Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar bajnoki címet zsinórban háromszor elhódító férfi jégkorongcsapatunk a kupagyőztes DEAC elleni Szuperkupa-döntővel kezdi meg a 2021/22-es hivatalos klubszezont még az Erste Liga rajtja előtt.
A 2021. szeptember 11-én 17.15-kor a Tüskecsarnokban kezdődő összecsapás iránt extrán jelentős az érdeklődés, hiszen egy évvel ezelőtt a koronavírus-járvány második hulláma miatt elmaradt a Szuperkupa-döntő, és mert végre a közönség is ott lehet a jégcsarnokban, akár teljes egészében megtöltve azt. A jegyek értékesítése a mérkőzés szervezője, a Magyar Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint augusztus 25-én szerdán déli 12:00 órakor elindult a széles publikum számára. A belépőket kizárólag online lehet megvásárolni az Eventim hálózatában, helyszíni értékesítés tehát nem lesz!
Az I. kateróriájú jegyek 2700, a II. kategóriájúak 2200 forintba kerülnek, a gyermekjegyekért 1000 forintot kell fizeni. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes az Andersen Szuperkupa-döntőre.
Az MJSZ a családos hokikedvelők számára akciót is hirdetett: azok, akik vásárolnak egy teljes árú felnőtt jegyet, maximum 2 gyerekjegyet ingyenesen tehetnek a kosarukba, ez a lehetőség összesen 100 gyerekbelépő erejéig lesz nyitva. A promócióról a részletek itt megtekinthetőek.
Fontos információ, hogy az Andersen Szuperkupa-döntőn mindenkinek be kell tartania a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályokat. A kormányrendelet értelmében a sporteseményeken nézőként kizárólag a koronavírus ellen védett személyek, valamint a felügyeletük alatt lévő 18. életévüket be nem töltött személyek vehetnek részt. A beléptetés kinyomtatott vagy telefonon bemutatott jegyek alapján történik, emellett fel kell mutatni a védettséget igazoló okmányt vagy applikációt, ezért az MJSZ mindenkit arra kér, hogy érkezzen időben!
Férfi jégkorong, Andersen Szuperkupa-döntő
FTC-Telekom – DEAC
2021. szeptember 11. szombat 17.15
A nyáron visszavonult rekordbajnok támadó, Tóth Adrián a jövőben a stáb tagjaként segíti tovább az FTC-t.
A nyáron visszavonuló rekordbajnok, Tóth Adrián pályafutása végeztével sem szakad el a Ferencvárostól – VIDEÓ!
A tavaly nyáron érkezett amerikai csatár nem hosszabbította meg szerződését a Ferencváros jégkorongcsapatával.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.