2024. október 22.
Halloween a Tüskecsarnokban
Magyar bajnok hokisaink a tematikus napon fogadják a Tüskecsarnokban a DEAC csapatát.

Az elmúlt hétvégén felnőtt férfi jégkorongcsapatunk Brassóban szerepelt az IIHF Kontinentális Kupa 2. fordulójának D csoportjában, ahol sorrendben a litván, a román és a lett bajnokkal küzdött meg a legjobb nyolcba jutásért. Bár közel voltunk a feljutáshoz, végül nem jött össze a bravúr, a csapat azonban így is rengeteg pozitív dologgal térhetett haza a kupáról.

A hétvégi izgalmak után a Fradi visszatér az Erste Liga küzdelmeihez, méghozzá hazai pályán, ugyanis pénteken a DEAC együttese látogat a Tüskecsarnokba. Szakosztályunk pedig októberi utolsó hazai mérkőzésünkön ismét tematikus napot tart, a halloween jegyében kerül megrendezésre a találkozó, ahol különböző programokkal és akciókkal várjuk szurkolóinkat!

A teljese alakos jelmezben érkezők ingyen tekinthetik meg a találkozót, azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a hoki mezt nem áll módunkban elfogadni, mint jelmez. Azok, akik beöltözve érkeznek, plusz egy hat év feletti személyt is behozhatnak magukkal ingyen. Emellett a harmadszünetekben a szokásos játékokkal és jeges aktivitásokkal várjuk majd a szurkolókat.

Az ingyenes belépésen kívül más okból is érdemes jelmezben érkezni, ugyanis jelmezversenyt hirdetünk, értékes nyereményekért!

A találkozó másnapján az FTC Jégkorong Facebook oldalra felkerül egy képgaléria a jelmezben érkezett szurkolókról, amelyekre a kép alatt lájkok formájában lehet majd szavazni. Az első három legtöbb lájkot összegyűjtő képen szereplő szurkolónk között nyereményeket osztunk ki: a győztes egy, a teljes csapat által aláírt FTC-Telekom Jégkorong meccsmezt kap, a második helyezett páros VIP belépőt nyer a Fradi november 17-i, UTE elleni hazai Erste Liga-mérkőzésére, a harmadik helyezett jutalma pedig egy Fradi-ajándékcsomag, legalább 10.000 forint értékben.

A fotók a mérkőzés utáni napon, október 26-án kerülnek feltöltésre az FTC Jégkorong Facebook oldalára, ahol egy héten keresztül lehet rájuk szavazni, a szavazás határideje 2024. november 2-a, szombat 16:00. A jelmezverseny eredményét a november 3-ai, Gyergyói HK elleni mérkőzésen hirdetjük ki az első szünetben, a kivetítőn megmutatva a győztes fotókat, az ezeken szereplő szurkolóink pedig ekkor tudják átvenni nyereményeiket helyszíni műsorközlőnktől.

A nyereményjáték szabályzata ITT érhető el.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

FTC-Telekom – DEAC
2024. október 25., péntek 18:30, Tüskecsarnok

Jegyek: ITT
Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

Nagyarányú győzelemmel tértünk vissza az Erste Ligába

Férfi hokisaink visszavágtak a szeptemberi debreceni vereségért, hazai jégen 5-2-re legyőzték a DEAC-ot.

„jobb csapatként megyünk el Brassóból”

Vezetőedzőnk és a vasárnapi meccs első Fradi-gólját szerző Turbucz Martin értékelt a hazautazás előtt - VIDEÓ!

Vereség a Kontinentális Kupa zárónapján

Magyar bajnok hokisaink bár szépítettek, végül 5-2-re kikaptak a lett bajnok HK Mogótól.

„Óriásit léptünk előre az elmúlt pár napban”

Vezetőedzőnk nyilatkozott a Corona Brassó elleni vitatott Kontikupa-vereséget követően – VIDEÓ!

Kontikupa: hajszálra a bravúrtól a házigazda ellen

Egy utolsó másodperces vitatott ítélet választotta el a mieinket a győzelemtől, a ráadásban 5-4-e kikaptunk.

„Holnap jóval nehezebb mérkőzés vár ránk”

Vezetőedzőnk és hibátlan kapusunk értékelt a Kontikupa győztes nyitónapja után - VIDEÓ!

Hatgólos győzelem a Kontinentális Kupa első napján

Férfi jégkorongcsapatunk 6-0-ra győzött a litván Energija Elektrenaj ellen Brassóban a D csoport nyitómeccsén.

A litvánok ellen kezdjük a Kontinentális Kupát

Férfi jégkorongozóink pénteken megkezdik idei nemzetközi kupaszereplésüket - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin