2023. március 24.
Harc a végsőkig, de vereség a döntő harmadik meccsén
Hokisaink 5-3-ra kikaptak az Erste Liga-döntő harmadik meccsén, de vezetik a párharcot, folytatás szombaton.

Férfi jégkorongcsapatunk menetelése az Erste Liga 2022/23-as idényének rájátszásában már így is tündérmese: az október-novemberben még szenvedő, önmaga árnyékaként hétről hétre értékes pontokat hullajtó Ferencváros egy remek alapszakasz-hajrával végül ötödik helyen zárta a bajnokság első részét, ezután pedig vérbeli playoff-üzemmódba kapcsolt. A rájátszás első körében remek játékkal, helyenként elképesztően harcos karaktert mutatva jutott túl a magasabban kiemelt DVTK Jegesmedvéken, majd az alapszakasz-győztes BJA HC elleni, hétmeccsesre nyúlt párharc megnyerése már-már hőskölteménynek számított. A Fradi ezzel nem csak bejutott az Erste Liga fináléjába, de elhódította zsinórban az ötödik, a szakosztály történetében pedig a harmincadik magyar bajnoki címet is, ezzel pedig elnyerte a jogot arra, hogy a ligadöntőben már háromcsillagos címerrel szerepeljen, a férfi labdarúgók után elsőként.

Az alapszakaszt a második helyen záró, a végső győzelemre is esélyes, az elődöntőben a Brassón szintén hétmeccses dráma után továbbjutó Gyergyói HK elleni párharcra sok szurkoló már amolyan ráadásként tekintett, nem úgy a csapat és a szakmai stáb, hiszen azért hokiberkekben egyértelmű, hogy a honi klubjégkorongban az igazi, végső siker a magyar-erdélyi közös liga trófeájának a magasba emelése a szezon végén. Ehhez még a korábbiaknál is nagyobb szenzáció kell, de az FTC-Telekom, ahogy már az OB I döntőjének minősülő elődöntő mérkőzésein is, a párharc első két, gyergyói mérkőzésén is elképesztő karaktert mutatott, igazi Fradi-szívvel harcolt, és – amire a fradistákon kívül talán senki nem számított, – két győzelemmel tért haza idegenből. Fodor Szabolcs együttese ezzel elérte, hogy péntek és szombat este a Tüskecsarnokban két hazai győzelemmel akár le is zárja a finálét – igaz, ehhez egyértelmű volt, hogy a GYHK-nak is lesz egy-két szava.

Közel telt ház, több mint 2000 néző, és a két tábor közreműködésével ligadöntőhöz méltó hangulat fogadta a csapatokat a jégen, a meccs elején pedig a Ferencvárosnak jött ki jobban a lépés. A mieink kezdték aktívabban a találkozót, majd a 6. perc elején Haaranen akasztása után emberelőnybe is kerültünk, ezt pedig sikerült kihasználni: gyorsan járt körbe a korong, majd Hrabal átadásából Nagy Gergő bombázott Rinne hálójába (1-0). Ha ez váratlanul érte a vendégeket, mit mondjunk arra, ami ez után következett: rögtön a buli után a GYHK hátraütötte saját harmadába a korongot, ahol Farkas Simon rendkívül határozottan csapott le rá, és juttatta kapu irányába, végül a lendületből érkező Tóth Adrián sodorta a hálóba a pakkot (2-0). Már-már úgy tűnt, villámkezdésünkre nincs válasza a piros-fehéreknek, másfél perccel később mégis gólt szereztek, Tranca mélyen a kapu elé tett passzát Szigeti juttatta a hálóba, Arany csak hozzáérni tudott (2-1). Harcos, kiegyenlített percek következtek, talán a Fradinak voltak nagyobb lehetőségei az újabb gól megszerzésére, de a szünetig már nem változott az eredmény.

Az elsővel ellentétben a második játékrészt a vendégek indították sokkal jobban, olyannyira, hogy már a második percben ki is egyenlítettek: Szigeti lőtt jobbról, a palánk mellől, a korong pedig kiperdült az egész rájátszásban eddig parádésan védő Aranyról, egyenesen a kapu előtt álló Sándor-Székely Ottó elé, akinek onnan már nem volt nehéz dolga góllal befejezni az akciót (2-2). Sőt, a 25. percben már a Gyergyó vezetett, egy szépen kijátszott akció végén Sebastien Sylvestre lőtt a hálóba (2-3). Szerencsére mind játékban, mind gólban volt rá válasz, a 29. percben Kozma rohant el a bal oldalon, majd a harmad közepéről a bevetődő védő mellett remek ütemben passzolt vissza a mellette érkező Bán Károlynak, aki a hálóba zúdította a korongot (3-3). Gyorsan meg lehetett volna az újabb vezetés is, miután Császár szabálytalankodott, és emberelőnybe kerültünk, de hiába helyeztünk hatalmas nyomást a vendégek kapujára, nem sikerült élni a lehetőséggel, Rinne többször is nagyot védett. Ez pedig megbosszulta magát, mert a 38. percben Marvát is kiszórták két percre, a GYHK pedig kihasználta az emberelőnyt, Tranca lőtt balról jó korongjáratás végén a hálóba (3-4).

Ahogy arra az eredmény tükrében számítani lehetett, a mérkőzés legfeszültebb harmada lett a harmadik. A mieink próbáltak fokozatosan nyomást helyezni az ellenfélre, akik pedig foggal-körömmel őrizték előnyüket. Egyre több lett a test-test elleni kontakt, egy ilyennél Tóth Gergő ütközte le kőkeményen Di Diometét – a gyergyóiak keményfiúja gond nélkül folytatni tudta, csupán ütőjét veszítette el, a vendégek pedig hiába reklamáltak kiállítást. Egyre több kockázatot vállaltak a mieink, Betteridge és Farkas révén is volt ígéretes helyzetünk, és a testi kontaktok is egyre feszültebb helyzeteket teremtettek, a játékvezetők pedig, döntő révén, a szabályosság keretein belül engedték a kemény játékot. Az 54. perc elején emberelőnybe kerültünk, miután Saari lökte be saját kapujába kézzel ellenfelét sípszó után. Nem sikerült jól felállnunk, 17 másodperc híján le is telt az emberelőny, ekkor azonban Császár szabálytalankodott a vendég kispad előterében, így kettős előnybe kerültünk erre a néhány másodpercre. Fodor Szabolcs időt kért, sikerült is elhozni a bulit és felállni, de lövésig öt a három ellen nem jutottunk. Szimpla előnyben viszont igen, Marva és Nagy Gergő kísérleténél is védett azonban Rinne, majd Mesikämmen sem tudott túljárni az eszén – kiegészült a GYHK, és már kevesebb, mint három perc volt hátra. Sőt, Nagy Gergő harcolt az ellenfél kapuja előtt túl hevesen, emiatt pedig kiállították. Fodor Szabolcs így is megpróbálkozott a kapuslehozatallal, de ez csak a mezőnyjátékosok létszámának kiegyenlítésére volt elég, és nem is jött végül be, Sylvestre zárta le a meccset üres kapura (3-5).

Bár megvoltak a lehetőségek a második és a harmadik harmadban is, és az utolsó másodpercig küzdött, végül az elődöntő után a döntőben sem tudott hazai közönség előtt mérkőzést nyerni a Ferencváros. Még így is vezeti azonban 2-1-re a négy győzelemig tartó párharcot, most már viszont nagyon fontos lesz szombat este megtörni a rossz hazai sorozatot, annál is inkább, mert a hétfői ötödik mérkőzést ismét Gyergyószentmiklóson rendezik.

Férfi jégkorong, Erste Liga, döntő, 3. mérkőzés
FTC-Telekom – Gyergyói Hoki Klub 3-5 (2-1, 1-3, 0-1)
FTC-Telekom:
Arany (Nagy K.) – Hrabal, Marva, Kulmala, Nagy G., Turbucz – Boros, Mesikämmen, Betteridge, Sailio, Sointu – Kärmeniemi, Seregély, Farkas S., Tóth A., Tóth G. – Kucsma, Bán, Galántai, Kozma D. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gyergyói HK:
Rinne (Demeter) – Haaranen, Marttinen, Bodó, Orban, Sylvestre – Fejes, Saari, Sándor-Székely, Szigeti, Tranca – Imre, Kozma Zs., Császár, Di Diomete, Vincze P. – Bíró, Csiszer, Silló. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Gólok:
Nagy G. (05:59, EE, Hrabal), Tóth A. (06:09, Farkas S.), Bán (28:11, Kozma), illetve Szigeti (08:35, Sándor-Székely, Tranca), Sándor-Székely (21:11, Fejes), Sylvestre (24:15, Marttinen, Orban), Tranca (38:41, EE, Császár, Szigeti), Sylvestre (59:21, EE, üres kapu, Orban, Fejes)
Kapura lövések: 
(12:9, 17:16, 16:8) 45:33
Védések: 
(8:10, 13:16, 7:16) 28:42 / 84.85% : 93.33%
Kiállítás percek: 
(0:2, 2:2, 4:8) 6:12
Emberelőny kihasználás: 
(6 / 1) 16.67% / (2 / 2) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 
6:45 / 2:34
Emberhátrányos védekezés: 
(2 / 2) 0.00% / (1 / 6) 83.33%

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin