Közel sem egyszerű egy héten van túl férfi jégkorongcsapatunk. Múlt hét pénteken a tavalyi döntős ellenfelünket, a Csíkszeredát fogadtuk hazai pályán, ahol a vendégek hosszabbításban tudtak legyőzni minket. Két nappal később hiába rendeztünk sortüzet a dunaújvárosiak kapuja előtt, végül a DAB 3-1-gyel behúzta azt az összecsapást. Szerdán a debreceniek vendégszeretetét élvezhettük, ahol vert helyzetből, a hosszabbításban sikerült győznünk. Ezekkel az előzményekkel érkeztünk a Schiller-Vasas HC otthonába.
Legutóbb Boros Dániellel és Hajós Rolanddal sérülés miatt, míg Myles Fitzgeralddal betegség okán nem számolhatott Fodor Szabolcs. Ugyan mindhárman ott voltak a csütörtöki jeges tréningen, a vezetőedző csak a kanadait vélte teljesen egészségesnek, így ő már ott lehetett a mai összecsapáson.
A két csapat már másodszor csap össze az új idényben, hiszen Fradi a sűrű menetrendnek köszönhetően egyszer már körbeért az ellenfeleken. Akkor egy debütálót köszönthettünk a csapatban, hiszen a MAC U20-as csapatától szerződtetett Nagy Kristóf először lépett jégre a Ferencváros kötelékében. Fodor Szabolcs vezetőedző úgy döntött, hogy ismét a fiatal hálóőrt nevezi a zöld-fehérek kezdőjébe, így Arany csak a kispadon kapott helyet.
Annak ellenére, hogy mi kezdtük jobban az első harmadot, az első helyzet a hazaiak előtt adódott, de Nagy védeni tudott, így már kontrázhattunk is, aminek végén Fitzgerald lőtt kapura, de a kapus hárított. Több, mint két percet kellet várni a következő helyzetre, amikor Pavuk kapta nagyszerű ütemben a korongot, de a lövés ezúttal is csak a kapusig jutott. Egy perccel később kisebb kavarodás után nem tudtuk a gólvonalon túlra juttatni a korongot. A következő helyzet is a mieink előtt adódott: Tóth Richárd ment el a bal szélen, majd lőtt, de Sági védeni tudott. Öt és fél pernyi játék után Pavuk készítette le Pullinak, de ez elkerülte a kaput. Két perccel később ismét mi támadtunk, ekkor Tóth Renátó ment körbe a kapu mögött, majd próbálta kapura húzni a korongot, de sem talált kaput. Kilenc percnyi játék után a Vasas is el tudott jönni a mi kapunkig. Az első lövésüket még védeni tudta Nagy, de a lecsorgót Székely Mádai bepofozta (1-0). Fél perccel később Karmeniemi próbálkozott, de a lövése Switzer lábáról fölé pörgött. Tizenhárom perc játék után Fodor Szabolcs úgy döntött, hogy megpróbáljuk kapus nélkül, hat mezőnyjátékossal az egyenlítést. Alig egy perccel később Kulmala lőtt, de Sági résen volt, majd még ugyanekkor megkaptuk az első emberelőnyünket is, Czakó állt ki két percre. Még tartott a vendég kiállítás háromszor is eljutottunk lövésig, de vagy a kapus védett, vagy nem voltunk elég pontosak. Alig két perccel a harmad vége előtt Switzer szerezte meg a korongot a középső harmadban, majd Fitzgeralddal kettő az egyben mentek a kapusra, végül utóbbi jutott el lövésig, de csak az oldalhálót találta el. Egy perccel később Pavuk és Czakó verekedett össze, majd mindkettejük a büntetőpadon találta magát. Egyenlíteni itt már nem sikerült, így 1-0-s hazai előnnyel mentünk a pihenőre.
A második játékrészt ötvenhét másodperces emberelőnnyel kezdhettük, ennek ellenére nem sikerült helyzetet kialakítanunk, így maradt az egy gólos hazai előny. Két és fél perc után jutott el a Vasas a mi kapunkhoz, de Nagyon nem tudtak kifogni. Két perccel később emberhátrányba kerültünk, ugyanis Tóth Renátó kapott két percet. De ahogy mi az elején, ők sem tudták kihasználni az előnyt. A kiállított Tóth Renátó alighogy visszaállt Pavukkal mehetett kettő az egyben, de Sági védeni tudott. Fél perccel később már sokkal közelebb voltunk a gólszerzéshez, de Karmeniemi csak a vasat tesztelte. Újabb fél perc elteltével Rantanen is próbálkozott, de ő lövése is csak a vasat találta el, majd a kipattanóra érkezett Farkas, aki nem hibázott (1-1). Fél percen belül ismét ott voltunk a kapujuk előtt, Tóth Adrián lőtte középre a korongot, amire érkezett Pulli, és sorozatban a második meccsén is betalált, ezzel megfordítva a találkozót (1-2). A fordítás után kissé visszavettünk az iramból, inkább mezőnyben harcoltunk a Vasassal, de tizenkét és fél perc után ismét a jobb oldalon tudtunk eljönni, és Tóth Adrián passzát Switzer értékesítette (1-3). Lendületben maradtunk, hiszen huszonöt másodperc elteltével Tóth Renátó is meglőtte az első gólját az új idényben (1-4). Fél perccel később Kulmala kapott két percet, de a hazaiak helyzetig sem igazán tudtak eljutni, jól zárt a védelmünk. Valamivel több, mint egy perc volt hátra a harmadból, amikor Pulli és Tóth Richárd összjátéka után jött Tóth Renátó, és belőtte maga második, csapata ötödik találatát (1-5). Hatalmasat játszva sikerült hengerelnünk a második játékrészben, és öt gólt lőve magabiztos előnyről várhattuk az utolsó harmadot.
A záró harmadban ismét mi kezdtünk jobban. Mindössze 24 másodperc után Switzer került helyzetbe, de Ságiba lőtte. Egy perccel később ismét mi kerültünk helyzetbe: Tóth Renátó lőtte a kapusba a korongot. Sorra jöttek a ferencvárosi helyzetek. Mielőtt a negyedik percbe fordultunk volna Pavuk készítette le Tóth Adriánnak a korongot, de Sági bravúrral védeni tudott. Hét perc után Tóth Gergely állt ki két percre, de mi maradtunk támadásban. Még mielőtt kiegészültünk volna Pulli tette le Nagy Gergőnek, aki a kapus válla fölött a bal felsőbe lőtt gyönyörű gólt (1-6). Három perccel később Rantanen is helyzetbe került, de Sági védeni tudott. Továbbra is mi domináltunk, a Vasas csak elvétve jutott el a kapunkig, de Nagy Kristófon nem tudtak átjutni a lövések. Két perccel a találkozó vége előtt az ex-Fradista Rafaj kapott két percet, így előnyben támadhattuk végig a maradék időt.
A Ferencváros a második harmadban hengerelt, és öt gólt lőve nem hagyott megválaszolatlan kérdést. A DEAC elleni szoros küzdelem után a Vasast magabiztosan győzte le a címvédő. Folytatás vasárnap hazai pályán a Hokiklub Budapest ellen.
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 10. forduló
Schiller-Vasas HC – FTC-Telekom 1-6 (1-0, 0-5, 0-1)
Vasas Jégcentrum
Schiller-Vasas HC: Sági (Fekete) – Bukor, Inglis, Schmál, Bödök, Szlama – Kováts, Hetényi, Rafaj, Székely-Mádai, Turbucz – Nagy, Farkas, Fliszár, Páterka, Szalma – Surányi, Tornyai, Czakó, Csiki, Márton Vezetőedző: Ladányi Balázs
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Rantanen, Karmeniemi, Nagy G., Tóth Ad., Pavuk – Jászai, Pulli, Switzer, Tóth Gergely, Fitzgerald – Hegyi, Sarcia, Tóth Ri., Kulmala, Tóth Re. – Pozsár, Németh, Tóth Gergő, Farkas, Roczanov Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: (12:13, 12:10, 4:21) 28:44
Védések: (13:11, 5:12, 20:4) 38:27 / 86.36% : 96.43%
Kiállítás percek: (6:2, 0:4, 2:4) 8:10
Emberelőny kihasználás: (4 / 0) 0.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (0 / 4) 100.00%
Gólszerzők: Székely Mádai (09:15, Turbucz, Rafaj) illetve Farkas (27:38, Rantanen), Pulli (28:19, Tóth Ad., Switzer), Switzer (32:35, Tóth Ad.), Tóth Renátó (33:00, Tóth Richárd, Németh), Tóth Renátó (38:47, Pulli, Tóth Richárd), Nagy Gergő (49:02, EH, Pulli)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.