2019. szeptember 6.
Hazai pályán fogadjuk a Katowicét a Visegrád Kupában
Férfi hokisaink hazai pályán is bemutatkoznak a Visegrád Kupában, az ellenfél a lengyel Katowice lesz.

A Fradi jégkorongcsapata nem pihen, jön a hatodik, egyben utolsó mérkőzése a felkészülési időszakban. A Ferencváros augusztus 16-án kezdte meg a 2019/20-as idényt, a DVTK Jegesmedvék otthonában, ahol a miskolciak egy remek, szoros mérkőzésen 5-3-ra tudtak győzni. Egy héttel később a Visegrád Kupában volt jelenése a csapatnak, Nyitrára látogattunk, ahol ugyancsak jó iramú mérkőzést játszottunk, sőt, vezettünk is, de a hazaiak 3-2-re behúzták azt az összecsapást. A felkészülési időszak harmadik mérkőzését a Pesterzsébet Jégcsarnokban játszották a mieink, a szlovák extraligás Érsekújvár látogatott Budapestre. Velük egy újabb szoros mérkőzést játszottunk, de végül 2-1-re le tudták győzni az Erste Liga címvédőjét.

Augusztus utolsó napján már trófeáért játszott a Ferencváros. Egy nem akármilyen mérkőzés részesei lehettek azok, akik kilátogattak Tüskecsarnokba. Az FTC-Telekom és az EBEL-ben legutóbb rájátszásig jutó Hydro Fehérvár AV19 csapott össze a Viastein Szuperkupa döntőjében. A Fradi története első Erste Liga győzelmével harcolta ki a szereplést, míg a fehérváriak a Magyar Kupa aranyéremnek köszönhették a döntőbe jutást. A találkozó ugyan 4-3-as fehérvári sikerrel ért véget, de a Fradi háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza, és szorongatta meg Magyarország jelenlegi legmagasabban jegyzett csapatát. Hiába nem jött össze ismét a győzelem, minden dicséretet megérdemel tehát Fodor Szabolcs együttese.

A Szuperkupa döntője után sem állt meg az élet, szeptember 3-án Lengyelországban volt jelenésük játékosainknak a Visegrád Kupában. A lengyel élvonalbeli Jastrzębie az első két harmadban háromszor is bevette Arany kapuját, de a záró játékrészre magához tért a Fradi, ám hiába lőttünk mi is hármat, egy találat még mindig volt a lengyelek tarsolyában, így 4-3-mal otthon tartották a három pontot.

Zöld-fehér alakulatunk a csütörtöki jeges edzésen komoly erőbedobással készült a pénteki Visegrád Kupa-meccsre, ahol a szintén lengyel élvonalbeli Katowice látogat Pesterzsébetre. A Fradi az A csoport harmadik, míg aktuális ellenfelünk a kvartett negyedik helyén áll a mérkőzés előtt, egyik csapat sem szerzett még pontot a sorozatban. A kilencpontos, hibátlanul záró Jastrzebie és a hatpontos Nyitra már mindkét együttesnek befoghatatlan, így a mérkőzés tétje a csoport harmadik helye. Mivel a B csoportban már befejeződtek a küzdelmek, így előre ismertek a lehetséges ellenfelek a keresztbejátszásos negyeddöntőben. A győztes a B csoportban másodikként záró, cseh harmadosztályú HC RT Torax Porubával, míg a vesztes a csoportgyőztes, szlovák extraligás Gyetvával játszik kétmeccses negyeddöntőt.

A két csapat korábban még nem mérte össze erejét egyetlen versenysorozatban sem, de még barátságos összecsapáson sem mérkőztek meg. Most a Visegrád Kupa remek alkalmat biztosít erre. A Katowicét 1964-ben alapították, székhelye a Lengyelország déli részén fekvő Katowice, mintegy 294 ezer lakossal. A csapat jelenleg a legmagasabban jegyzett hazai bajnokságban, a Lengyel Hoki Ligában szerepel, amelyet eddig hat alkalommal sikerült megnyernie. A bajnokság most ismert nevét 2013-ban kapta, korábban I. Ligaként, vagy Extraklasa néven ismertük, amit a csapat 2012-ben szintén megnyert. A Lengyel Kupa döntőjében eddig kétszer volt érdekelt: 1970-ben és 2000-ben. Előbb elhódította a trófeát, míg utóbb csak az ezüstérmet sikerült megkaparintani.

A lengyelek a tavalyi idényben megnyerték az alapszakaszt, mindössze egy ponttal megelőzve a második helyen végző Tychyt, így jó eséllyel vágott neki a rájátszásnak. A negyeddöntőben az Unia Oswiecim volt az ellenfél, amelyen mindent eldöntő, hetedik mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa. Az elődöntőben a Krakkó ellenében azonban már elvérzett a csapat, annak ellenére, hogy a harmadik mérkőzés után 2-1-re vezettek. A harmadik helyért még harcba szálltak, az MMKS Podhale volt az ellenfél, aki előbb 2-1-re, majd 4-1-re sikerült megverni, míg az utolsó meccsen 3-2-es vereséget szenvedtek. Ez azonban nem veszélyeztette a csapat bronzérmét.

A szezon végeztével nem volt pihenés a Katowicében, alaposan belevágtak a csapat kisebb átszervezésébe. Négyen döntöttek a távozás mellett, míg hét érkezőt tudtak bejelenteni, köztük a Dunaújvárosi Acélbikák korábbi támadóját, a finn Oula Uskit. Az alapos átszervezés után nekivágtak a felkészülésnek. A Katowice augusztus hatodikán játszotta első felkészülési meccsét a Sumperk otthonában, ahol 2-1-re győzni tudtak. Másnap hazai pályán a DEAC volt az ellenfél, sima 5-2-es győzelem lett a vége. Augusztus 9-én a Jastrzebie vendégeként kaptak egy négyest, amire csak egy góllal tudtak válaszolni, így elszenvedték első vereségüket a felkészülés során, és itt még nem volt vége. A Poruba elleni hazai meccsen csak egy 1-1-es döntetlenre futotta, ahol hosszabbításban kaptak ki. Majd 16-án megkezdték a szereplést a Visegrád Kupában. Nem kellett messze menniük, a Jastrzebie vendégeként ezúttal hármat kaptak, amire nem volt válasz. A következő mérkőzésük szintén a Visegrád Kupában volt, hazai pályán fogadták a szlovák Extraligás Nyitrát, ahol bár vezettek, a vendégek örülhettek jobban. Végül szeptember harmadikán az Unai Oswiecim látta őket vendégül: a házigazda súlyos pofont mért rájuk, 6-2 lett a vége.

Az eredmények alapján tehát szoros mérkőzésre van kilátás, Pesterzsébeten, a Fradi hazai közönsége, és a csapat is biztosan értékelné, ha sikerülne behúzni az első idei győzelmet, még akkor is, ha az igazi kihívás egy héttel később, az Erste Liga rajtjával kezdődik.

Az FTC-Telekom – Katowice mérkőzés 18.30-kor kezdődik a Pesterzsébet Jégcsarnokban. Jegyek kaphatóak online elővételben IDE kattintva, vagy a helyszínen. A jegypénztár 17.30-kor nyit. Korlátozott számban megvásárolhatóak még a megmaradt szezonbérletek is, a jegy- és bérletinformációk ITT érhetőek el.

Férfi jégkorong, Visegrád Kupa
FTC-Telekom – HC GKS Katowice
2019. szeptember 6. péntek, 18.30, Pesterzsébet Jégcsarnok
Online jegyelővétel: ITT
A helyszínen kaphatóak a szezonbérletek is, jegy- és bérletinformációk: ITT

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin