Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztályának felnőtt férfi együttese 2019-ben mindent vitt: 22 év után lett ismét magyar bajnok, története során 26. alkalommal, és fennállása első Erste Liga-győzelmét is megszerezte, ezzel felülhetett a magyarországi klubjégkorong trónjára.
A szakvezetés gőzerővel dolgozik a 2019/2020-as címvédő hadjáratra kialakítandó játékoskereten, több érkezővel is aláírtak már, most viszont három távozó kilétét jelentették be hivatalosan: a következő idénytől a kapus Pleszkán József, a védő Dósa Krisztián, valamint a támadó Rafaj Attila is máshol folytatja. Mindhármuk szerződése lejárt, a szakosztály pedig úgy döntött, nem hosszabbít az érintettekkel.
Pleszkán József, bár a Budapest Stars színeiben lett profi játékos 2008-ban, a 2010/11-es idényben már a Ferencváros játékosa volt, Magyar Kupa-bronzérmet nyert a csapattal, a miskolci bronzmérkőzésen is ő védett a Jegesmedvék elleni győztes találkozón. 2017-ben, hosszú fehérvári, újpesti és debreceni kitérő után öltött újra zöld-fehér szerelést, és két szezonon át védett Sevela Peter, valamint Arany Gergely váltótársaként. Idén húsz alap- és középszakasz mérkőzésen jutott szóhoz, 92%-os védési mutatóval zárt, magyar bajnokként és Erste Liga-győztesként távozik, idén is ő védett a miskolci Magyar Kupa-bronzmérkőzésen, ahol lenulláztuk a szlovák Extraligás DVTK Jegesmedvéket.
„Természetesen elfogadtam és tiszteletben tartottam a szakvezetés döntését, de nagyon sajnálom, hogy elválnak az útjaink. Remek közösség alakult ki a Fradinál tavaly, ritkán mondható el, hogy többségében a barátaival szerepel egy csapatban valaki. Az is egyértelmű, hogy az egész mezőnyben a Fradinak van a legjobb szurkolótábora, nem csak a döntőben álltak mögöttünk otthon és idegenben is, de az elmúlt években, a sikertelenség idején is ott voltak a lelátón. Minden tiszteletet megérdemelnek, nagyon köszönök nekik minden támogatást, és ki tudja, talán egyszer még keresztezzük egymás útjait!” – mondta búcsúzóul a távozó kapus.
Dósa Krisztián 2018 nyarán csatlakozott a Fradihoz, egy makacs vállsérülés megakadályozta abban, hogy hamar berobbanjon, az alapszakaszban mindössze hat meccsen jutott szóhoz, a középszakaszban és a rájátszásban harcos, csupaszív játékával viszont gyorsan megkedveltette magát a szurkolókkal. Pályafutása második ligagyőzelmét szerezte zöld-fehérben.
„Sajnos az élet úgy hozta, hogy jövőre nem zöld-fehérben játszom. Az elmúlt szezonban minden várakozást túlteljesített a csapat, örülök, hogy én is részese lehettem ennek a kalandnak. Sajnos egy hosszú sérülés keresztbe tett, nem tudtam kihozni magamból azt, amit szerettem volna. De a sport már csak ilyen, így most fájó szívvel búcsúzom. Remélem, még találkozunk, hajrá Fradi!” – üzent a távozó védő.
Rafaj Attilát nem kell különösebben bemutatni a fradista hokiszurkolóknak. Utánpótláskorú játékosként a Ferencvárosban nevelkedett, ám felnőttként csak 2014-ben húzhatta magára először a zöld-fehér mezt. Azóta is töretlen lendülettel szolgálta a klubot, jégkorongban ritka módon zsinórban öt szezonon át volt a Ferencváros játékosa, 2017/18-ban csapatkapitányként vezette a rájátszásba a csapatot. Bár jó erőkből álló csapatokban szerepelt Újpesten és Miskolcon is, 2019-ben pályafutása első ligagyőzelmét ünnepelhette.
„Nehéz mit mondani akkor, amikor öt év után távozik az ember egy klubból. Egyelőre még nem tudom, mit hoz a jövő, az viszont biztos, hogy örökre emlékezetes marad ez az időszak. A csapattal jártunk nagyon mélyen is, de fokozatosan építkezve végül felértünk a csúcsra, amit már senki nem vehet el tőlünk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy bizalmat szavaztak nekem és mindig támogattak engem és a csapatot is, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre nézve!” – búcsúzott a korábbi kapitány.
Az FTC-Telekom jégkorongcsapatának hivatalos változásai a 2019-es holtszezonban:
Érkezett: Hajós Roland (DVTK Jegesmedvék), Németh Attila (DEAC), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák)
Távozott: Dósa Krisztián (?), Pleszkán József (?), Rafaj Attila (?)
Maradt: Arany Gergely, Jászai Dávid, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Marcus Perrier, Anssi Rantanen, Tóth Adrián
Az 535 NHL-meccsen jégre lépő David Booth szerdán, a FEHA19 elleni meccsen viselte először a Fradi mezét.
A december közepén érkező finn támadó máris kiérdemelte az Erste Liga hét játékosa címet.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a FEHA19 otthonában a Magyar Kupa 4. fordulójának első meccsén.
Magyar bajnok jégkorongozóink szerdán csatlakoznak a Magyar Kupa küzdelmeihez, a FEHA19 lesz az ellenfelünk.
Férfi hokisaink remek játékkal 7-2-re győztek az Erste Liga-címvédő otthonában, hibátlan erdélyi túrát zártak.
Az FTC-Telekom hokisai vasárnap a tavalyi liga-bajnok Corona Brassó otthonában lépnek jégre.
Férfi hokisaink hátrányból fordítva magabiztos, 6-2-es győzelmet arattak a rivális Csíkszereda otthonában.
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk a szezon második erdélyi túrájával kezdte az újévet.