Magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunknál épül a 2020/21-es idény csapata. Ahogy azt korábban Fodor Szabolcs vezetőedző és Hudák Gábor szakmai igazgató is elmondta a Fradi.hu-nak adott interjújában, bár egyelőre még nagyon sok a bizonytalanság a hazai bázisú jégkorongliga körül, a koronavírus-járvány okozta rendkívüli veszélyhelyzet, és a nyomában járó gazdasági nehézségek miatt kérdéses, hogy mely csapatok és milyen kerettel lesznek ott az új idény rajtjánál, a Ferencváros háza táján az elmúlt két, sikerekkel teli évhez hasonlóan ezúttal is a folyamatos fejlődésé és a hosszú távú építkezésé a főszerep. Mindkét szakember elmondta, hogy ezúttal is szeretnék együtt tartani a keret jelentős részét, ez volt a legutóbbi idény sikereinek is az egyik legfontosabb alapja.
Az ebbe az irányba tett első, és legfontosabb lépés a csapat kapitánya, a több mint százszoros válogatott klasszis Nagy Gergő szerződéshosszabbítása volt, akihez később csatlakozott két fiatal, Boros Dániel és Tóth Renátó is, míg Németh Attilának, Tóth Gergelynek, Tóth Richárdnak és Sarcia Antoninónak élő szerződése volt az új szezonra is.
Ezúttal az is biztossá vált, hogy a kapusposzton megismert kimagasló stabilitás és megbízható munka is folytatódik, hiszen az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály hivatalosan is bejelentette, hogy mindkét kapusa, a válogatott Arany Gergely és a második felnőtt idényére készülő Nagy Kristóf is 2022-ig meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését.
Az 1996-os születésű Arany Gergely Fodor Szabolcs hívására érkezett a Ferencvárosba a MAC Újbuda Erste Liga-győztes csapatától 2018 nyarán, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy pályafutása során először elsőszámú kapusként vezesse sikerekre a zöld-fehéreket. A számítások be is váltak, a mindössze 23 évével mára már komoly rutint szerző hálóőr váltótársával, a rutinos Pleszkán Józseffel párban kiváló teljesítményt nyújtott első fradista idényében, amelynek végén magyar bajnoki címet és Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett. Arany Gergely 2019-ben új kihívással találta magát szembe, hiszen egy még nála is fiatalabb váltótársat kapott az élete első felnőtt idényére készülő, a MAC utánpótlásából érkező Nagy Kristóf személyében, de mindketten éltek a lehetőséggel. Arany továbbra is rendkívül stabil teljesítményt nyújtott, az alapszakaszban 36 mérkőzésen összehozott 92,77 százalékos védési mutatója a negyedik legjobb volt a mezőnyben, de a középszakaszban és a rájátszásban, valamint a Magyar Kupában és a Kontinentális Kupában is bravúros teljesítményt nyújtott. Formájára a magyar válogatott stábja is felfigyelt, így ott lehetett a nottinghami olimpiai selejtezőn is, ahol egy mérkőzésen védte a nemzeti csapat kapuját, így aktív részese volt a bravúros továbbjutásnak.
A mindössze húszéves Nagy Kristóf is élt a lehetőséggel, amikor szerephez jutott, stabil teljesítménnyel tehermentesítette kollégáját. A játékidő 40%-ánál kevesebbet szóhoz jutó kapusok rangsorában a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, 93,3 százalékos mutatóval, de a rájátszásban, Székesfehérváron a hatodik, végül a továbbjutásról döntő mérkőzésen a kisebb sérüléssel bajlódó Aranyt helyettesítve a hajrában, egygólos ferencvárosi vezetésnél bemutatott bravúrjára, és arra, milyen korát meghazudtolóan érett döntéseket tudott hozni pályafutása legélesebb helyzeteiben, a szurkolók még sokáig emlékezni fognak.
A két kapussal együtt már kilencre bővült az FTC-Telekom jelenlegi játékoskerete a 2020/21-es szezonra.
Az FTC-Telekom Jégkorong jelenlegi kerete a 2020/21-es idényre:
Érkezett: ---
Távozott: ---
Maradt: ARANY GERGELY (szerződéshosszabbítás 2022-ig), Boros Dániel (szerződéshosszabbítás 2021-ig), Nagy Gergő (szerződéshosszabbítás 2022-ig), NAGY KRISTÓF (szerződéshosszabbítás 2022-ig), Németh Attila, Tóth Gergely, Tóth Renátó (szerződéshosszabbítás 2021-ig), Tóth Richárd, Sarcia Antonino (érvényes szerződés 2021-ig)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.