A Sárközy Tamás Emléktorna harmadik napján került megrendezésre a magyar válogatott második mérkőzése. Csapatunk csütörtökön, hosszabbításban szerzett győzelmet a japánok ellen, mai ellenfelünk, a franciák pedig ugyancsak a japán nemzeti együttessel vívták első párharcukat az emléktornán. Nekik 4-1-es végeredménnyel sikerült behúzniuk a találkozót.
A csütörtöki kerethez képest történtek változások, ugyanis ma csatlakoztak a csapathoz a fehérvári játékosok. Ferencvárosi fronton továbbra is Nagy Gergő és Kulmala Rasmus erősítették a magyar válogatottat.
Lendületesen kezdtek a felek, mind a két oldalon sikerült kialakítani helyzeteket és hiába volt több kapura lövés francia oldalon, Hetényi remekelt a magyar kapuban. A franciáknál szabálytalanság történt ennek következtében 2 percig emberelőnyben támadhattak a magyarok, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Két hazai kiállítást követően a második harmadban megtört a jég és megszületett a mérkőzés első gólja, Enzo Guebey tudta megszerezni a vezetést Leclerc átadásából (0-1). Röviddel a harmadik harmad vége előtt Terbócs István lövéséből sikerült a magyar válogatottnak egyenlítenie (1-1). Mivel rendes játékidőben több gól nem született, ezúttal is hosszabbításra került sor, amit Guillaume Leclerc 19 másodperc alatt döntött el, ezzel pedig megnyerték a franciák a mai találkozót (1-2).
A magyar válogatott utolsó mérkőzésének ellenfele az ukrán-szlovén meccs után derül ki, de az már biztos, hogy ugyanígy 15:00-kor dobják be a korongot az utolsó meccsünkön.
Férfi Jégkorong, Sárközy Tamás Emléktorna
Magyarország – Franciaország 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-1) - hosszabbítás után
Magyarország: Hetényi (Rajna) – Pozsgai, Nilsson, Galló, Erdély, Hári – Garát, Stipsicz, Sofron, Nagy G., Nagy K. – Fejes, Szirányi, Sebők, Szigeti, Kulmala – Horváth, Kiss D., Csányi, Terbócs, Németh K. Vezetőedző: Kevin Constantine
Franciország: Junca (Papillon) – Spinozzi, Bourgeois, Maia, Colotti, Leclerc – Esipov, Thiry, Bougro, Fabre, Bozon – Guebey, Cantagallo, Ville, Simonsen, Farnier – Onno, Di Dio, Koudri, Dair Vezetőedző: Philippe Bozon
Gólok: Terbócs (55:07, Nilsson, Sebők) illetve Guebey (31:51, Leclerc), Leclerc (60:19, Maia, Spinozzi)
Kapura lövések: (9:14, 6:13, 5:3, 0:1) 20:31
Védések: (14:9, 12:6, 3:4, 0:0) 29:19 / 93.55% : 95.00%
Kiállítás percek: (0:2, 6:2, 0:2) 6:6
Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 6:00 / 6:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (0 / 3) 100.00%
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.