Amint arról korábban beszámoltunk, 2023. október 28-án ünnepli fennállása 95. évfordulóját az FTC-Telekom Jégkorong Szakosztály, amely a jeles évfordulót november 5-én vasárnap a Budapest Jégkorong Akadémia HC ellen ünnepélyes keretek között, jubileumi mérkőzéssel ünnepli.
Aki ott volt öt évvel ezelőtt, 2018. októberében a Tüskecsarnokban a 90. évfordulót ünneplő jubileumi találkozón, már tudhatja, milyen hangulatra számítson, aki viszont nem, az alábbi videóból felidézheti az eseményeket.
2023. november 5-én, a 15.30-kor kezdődő jubileumi mérkőzés előtt, és a szünetekben különböző programokkal várjuk a kilátogatókat a Tüskecsarnokban!
- Érdemes időben érkezni, hiszen a mérkőzés előtti felvezető program részeként a szakosztály 95 éves történetét feldolgozó kisfilmet vetítünk le a csarnok LED kijelzőin.
- Ott lesznek a mérkőzésen az FTC jégkorong szakosztályának korábbi bajnokai közül sokan, akiket nem csak a lelátón, de a jégen is köszönthet a közönség!
- Sőt, a Fradi hazai találkozóin már megszokott szünetbéli jeges programok ezúttal a szokásosnál is izgalmasabbak lesznek, hiszen az olyan ismert játékokat, mint a kapura lövés, vagy a korong curling, ezen a napon korábbi bajnokok ellen próbálhatják ki a szerencsés szurkolók!
- A kerengőn található árusítóponton ezúttal is mindenki beszerezheti a Fradi jégkorongos termékeit a Fradi Shop és a Hokishop közös kínálatából.
- Minden csarnokba érkező szurkoló tombolaszelvényt kap, amellyel a két szünetben Fradi-ajándékcsomagot nyerhet!
- Partnerünk, a SEYU jóvoltából szurkolóink rajongói szelfik formájában a LED kivetítőkön is megmutathatják, hogyan szurkolnak a Fradinak!
- A Tüskecsarnok kerengőjének hazai bejárat felőli oldalán kiállítjuk a tavasszal 30. alkalommal elhódított magyar bajnoki trófeát, valamint a Szuperkupát, a csarnokba érkező szurkolók pedig nemcsak közelről csodálhatják meg mindkét ereklyét, de akár közös képet is készíthetnek velük!
- A találkozót követően játékosaink és a szakmai stáb közönségtalálkozót tartanak a Tüskecsarnok aulájában, ahol mindenki találkozhat, beszélgethet, közös fényképet készíthet a csapat tagjaival, de akár a hokis szurkolói ereklyéiket is aláírathatják az érdeklődők!
Jegyek már kaphatóak online elővételben az Eventim hálózatában, IDE KATTINTVA!
Nem érdemes lemaradni, váltsd meg jegyed minél hamarabb, és légy te is a gazdag és sikeres ferencvárosi hokitörténelem részese!
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
95 ÉVES AZ FTC JÉGKORONG SZAKOSZTÁLYA! – JUBILEUMI MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom – Budapest Jégkorong Akadémia HC
2023. november 5., 15.30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.