A kapitány a fedélzeten marad! Két évvel ezelőtt, 2018 nyarán Fodor Szabolcs vezetőedző érkezésével új időszámítás kezdődött a Ferencváros férfi jégkorongcsapatának életében. Az új szakmai stáb és a szakosztály vezetésének koncepciója szerint egy hároméves terv mentén kívánták visszavezetni a Fradi hokicsapatát a múltja és presztízse alapján megérdemelt helyre. Az ezzel kapcsolatos építkezés egyik alapköve a több mint százszoros válogatott, gyerekkora óta Ferencváros-szurkoló kiválóság, a tengerentúlon az észak-amerikai profiliga „előszobáját”, az AHL-t és a nemzeti csapattal az A csoportos világbajnokságot is megjárt Nagy Gergő leigazolása volt, aki 2018-ban kétéves megállapodást kötött az FTC-Telekommal. Nagy Gergő csapatkapitányként a társakkal közösen azóta két bajnoki címig, két Erste Liga-sikerig, Kontinentális Kupa-továbbjutásig, és Magyar Kupa-győzelemig vezette a Ferencvárost, amely 22 év után nyert ismét bajnokságot, története első ligasikereinek és nemzetközi porondon való továbbjutásának örülhetett, a Magyar Kupát pedig egy teljes negyedszázad elteltével hódította el.
A csapatkapitány szerződése a 2019/20-as idény végeztével lejárt, és bár egyik félnek sem volt kétsége afelől, szeretné folytatni a közös munkát, ez egészen eddig nem volt hivatalosan, biztosan eldöntve. Mostanra azonban lezárultak a nyitott kérdések: Nagy Gergő újabb két szezonra, 2022-ig meghosszabbította szerződését, így ő marad a magyar bajnoki, Erste Liga- és Magyar Kupa-címvédő együttes csapatkapitánya. Ez pedig jó alapja lehet annak, hogy tovább folytatódjon a két évvel ezelőtt elkezdődött építkezés, és a keret többi tagját is sikerüljön együtt tartani – jelenleg ugyanis a kapitányon kívül csak Tóth Richárd, Tóth Gergely, Németh Attila és Sarcia Antonino rendelkezik érvényes szerződéssel, hiszen az ő tavaly kötött kétéves kontraktusukból még hátra van egy idény.
Az FTC-Telekom Jégkorong jelenlegi kerete a 2020/21-es idényre:
Érkezett: ---
Távozott: ---
Maradt: NAGY GERGŐ (szerződéshosszabbítás 2022-ig), Németh Attila, Tóth Gergely, Tóth Richárd, Sarcia Antonino (érvényes szerződés 2021-ig)
Csapatunk fiatal csatára, Mattyasovszky Gergely is ott van a jégkorongválogatott vb-re készülő első keretében.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re kikaptak a negyeddöntő ötödik meccsén, a címvédő jutott az elődöntőbe.
Hatodik meccs, vagy vége a szezonnak - ez a kérdés férfi jégkorongozóink számára.
Férfi jégkorongozóink 6-2-re kikaptak a Corona Brassótól a második hazai negyeddöntős meccsen.
Férfi jégkorongcsapatunk 5-2-re kikapott hazai pályán a címvédő Corona Brassótól.
Férfi jégkorongozóink egy-egy győzelemmel és vereséggel a hátuk mögött folytatják az Erste Liga-negyeddöntőt.
Férfi hoksiaink hosszabbításban 5-4-re kikaptak a címvédő Corona Brassótól a negyeddöntő második meccsén.
Férfi hokisaink 6-2-re legyőzték a tavalyi bajnok Corona Brassót a negyeddöntő első találkozóján.