2025. február 23.
Hétfőn jöhet a mindent eldöntő meccs
Magyar bajnok jégkorongozóink 3-2-re kikaptak idegenben a BJA HC-tól az OB I elődöntőjének második meccsén.

Pénteken rajtolt az új rendszerű férfi jégkorong OB I rájátszásának elődöntője, ahol az elmúlt hat év magyar bajnoka, az FTC-Telekom az alapszakasz megnyerésével automatikusan elődöntős Budapest Jégkorong Akadémia HC-val került össze. A mieink hazai pályán bravúrt értek el a papíron esélyesebb ellenfél ellen, egy rendkívül kiélezett mérkőzésen nyertek 2-1-re, így megszerezték a meccslabdát, hiszen az OB I-es elődöntőben a negyeddöntőhöz hasonlóan mindössze az egyik fél második győzelméig tartanak a párharcok.

Az elődöntő első meccséhez képest a szakmai stáb nem változtatott a mérkőzéskereten, a vasárnapi második meccsre, amelyet a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban rendeztek, lévén a negyed- és az elődöntőben a nem kiemelt fél kezd hazai jégen, majd a második és az esetleges harmadik összecsapást rendezik a kiemelt fél otthonában. Továbbra sem állt rendelkezésre a teljes szezonra kieső Farkas Boldizsár és Valentin Razumnyak mellett sérülés miatt Michael Keränen, Tyson Helgesen, az Újpesten visszatért, majd újra megsérült Lauri Heino, és David Booth sem. A kapusoknál sem változtatott Fodor Szabolcs vezetőedző, ezúttal is a januárban érkezett lett válogatott hálóőr, Janis Kalnins kezdett a vasak között, váltótársa pedig Arany Gergely volt.

Nem úgy kezdett csapatunk Káposztásmegyeren, ahogy tette azt a Tüskecsarnokban. Alig telt el fél perc a mérkőzésből, amikor Molnár Dávid találta magát a büntetőpadon, de ugyan volt néhány veszélyes helyzete a hazaiaknak emberelőnyben, nem jutottak át Kalninson. Ami viszont nem jött össze öt a négy ellen, azt megoldotta egyenlő létszámban a BJA HC, Sofron lőtt éles szögből kapura, a Kalninsról felperdülő korong pedig megpattanva a kapuvason a Fradi hálójában kötött ki (1-0). Érezhetően jobban nyomott a hazai csapat a harmad első felében, de viszonylag gyorsan felzárkóztunk, és egyre többet támadtunk. Ring korcsolyázott be a pakkal a támadó harmadba, amit a középen érkező Jake Crespinek passzolt, amerikai hátvédünk pedig Farkas lepkése alá célzott és nem hibázta el a lehetőséget (1-1). Az egyenlítés után még jobban felpörgött a Fradi, egyre veszélyesebbek voltunk a BJA HC kapujára.

Csapatunk lendülete az első szünet után sem hagyott alább, olyannyira nem, hogy a korábban gólpasszt adó Leo Ring megszerezte a vezetést az FTC-Telekomnak (1-2). Alig két perccel később emberelőnybe kerültünk, de ahogyan a hazaiak, úgy mi sem tudtunk élni a kínálkozó lehetőséggel. Ahogy mentek bele a felek a harmadba, úgy kezdte visszaszerezni a játék feletti kontrollt a BJA HC, aminek meg is lett az eredménye, Schlekmann passzolt a kapuval szemben érkező Sofronnak, aki önmaga, és egyben csapata második góljával egyenlített (2-2). A válogatott kiválóság neve azonban nem csak a góloknál tűnt fel a statisztikában, alig egy perc volt hátra ugyanis a játékrészből, amikor Kalnins kapuja mellett Tyni és az említett Sofron kezdtek dulakodásba, a játékvezetők még csírájában elfojtották a kialakuló verekedést és páros kiállítással sújtották a feleket, ami  áthúzódott a harmadik játékrészre.

