Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar bajnoki címet zsinórban három alkalommal elhódító férfi jégkorongcsapatunk a finn második vonalból érkező Juhani Tamminen után szerződést kötött az Erste Ligás rivális Corona Brassó egyik legponterősebb játékosával. Cody Fowlie-val. A 28 éves kanadai támadó Brassó előtt kizárólag a tengerentúlon szerepelt, ferencvárosi bemutatkozó interjújában eddigi pályafutása mellett a Ferencvárossal kitűzött céljai is szóba kerültek.
- 2019 előtt kizárólag tengerentúli ligákban szerepeltél. Bemutatnád néhány mondatban a korábbi pályafutásod mérföldköveit?
- Az utánpótlás pályafutásom első jelentős állomásai az USA-beli Everett és a kanadai Kelowna voltak, ebben a két csapatban mutatkoztam be a WHL-ben (Western Hockey League – a szerk.). Ez egyike a három nagy kanadai juniorligának, az ország legjobb 16-20 éves játékosaival szerepeltem egy mezőnyben, így mondhatjuk, hogy a lehető legjobb helyen sajátítottam el a későbbi profi játék alapjait. Később, amikor egyetemre mentem továbbtanulni, öt évet töltöttem el az University of Regina csapatánál a kanadai egyetemi bajnokságban. Ez már egy következő lépcsőfok volt a profivá válás felé vezető úton, ami végül az iskola befejezése után jött el. A Jacksonville IceMen színeiben lettem ECHL-játékos, itt nagyon jól ment a játék, a második szezonomban a rájátszásban is szerepelhettünk. Ezután úgy éreztem, készen állok az újabb, nagyobb kihívásokra is.
- Végül 2019-ben igazoltál Európába. Miért döntöttél úgy, hogy ezek a bizonyos újabb kihívások itt várnak rád, és miért éppen a Corona Brassót választottad?
- Úgy éreztem, hogy a tengerentúlon nem vár rám az adott helyzetemben komolyabb előrelépési lehetőség, így sok honfitársamhoz hasonlóan úgy döntöttem, megismerkedek az európai játékstílussal. A Brassóval a Jacksonville-i sor- és honfitársamon, Wacey Rabbiten keresztül kerültem kapcsolatba. Miután ő odaigazolt, ajánlott engem a szakvezetésnek, és közben engem is rábeszélt, hogy csatlakozzak hozzá.
- 2020-ban és 2021-ben is bejutottatok a rájátszásba, legutóbb ráadásul Erste Liga-döntőt játszhattatok. Emellett te voltál a sárga-kékek egyik legjobb, legeredményesebb támadója. Miért döntöttél mégis úgy, hogy eligazolsz?
- Két szezont eltöltöttem Brassóban, és bár valóban viszonylag sikeres volt a csapat, úgy éreztem, kihoztam magamból mindent, amit abban a környezetben ki tudtam hozni. Az egyetemi éveket leszámítva egész pályafutásom alatt nem töltöttem el hosszabb időt egy csapatnál sem. Emellett Budapest is nagy vonzóerő volt a számomra. Amit az idegenbeli túrák során láttam, tapasztaltam a városból, lenyűgözött, így nagyon örültem, amikor a magyar fővárosból kaptam ajánlatot.
- A város mellett a klub is vonzó volt számodra? Mit tudsz a Ferencvárosról?
- Amennyit ellenfélként láttam a Fradiból, az alapján úgy gondolom, még ha a mögöttünk hagyott szezonban ez nem is feltétlenül jött ki végül, de az Erste Liga topcsapatáról van szó. Komoly lehetőség ebben az együttesben szerepelni. Emellett úgy érzékeltem, hogy rendkívül professzionális csapat a Ferencváros, a jégen és azon kívül is minden feltétel adott a legmagasabb szintű játékhoz. Nem kérdés, Erste Liga-bajnok akarok lenni, a célom eléréséhez pedig nem találhattam volna jobb helyet az FTC-nél.
- Ami a játékot illeti, milyen csapatba érkezel?
- Abból kiindulva, hogy minden egyes alkalommal pokolian nehéz volt a Fradi ellen játszani, erős csapat az új állomáshelyem. Amit kiemelnék, az a sebesség és a rendkívüli csapategység, ez a két tényező úgy látom, az egész ligában sehol máshol nem érvényesül annyira, mint a Ferencvárosnál. Nagyon szimpatikus ez a felfogás, amivel a csapat dolgozik, mindenképpen a részese akarok lenni. Olyan együttesről van szó, amilyenben mindig is szerepelni akartam.
- Ismersz valakit a leendő csapattársaid közül?
- Be kell vallanom, személyesen még senkit, egyelőre csak ellenfélként találkoztunk a jégen az elmúlt két idényben. A másodedzővel, Yullal viszont sokat tartottam a kapcsolatot, ő nagyon sok dologban segít nekem. De még egyszer mondom, olyan közegbe érkezem, ahol úgy érzem, nem lesz nehéz dolgom a beilleszkedéssel.
- Milyen játékosra számítsanak a személyedben a szurkolók, és üzensz-e valamit a fradistáknak?
- Olyan játékos vagyok, aki mindig igyekszik végigcsinálni és sikerrel megvívni a párharcokat, befejezni az ütközéseket. Keményen játszom az ellenfél harmadában, a sarkokban is, és megvan a sebességem ahhoz, hogy eredményes pontszerző lehessek. A mindenkori sortársaimat is próbálom motiválni, húzni magammal, és támogatni, hogy együtt minél jobbak lehessünk. Bízom benne, hogy hamar pozitív benyomást keltek majd a játékommal a csapattársaim és a szurkolók szemében is. A drukkereknek annyit üzennék, nagyon izgatottan várom már, hogy a legendás Fradi-mezben lépjek jégre, és remélem, hogy minél hamarabb személyesen is találkozunk a csarnokban! Eredményes szezont akarok zárni, és minél több örömteli pillanatot okozni nekik, amit együtt átélhetünk!
Boldizsár Márton
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.