Meglesz-e az első idegenbeli győzelem a rájátszásban – ez volt a kérdés az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatának bécsi vendégjátéka előtt. Fodor Szabolcs együttese az alap- és középszakasz megnyerése után első kiemeltként vágott neki az Erste Liga 2018/19-es kiírásában a playoff küzdelmeinek, így elsőként választhatott ellenfelet, a választás pedig a középszakaszban az utolsó rájátszás-helyet épphogy elcsípő bécsi farmcsapatra, a Vienna Capitals II-re esett. Nincsenek hozzászokva a hokikedvelő fradisták, hogy egy rájátszás párharc előtt a papírforma szerint a Ferencváros legyen az egyértelmű esélyes, most viszont mégis ez volt a helyzet – ennek a helyzetnek minden előnyével, és lelki terhével együtt. Szerencsére a Fradi játékosai nem sokat foglalkoztak a lelki teherrel, hanem ahogy kell, behúzták a négy győzelemig tartó párharc első két, hazai összecsapását, így hétfő este Bécsben, az Erste Bank Arena 3-as számú csarnokában egy esetleges győzelemmel komoly lépést tehettek az elődöntőbe jutás felé vezető úton.

A bécsiek már a párharc előtt sem kellett, hogy megküzdjenek az esélyesség terhével, de két vereség után pláne felszabadultan játszhattak, ráadásul az alapszakaszban megszokotthoz képest komoly számú nézősereg gyűlt össze a csarnokban – igaz, itt mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a nem túl szerencsés hétfő késő délutáni időpont ellenére igen szép számú Fradi-szurkoló is elutazott Bécsbe. Ezt a felszabadult lelkiállapotot a Capitals szakmai stábja azzal lovagolta még meg, hogy a budapesti két találkozótól eltérően négy teljes sorral álltak ki a hazaiak. Csatlakozott a csapathoz a 25 éves, korábban az osztrák válogatottban is bemutatkozó, idén már 36 EBEL-mérkőzést lejátszott támadó, Julian Grosslercher, visszatért a csapatba a fiatal Antal, érkezett két negyedik soros védő, a 17 éves, az alapszakaszban már szereplő Pallierer, és a 20 éves, idén az EBEL-ben is bemutatkozó Fabio Artner, valamint letöltötte eltiltását, így újra ott volt a keretben az első meccsen Hegyitől bunyóban csúnya vereséget szenvedő, köpés miatt végleges kiállítást kapott Patrik Kittinger. Ami a mieink összeállítását illeti, nagy változás nem történt, örömmel tapasztalhatták a kezdő sorokat böngészők, hogy visszatért a még az alapszakasz utolsó erdélyi túrján térdsérülést szenvedő Boros Dániel, így ezúttal Lengyel Levente maradt ki a keretből.

Nem kezdődött túl nagy iramban a mérkőzés, az első percekben ugyan többet volt a mieinknél a korong, de jelentős fölényt nem alakítottunk ki. Az első veszélyesebb lövés Pavuk révén érkezett a 4. perc végén, majd nem sokkal később, a játék képe alapján kissé váratlanul, megszereztük a vezetést. Tóth Adrián próbálkozása kijött a bécsiek az első két meccsen remekül védő kapusáról, Matthias Tschrepitschről, azonban a lecsorgót Tóth Richárd közvetlen közelről a kapuba juttatta. Továbbra is többet birtokoltuk a korongot, és többet tartózkodtunk a hazaiak harmadában, de a vezető gól után egy kicsit mintha belealudtunk volna a mérkőzésbe. Ez nem volt nehéz, ugyanis a hazaiak lényegében síri csendben követték a meccs alakulását, és a Fradi-tábor hangja is ezúttal csak ritkán zendült fel a csarnokban – hiába, nem csak a jégen, de a lelátón is nehéz igazán felpörögni egy ilyen találkozóra… Ennek az „alvásnak” meg lett az eredménye, a 10. perc legvégén a bécsiek kihasználták a Tóth Adrián gáncsolása nyomán kapott emberelőnyüket, és Schlögl révén egyenlítettek. Szerencsére nem tartott sokáig ez az állapot, a Fradi ugyanis rögtön rátett egy lapáttal, és alig egy perccel később már újra nálunk volt az előny: Switzer egy gyönyörű szólóval száguldott végig a bécsi harmadon, majd elhúzta Tschrepitsch előtt, és fonákkal elegáns mozdulattal emelt a hálóba. A Capitals becsületére legyen mondva, hogy a sebességváltás után is megpróbálták tartani a tempót, azonban ez egyre kevésbé sikerült nekik. A 14. percben Hiltunen akadályozásért leült két percre a büntetőpadra, ezt még kemény munkával kivédekezték a hazaiak, nem sokkal később jött viszont egy jól eltalált kékvonalas Sarcia-bomba, amibe Nagy Gergő remek ütemben szúrt közbe, a korong pedig a kapuba került. A hazaiak még kaptak egy emberelőnyt, amivel nem tudtak élni, így maradt a szünetig a kétgólos előnyünk. (1-3)

Eddig sem bíztuk a véletlenre, de a második harmad gyors Fradi-góllal kezdődött: a végletekig kijátszott akció végén Rafaj állt szemben a hazaiak kapusával, az ő sarokra helyezett lövését még fogta Tschrepitsch, a kipattanót azonban Dósa könyörtelenül bevágta. Nem sokkal később, a nézők nagy örömére, végre parázs pillanatok következtek: Preiser gyalulta a palánkba Perriert, az pedig várható volt, hogy kanadai pitbullunk ezt nem hagyja annyiban, igyekezett elégtételt venni ellenfelén. Mindketten 2-2 percet kaptak, de a bécsi játékos büntetését megfejelték még egy bottal lökéssel, így emberelőnybe kerültünk. A hazaiak ezúttal is szépen kivédekezték a hátrányt, sőt, alighogy kiegészültek, már ők kerültek előnybe, Tóth Richárdot egy véleményes támadó harmadbeli szabálytalanság miatt állították ki. Nem tartott sokáig azonban a hátrányunk, támadónk ugyanis még vissza sem jöhetett a jégre, amikor Satmarkot is kiszórták, így hamarosan a Fradi került előnybe több mint egy percig. Nem sikerült élni a fórral, de többségében a mieink maradtak támadásban. Igaz, látszott, igyekszünk az első két találkozóhoz hasonlóan tökéletes kontroll alatt tartani az eseményeket, és kizárólag annyit kihozni magunkból, amennyi feltétlenül szükséges a magabiztos győzelemhez. Az idő múlásával egyre inkább úgy látszott, ez ellen a Vienna ellen ez most is működő recept, az első két találkozóhoz képest még a kemény belemenések, ütközések és pofonok is hiányoztak a játékukból, így ezeket az elemeket ezúttal a mieink sem annyira erőltették. A Capitals játéka kimerült abban, hogy szoros védekezésből egy előretolt támadóval igyekeztek gyors kontrákból meglépni, a mieink védői, Arany Gergely többször a csarnokban is jól hallható, hangos vezérletével ezt tökéletesen védekezték le. A bécsiek a 31. percben jutottak el az első komolyabb lehetőségükig a második játékrészben, azonban Schlögl a kapu mögül visszafordulva megeresztett lövését Arany remekül fogta. A következő percekben, az első játékrész második feléhez hasonlóan, kissé álmos játék következett, ennek pedig meglett az eredménye: Kittinger szinte a semmiből talált be egy remek lövéssel, felrázva ezzel a mieinket a bóbiskolásból. Sőt, egy percre rá Hiltunen majdnem megmutatta, miért rendkívül veszélyes akár csak egy percre is kiengedni még egy ilyen meccsen is, de Arany a helyén volt az ütemtelen, lapos lövésnél. A hátralévő bő négy percben ismét kicsit magasabb fokozatra kapcsoltunk, és igyekeztünk nem közel engedni a kapunkhoz újra a hazaiakat – nem is történt több említésre méltó esemény, egyik oldalon sem. (2-4)

A záró játékrész, némileg meglepő módon hazai fölénnyel indult, és alig két perc elteltével Aranynak kellett nagyot védenie, kétszer is egymás után. Szerencsére nem sokat késtünk a válasszal sem, három a kettőben mentünk el, az alapszakaszban megszokott villámgyors játékunkkal megkontrázva a minden mindegy alapon kitámadó bécsieket, Rafaj tette le Roczanovnak, aki egy az egyben lőhetett, ám Tschrepitsch is a helyén volt. A harmadik harmadban látszott, hogy a hazaiak tényleg mindent beleadnak, többször tapsolhatott a bécsi közönség egy-egy a kapunk előtti akció után, ez pedig teret engedett a villámgyors ellenakcióinknak, egy ilyenből pedig a 45. percben eldöntöttük a mérkőzést: Tóth Adrián húzott el a jobb oldalon, megverte védőjét, gyönyörűen centerezett, az érkező Switzer pedig elegánsan a kapuba helyezett. Ez a gól érthető módon visszavetette a hazaiak utolsó lelkesedését is, innentől kezdve talán már mindkét fél egy kicsit a mérkőzés végét várta. Még akkor is, ha azért a Bécs továbbra sem állt le, és küzdött a becsületéért, ez viszont továbbra is a mi gyors kontráinknak adott teret. a 49. percben még fel tudtak állni a harmadunkban a hazaiak, miután elcseréltük magunkat, így a technikai büntetés miatt négyen maradtunk a jégen, de ebből sem lett igazán nagy nyomás, stabilan védekeztük ki a hátrányt. Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy a hátralévő tíz percben élet költözhet még a mérkőzésbe, talán már a lelátón is többen azon kezdtek el gondolkodni, hogy vacsorára maradjanak a jól megszokott bécsi szelet mellett, vagy rendeljenek mondjuk egy pizzát, amikor hat perccel a vége előtt lényegében a semmiből bontakozott ki egy komoly tömegbunyó a bécsi kapu előtt. Több pár is kialakult, végül a mieinktől Pozsár 2+2 percre, Farkas 2 percre ült ki, míg a hazaiaktól Piff a tömegjelenetet megindító szabálytalanság, Hiltunen pedig a bunyó miatt kapott 2 percet. A bécsiek, talán a megszokottnál kissé korábban, már az 55. percben levitték a kapusukat, de Tschrepitsch tempózott is vissza, miután Hofert is kiállították akadályozásért. Pár másodperccel később Preisernél szakadt el a cérna, miután Walls szabálytalan volt vele, ökölharcban akarta lerendezni, vesztére, aranysisakosunk villámgyorsan, és győztesen vetett véget a viadalnak. Míg kanadai centerünk 2 percet kapott, addig az ellenfél kakaskodó játékosát ráadásul 2+2 percre állították ki. Aki ezekben a pillanatokban végignézett a büntetőpadokon, azt gondolhatta, többen ülnek ott, mint a cserepadon, a kavarodásból pedig jól jöttünk ki, mert Piff is gáncsolt az 58. percben, így sokáig támadhattunk öt a három, majd öt a négy ellen. A hazaiak már nem is nagyon jöttek ki a kapujuk előteréből a meccs végéig, ez pedig nekünk akkor is tökéletesen elegendő volt, ha már nem találtunk be a végső dudaszóig.

Az FTC-Telekom ismét végig rendkívül tudatosan kontrollálva az eseményeket a négy győzelemig tartó negyeddöntős párharc harmadik mérkőzésén is érvényesítette a papírformát a Vienna Capitals II ellen, ezúttal 5-2-re nyertük meg a találkozót, és egyetlen győzelemre kerültünk a hőn áhított elődöntőbe jutástól. Az a bizonyos egyetlen győzelem pedig akár nagyon hamar is meglehet, hiszen a két csapat kedden 17.50-től ismét összecsap egymással az Erste Bank Arena 3-as számú csarnokában.