2018 nyarán új időszámítás kezdődött a Ferencváros férfi jégkorongcsapatának háza táján. A korábbi ferencvárosi nevelés, a játékosként 53 válogatottságig jutó Fodor Szabolcs váltotta Greg Lindqvistet a vezetőedzői székben. A MAC U20-as csapatát pályafutása első felnőtt edzői megbízatásáért elhagyó szakember akkor három évre, 2021 nyaráig szóló megállapodást írt alá, a cél pedig az első három év alatt a fokozatos építkezés volt, és az, hogy a harmadik év végére az FTC újra a magyar jégkorongmezőny meghatározó csapata legyen.
Nos, a történetet mindannyian ismerjük: Fodor Szabolcs, és az általa „felfedezett” másodedző, a kanadai Yul Hennelly, a szakmai stáb keze alatt igazi csodacsapat épült a gondosan válogatott játékoskeretből: a Fradi rögtön az első szezonban elhódította a magyar bajnoki címet, méghozzá 22 év szünet után, az 1997-es, addig utolsó aranyérmet követően ismét. Emellett a csapat története során először az Erste Liga trófeáját is a magasba emelhette, a fináléban öt mérkőzés alatt felülmúlva az egész idényben remek ellenfélnek bizonyuló Sportklub Csíkszeredát. Ezzel azonban nem volt megállás: az immáron címvédő együttes a liga új kiírásában is remekül szerepel, jelenleg az alapszakasz második helye után a középszakaszban mindössze négy meccs alatt előzve jelentős előnnyel vezeti a felsőházi tabellát, és jó eséllyel pályázik idén is az első kiemelésre a rájátszásban. Emellett az FTC-Telekom szenzációs tettet végrehajtva, a szlovák Extraligás MAC Újbuda és az osztrák bázisú EBEL-ben edződő Hydro Fehérvár AV19 legyőzésével 25 év elteltével ismét megnyerte a Magyar Kupát is, így a Szuperkupát leszámítva jelenleg minden magyarországi klubjégkorongos cím birtokosa lett. A Fradi Fodor Szabolcs vezetésével a nemzetközi porondon is letette a névjegyét: egészen a legjobb nyolc csapatig menetelt a második számú európai kupasorozatban, az IIHF Kontinentális Kupában, ahol le tudta győzni a sorozat két évvel korábbi győztesét, idei döntősét, a Nottingham Pantherst is.
Vezetőedzőnk a magyar válogatottnál is letette névjegyét: az idény elején Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány a nemzeti csapat egyik másodedzőjévé nevezte ki, így az ő munkája is benne van abban, hogy a mieink (három ferencvárosi játékossal, a csapatkapitány Nagy Gergővel, Arany Gergellyel és Tóth Richárddal a keretben) Észtország, Románia és Nagy-Britannia legyőzésével hosszú idő után ismét továbbjutottak az olimpiai selejtező aktuális köréből, és augusztus végén már a 2022-es pekingi téli játékokért lépnek jégre Lettországban.
Az eredmények mellett természetesen a szakosztály vezetése sem ment el szó nélkül, hétfőn pedig bejelentették a remek hírt: Fodor Szabolcs plusz két évvel meghosszabbította 2021 nyarán lejáró szerződését, így 2023 júniusáig elkötelezte magát az FTC-Telekom vezetőedzőjeként!
„Természetesen nagyon örülök, hogy így alakult minden. Két évvel ezelőtt elkezdtünk egy építkezést közösen, amit most lehet folytatni. Mindenki életében fontos a folytonosság, a stabilitás, nagyon fontosnak tartom előre tervezni. Még akkor is, ha a magyar jégkorong elmúlt időszakát elnézve ritka, hogy valaki ilyen hosszú távú szerződést kössön. Nagy öröm ez, a kölcsönös bizalom jele. Köszönettel tartozom a klubnak, hogy úgy gondolták, érdemes meglépni ezt, hiszen így tényleg nyugodtan folytatódhat a megkezdett munka és építkezés. Megtisztelő ajánlat volt ez, és remek érzés, hogy részese lehetek ennek az időszaknak, és a Ferencvárosnak” – mondta el új kontraktusával kapcsolatban Fodor Szabolcs vezetőedző.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk egy ismerős helyen kezdi meg 2024/25-ös nemzetközi kupaszereplését.