Jégkorongszakosztályunk igyekszik folyamatosan meglepni bérletes szurkolóinkat, hol kizárólag nekik szóló kedvezményekkel, hol pedig exkluzív, bérletes programokkal. Vannak szurkolóink, akik vagy az új idényben csatlakoztak hozzánk, most voltak először mérkőzésen és magával ragadta őket a jégkorong varázsa, de már lecsúsztak a szezonbérlet megvásárlásáról, esetleg szeptemberben még hezitáltak, mennyi hazai mérkőzésre tudnak kijárni, de úgy alakult, hogy rendszeresen ott vannak a Tüskecsarnok lelátóján, netán ők maguk bérletesek, de rokonaikat, családtagjaikat is szeretnék bevonni a rendszeres szurkolás élményébe – az alábbi lehetőség nekik szól!
Jégkorong szakosztályunk ugyanis úgy döntött, átveszi a más szakosztályoknál már ismert és népszerű szokást, és újdonságként bevezetjük a félszezonos bérletet!
A 2024/25-ös idény második felére szóló félszezonos bérlet ára egységesen 20.000 forint, és akárcsak a szezonbérletek, a félszezonos bérletek is érvényesek az FTC-Telekom Jégkorong felnőtt férficsapatának minden jelenleg futó idénybéli, még hátralévő hazai Erste Liga-mérkőzésére, beleértve a rájátszás találkozóit is, valamint a hazai Magyar Kupa-meccsekre is (a Final Four kivételével). Emellett a bérletek érvényesek az újonnan bevezetett OB I-es rájátszás hazai rendezésű mérkőzéseire is!
A félszezonos bérletek online az Eventim hálózatában és a hazai mérkőzéseink során személyesen, a hazai jegypénztárban is megvásárolhatóak egészen január 12-ig, a DVTK elleni hazai Erste Liga-meccsig. Online bérletvásárlás esetén a vásárló az Eventimtől emailben egy sorszámozott vouchert kap, amelynek bemutatásával mérkőzésnapon, a Tüskecsarnok hazai jegypénztárában juthat hozzá plasztikkártyájához.
Ha valaki nem szeretne lemaradni a különleges, kizárólag bérleteseknek szóló programokról, vagy csak meggondolta magát, és mégis szeretne bérleteseink közé tartozni akkor ez egy remek lehetőség, hiszen a félszezonos bérlettel ugyanúgy jogosultak szurkolónk az exkluzív programokra és akciókra is a szezon hátralévő részében.
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.