Óvatosabban folytatódott a játék a második szünet után, mindkét félnek megvoltak a helyzetei, de újabb találat sokáig egyik oldalon sem született, mind Kalnins, mind Farkas remekül tette a dolgát. Azonban Szabó Dániel távoli lövése valahogy átjutott a ferencvárosi védelmen, a kapu előtt ólálkodó Sofron pedig épp úgy tudott beleszúrni, hogy megszerezze önmaga és csapata harmadik találatát (3-2). Szinte rögtön a BJA HC gólja után ismét emberelőnybe kerültünk, és bár volt pár veszélyes lövésünk, nem tudtunk élni a Somoza kiállításával jött lehetőséggel. Egy ferencvárosi letámadást követően kellett ismét beavatkoznia a játékvezetőknek egy kialakulóban lévő nézeteltérésbe, Tyni ezúttal Schlekmannal akadt össze, de kiállítás most nem történt. Egészen az utolsó másodpercekig nem volt alkalma Fodor Szabolcsnak Kalninst lehívni a jégről, de még így is egyenlíthettünk volna, Crespinek és Turbucznak is volt gólszerzési lehetősége a hat az öt elleni játék során, azonban az újabb egyenlítő gól és így a hosszabbítás is elmaradt.

A BJA HC szoros küzdelemben megszerzett 3-2-es hazai győzelmével eldőlt, hogy szükség lesz hétfőn a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban ahhoz, hogy eldőljön, melyik csapat jut majd be az OB I szerdán kezdődő döntőjébe.

Férfi Jégkorong, OB I, elődöntő

BJA HC – FTC-Telekom 3-2 (1-1, 1-1, 1-0)

BJA HC: Farkas (Kiss D.) – Pozsgai, Horváth M., Sofron, Kersztes, Schlekmann – Szabó B., Szabó D., Blakcwater, Nagy K., Molnár B. – Varga, Roach, Somoza, Nagy G., Ravasz – Dóczi, Boros, Tóth R., Weidemann, Santerno, Vezetőedző: Kangyal Balázs

FTC-Telekom: Kalnins (Arany) – Seregély, Crespi, Nichol, Brad, Németh – Tyni, Kärmeniemi, Molnér D., Kestilä, Mattyasovszky – Bán, Hrabal, Turbucz, Ring, Tóth G. – Haranghy, Galajda, Banga, Kárpáti, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Sofron (05:11, Schlekmann, Roach), Sofron (32:46, Schlekmann), Sofron (48:30, Szabó D., Szabó B.), illetve Crespi (12:00, Ring), Ring (24:24)

Kapura lövések: (10:6, 15:7, 13:3) 38:16
Védesek: (5:9, 6:14, 3:12) 14:35
Kiállítás percek: (0:2, 4:2, 2:0) 6:4

Cikkajánló

Az ICEHL-ben indul az FTC-Telekom jégkorongcsapata

Hivatalos: a 2025/26-os szezontól az osztrák bázisú bajnokságban áll rajthoz férfi jégkorongcsapatunk.

Dr. Jakabházy László temetése

A magyar és a ferencvárosi jégkorong legendás alakjától május 9-én a Farkasréti temetőben veszünk búcsút.

Másodszor is legyőztük az osztrákokat

A magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott 5-1-re nyert Ausztria ellen Ajkán.

A 2024/25-ös szezon számokban

Hullámhegyek és -völgyek – a jégkorongos klubszezon végeztével visszatekintünk az elmúlt idény mérföldköveire.

„Igyekszem minél tovább a keretben maradni”

Elkezdte a közös felkészülést a magyar férfi jégkorong-válogatott, Mattyasovszky Gergellyel a soraiban.

Gyászol a Fradi család: elhunyt dr. Jakabházy László

Egykori jégkorongozónk játékosként három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert az FTC-vel.

„A Magyar Kupa-aranyra nagyon büszkék lehetünk”

Férfi jégkorongozóink vezetőedzője, Fodor Szabolcs összegezte a 2024/25-ös hokis klubszezont.

Fradi-játékos a válogatott bő keretében

Csapatunk fiatal csatára, Mattyasovszky Gergely is ott van a jégkorongválogatott vb-re készülő első keretében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin