2022. február 20.
Gólzápor és katarzis: így lett meg a második hely!
Így győztük le a Gyergyót és szereztük meg a második helyet az év meccsén – VIDEÓ!

Mint megírtuk, magyar bajnoki címvédő és Szuperkupa-győztes férfi jégkorongcsapatunk elképesztően izgalmas mérkőzést játszott a Tüskecsarnokban a Gyergyói HK ellen, melyen nem kisebb volt a tét, mint az alapszakasz második helye, ezzel együtt pedig a második kiemelés megszerzése.

Az erdélyi együttes háromszor is kétgólos előnybe került a szombati rangadón, de Fodor Szabolcs tanítványai mindannyiszor megrázták magukat, és elképesztő mentális erőről tettek tanúbizonyságot, hiszen rendre felálltak mínusz kettőről. Bár többször is úgy tűnt, hogy nem tudunk fogást találni a gyergyóiakon, megmutattuk, hogy visz minket előre a Fradi-szív, és a megalkuvást nem tűrő játékfelfogásunk.

Hat perccel a rendes játékidő vége előtt harmadszor is egalizáltunk, ezúttal a rutinos Hegyi révén, így még volt időnk bevinni a mindent eldöntő találatot. A harmadik harmad végét jelző dudaszóig azonban ezt nem sikerült elérnünk, de akkor jött a hosszabbítás, a libabőr, a mindent elsöprő katarzis. Öt másodperccel a ráadás vége előtt Kärmeniemi passza után a csapatkapitány, Nagy Gergő előbb a védő, majd a kapus előtt is elhúzta a korongot, és a belőtte a mindent eldöntő hetedik ferencvárosi gólt.

Ez a hosszabbításos győzelem a lefújáskor azt jelentette, hogy ha az Újpest nem nyer 15 góllal a Győr ellen, akkor mi végzünk az alapszakasz második helyén, ezzel pedig miénk a második kiemelés. Ősi riválisunk végül csak öttel nyert, így volt okunk az örömre.

Az alábbi gólösszefoglaló videóban visszanézheti a katartikus meccs minden fontos pillanatát.

Cikkajánló

„Az első meccsek mindig nagyon jók”

Az 535 NHL-meccsen jégre lépő David Booth szerdán, a FEHA19 elleni meccsen viselte először a Fradi mezét.

Leo Ring a hét játékosa

A december közepén érkező finn támadó máris kiérdemelte az Erste Liga hét játékosa címet.

Kétgólos győzelem a Magyar Kupa-párharc első meccsén

Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a FEHA19 otthonában a Magyar Kupa 4. fordulójának első meccsén.

Székesfehérváron kezdjük a Magyar Kupát

Magyar bajnok jégkorongozóink szerdán csatlakoznak a Magyar Kupa küzdelmeihez, a FEHA19 lesz az ellenfelünk.

Gólparádé Brassóban, hat ponttal megyünk haza Erdélyből

Férfi hokisaink remek játékkal 7-2-re győztek az Erste Liga-címvédő otthonában, hibátlan erdélyi túrát zártak.

Először játszunk Brassóban a Kontinentális Kupa óta

Az FTC-Telekom hokisai vasárnap a tavalyi liga-bajnok Corona Brassó otthonában lépnek jégre.

Fontos győzelem Csíkszeredában

Férfi hokisaink hátrányból fordítva magabiztos, 6-2-es győzelmet arattak a rivális Csíkszereda otthonában.

Csíkszeredában játsszuk 2025 első meccsét

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk a szezon második erdélyi túrájával kezdte az újévet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin