tekintve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve úgy döntött, hogy a sorozatokat lezárja.
A párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva a konzultációk nyomán teljes egyetértésben az a döntés született, hogy az idei szezon magyar bajnoka a címért zajló párharcban 2-0-ra vezető FTC-Telekom, megelőzve a bajnoki döntőben eddig két vereséget elszenvedő Újpestet. A bronzérmes a középszakasz eredményei alapján a Dunaújvárosi Acélbikák.
Az Erste Liga bajnokának megosztva az FTC-Telekomot és a Csíkszeredai Sportklubot tekintik, bronzérmeseinek pedig a Gyergyói HK-t és az UTE-t.
A döntés nyilvánosságra hozatala után közvetlenül az FTC történetének 27. jégkorongos bajnoki címét megnyerő vezetőedző, valamint a csapatkapitány Nagy Gergő nyilatkozott a fradi.hu-nak.
„Volt több forgatókönyv is a fejünkben, nem tudtuk, melyik valósul majd meg. A ma reggeli edzésen beszéltünk arról a srácokkal, hogy nem vesztegetünk energiát olyasmire, ami felett nincs befolyásunk. Nem tudhattuk, lesz-e mérkőzés, ezért ugyanolyan lelkiismeretesen elvégeztük a munkánkat, és készültünk a holnapi napra, a bajnoki döntő harmadik meccsére. Rajtunk kívül álló döntés volt, hogy félbeszakad a bajnokság és a liga, de az utolsó pillanatig arra készültünk, hogy játszanunk, és nyernünk kell a jégen, és ennek érdekében mindent megtettünk. Természetesen teljesen más lett volna a jégen ünnepelve bajnokságot nyerni, és felemelni a trófeát, de szerencsére volt hasonló élményben és örömben részünk már idén, és a szezon elején is. Persze jobb lett volna, ha a bajnokság és a liga végén is gyakorolhatjuk az ünneplést, de azt hiszem, az első két Újpest elleni győztes döntő-meccs utáni örömünk is mutatja, hogy beletettük a megfelelő munkát. Nagyon keményen megdolgoztunk érte, hogy itt lehessünk, és szerencsére a hazai közönségünk azért kétszer látott minket nyerni a bajnoki döntő meccsein” – mondta el Fodor Szabolcs vezetőedző.
„Köszönjük szépen a gratulációt, elfogadjuk! Tettük a dolgunkat, profi játékosok módjára készültünk a döntő további mérkőzéseire” – válaszolta Nagy Gergő arra a kérdésre, mire számítottak a ma délutáni kormánydöntés tükrében. „Jó edzést tettünk a lábunkba, remek hangulat volt a jégen, úgy készültünk, hogy megyünk Újpestre harcolni a bajnoki címért. De ha így alakult, természetesen elfogadjuk. Örülünk neki, hogy hazai közönség előtt ünnepelve, két győzelemmel sikerült lezárnunk ezt a csonka végű szezont. Ismét fantasztikus évet zártunk, büszkének kell lennünk rá. Nem gondolom, hogy ez a helyzet csökkentené a címeink értékét. A párharc eddigi két meccsén is megtettünk mindent, behúztunk két győzelmet, nem szabad, hogy hiányérzetünk legyen. Természetesen szívesen lejátszottuk volna a hátralévő meccseket, győzelemre készültünk csütörtökön és pénteken is, de a döntés nem rajtunk múlott, mi megtettük, ami a mi feladatunk volt. Örülhetünk neki, hogy bajnokok vagyunk!”
A Ferencváros férfi jégkorongcsapata története 27. bajnoki címét, és második Erste Liga-győzelmét szerezte meg a szerda esti döntés értelmében.
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.