2024. december 6.
Hosszabbításban gyűrtük le a Dunaújvárost
Férfi jégkorongozóink kétszer is hátrányból fordítva 5-4-re legyőzték az Acélbikák csapatát.

Mikulás napján a szezonban először utazott csapatunk Dunaújvárosba, hogy a válogatott szünet előtti utolsó Erste Liga-meccsét lejátssza. Egy csíkszeredai győzelemmel a hátunk mögött érkeztünk a DAB othtonába, de tudtuk, hogy annak ellenére sem vár ránk egyszerű mérkőzés, hogy a sereghajtóval találkozunk.

A keretünk továbbra is szűkös volt, Aku Kestilä, Galajda Zsombor, Lauri Heino és Farkas Boldizsár sérülés, Mártonffy Máté betegség, Haranghy Bence pedig a juniorválogatott edzőtábora miatt hiányzott. Visszatért viszont hosszúra nyúló sérüléséből Dominic Vidoli és a két meccset kihagyó Michael Keränen is. A vasak között, ahogyan az elmúlt meccseken, úgy ezúttal is Arany Gergely kezdett.

A találkozó elején sokáig oda-vissza hoki ment, hol a hazaiak birtokolták a korongot és törtek vele kapura, hol a mieink, de egyik fél sem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A nagy igyekezetben Kluuskeri volt szabálytalan Kocsissal szemben, így jöhetett a találkozó első emberelőnye. Gyorsan sikerült is felállnunk a speciális játékhoz, az első buli elhozatala után pedig nem is kellett több, mint kettő passz, Brady-től Razumnyakhoz, majd oroszunktól Michael Keränenhez került a korong, aki kapásből bevágta azt a hazaiak hálójába (0-1). A kapott góltól felpaprikázva jobban kezdett nyomni a Dunaújváros, végül Faith passzát tessékelte Arany kapujába Mikkel Jensen (1-1).

Egy-egyről folytatódott a találkozó, az akarat pedig mindkét oldalon megvolt az újabb gólszerzésre. A Fradi igyekezett minél többet támadni, egy ilyen alkalommal találták szabálytalannak Tóth Gergőt, a hazai emberelőny ugyan kihasználatlanul maradt, a kiegészülést követően nem sokkal viszont megszerezték a vezetést, Hári passzát váltotta gólra Ritter Zalán (2-1). Ráérzett az Acélbikák csapata a játékra, kevesebb mint öt percen belül jött is a következő hazai gól, a nemrégiben Újpestről Dunaújvárosba igazolt Kyle Just lövése pattant át Arany mamutja fölött (3-1). Mindkét oldalon voltak még kiállítások, tőlünk Razumnyak és Kocsis, a hazaiaktól Leiter és Just kaptak 2-2 percet, de nem született újabb gól.

A harmadik harmadot rögtön emberelőnyben kezdhettük, csapatunknak pedig nem kellett egy perc sem ahhoz, hogy kihasználja a lehetőséget. Némi korongjáratást követően Kärmeniemi passzolt Jake Crespinek, aki szépített (3-2). Alig két perccel később jött az egyenlítés is, Bán Károly értékesítette közelről a Tóth Gergőtől kapott korongot (3-3). Ezt követően ismét előnyben támadhattunk, ám egy lefülelt keresztpassz után Sysak indította Tyler Watkinst, aki meghúzott egy cselt, majd becsúsztatta a pakkot Arany lába és a kapuvas között (4-3). Sokáig tartotta egygólos előnyét a hazai gárda, két perccel a vége előtt aztán, ahogyan az várható volt, Fodor Szabolcs lehívta kapusunkat, majd kicsivel később időt is kért. A hat az ötben lévő próbálkozásoknak meglett az eredménye, Valentin Razumnyak bepiszkálta a csapat negyedik gólját, hosszabbításra mentve ezzel a találkozót (4-4). A túlórában két nagyobb lehetősége is volt az Acélbikáknak, Arany mindkettőt fogni tudta. Majd Turbucz ugrott ki egy szerzett koronggal, elfektette a hazaiak kapusát, végül a kapuhoz érkező Lauri Kärmenieminek passzolt, aki lezárta a találkozót a Ferencváros ötödik és egyben győztes találatával (4-5).

"Előjöttek azok a hibák, azok a dolgok, amik idén már sokszor előfordultak velünk, hogy nem tudunk 60 percig a megfelelő energiával, megfelelő szinten, hozzáállással harcolni. Amikor ez sikerül, eredményesek tudunk lenni, itt az elején abszolút nem így jöttünk ki, pedig sokat beszéltünk erről. Tudtuk, hogy a Dunaújváros keményen jön ki a meccsre, mert nagy szükségük van a pontokra, egész héten erről beszéltünk és körülbelül 60%-os odaadás volt, ami nem elég, ebben a klubban meg pláne nem. Az első harmad második felében jobb volt a helyzet, a második katasztrófa volt, a harmadikban viszont megint azt az arcunkat mutattuk, ami elég lehet ahhoz, hogy pontokat gyűjtsünk ebben a ligában. Ez azonban édeskevés, a jégkorongban nem lehet elbliccelni a dolgokat, itt végig melózni kell, különben nem lesz eredményes az ember. Közeledik a rájátszás, azt kell megtanulnunk, hogy minden egyes mérkőzésen 60 percen keresztül kell küzdeni és hajtani és mindent beleadni, különben nem lesz esélyünk pontokat gyűjtögetni és a rájátszásban sem számíthatunk sikerre. Nagyon remélem, hogy ez január-februárig mindenkiben tudatosulni fog, különben nem leszünk sikeresek a szezonban." - Nyilatkozta Fodor Szabolcs a mérkőzést követően.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom 4-5 (1-1, 2-0, 1-3, 0-1) Hosszabbítás után

Dunaújvárosi Acélbikák: Tóth K. (Sági Máté) – Tóth Gergely, Leiter, Watkins, Just, Sági Martin – Sysak, Kluuskeri, Jensen, Mazzag, Green – Faait, Bánki, Ritter, Cseh, Hári – Raskin, Zaharevics, Csémi, Szűcs, Vezetőedző: Somogyi Balázs

FTC-Telekom: Arany (Nagy) – Helgesen, Seregély, Turbucz, Brady, Keränen – Tyni, Kärmeniemi, Razumnyak, Mattyasovszky, Németh – Crespi, Vidoli, Banga, Molnár, Tóth Gergő – Kárpáti, Kocsi, Bán, Bogáti, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Jensen (18:42, Faith, Just), Ritter (27:27, Hári, Sysak), Just (30:01 EE, Sági, Watkins), Watkins (46:52 EH, Sysak) illetve Keränen (15:32 EE, Razumnyak, Brady), Crespi (41:46 EE, Kärmeniemi, Mattyasovszky), Bán (43:57, Tóth Gergő), Razumnyak (59:09, Crespi, Brady), Kärmeniemi (61:03, Turbucz, Razumnyak)

Kapura lövések: (10:11, 11:15, 6:21, 0:1) 27:48
Védések: (10:9, 15:9, 18:5, 1:0) 44:23
Kiállítás percek: (2:0, 4:6, 4:0) 10:6
Embereleőny kihasználás: (3/0) 0.00% / (5/2) 40.00%
Emberhátrányos védekezés: (5/3) 60.00% / (3/3) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 05:27 / 06:15

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin