Nem túlzás azt állítani, Fodor Szabolcs jött, látott és győzött. A ferencvárosi nevelésű, játékosként 53 válogatottságig, számos EBEL-mérkőzésig, bajnoki címekig jutó szakember 2018 tavaszán első felnőtt vezetőedzői feladatát vállalta el, amikor a MAC Újbuda U20-as csapatától távozva Greg Lindqvistet váltotta a Ferencváros padján. A szakosztály és az új tréner vezette szakmai stáb nem titkolt célja volt, ahogy az Fodor Szabolcs két évvel ezelőtt készült ferencvárosi bemutatkozó videójából is kiderült, újra a régi, győztes pályára állítani, és visszatenni a magyar jégkorongtérképre a korábbi több mint hússzoros bajnok, ám közel két évtizede komoly mélységekben lévő szakosztályt.
Nos, a feladat a vártnál is szenzációsabban sikerült: bár a vezetőség úgy tervezte, a csapat egy hároméves program végén érjen a csúcsra, ez már rögtön az első idényben sikerült: 2019 tavaszán a Ferencváros 22 év szünet után ismét magyar bajnok lett, és szintén ennyi idő után diadalmaskodott egy döntőben is, a jelenlegi magyarországi csúcssorozatnak számító Erste Liga fináléjában ugyanis a Sportklub Csíkszeredát öt mérkőzésig tartó párharcban két vállra fektetve elhódította története első Erste Liga-trófeáját is. Az éremkollekciót egy Miskolcon, a szlovák Extraligás DVTK Jegesmedvék legyőzésével megszerzett értékes Magyar Kupa-bronzérem tette teljessé.
A 2019/20-as idényben a hatalmas sikerek után már a közvélemény is szintlépést várt az FTC-Telekomtól, a Fodor Szabolcs vezette csapat viszont méltónak bizonyult az elvárások szabta szinthez: közel két évtized után visszatérve a nemzetközi porondra, szenzációs hőstettet hajtott végre a második számú európai kupasorozat, az IIHF Kontinentális Kupa második csoportkörében a dél-tiroli Rittenben, és története első továbbjutását ünnepelhette, majd a legjobb nyolc között, a sorozat dániai állomásán is több mint tisztesen helytállt az európai élvonalba tartozó bajnokságok csapatai ellen, sőt, a két évvel korábbi győztes Nottingham Pantherst le is győzte. Idén januárban folytatódott a diadalmenet, a Fradi a Magyar Kupa miskolci négyes döntőjében újabb elképesztő bravúrt mutatott be, két napon belül legyőzte a szlovák Extraligás MAC Újbudát, majd a kupadöntőben a jelenlegi legerősebb magyar csapatnak tartott EBEL-es Fehérvár AV19-et is, így az előzetes papírforma alapján esélytelenként is megnyerte a Final Fourt, és 25 év után emelhette magasba ismét az MK-serleget. Az Erste Ligában sem tudták megállítani a címvédőt: az alapszakasz második helye után a Ferencváros ellentmondást nem tűrő játékkal nyerte meg a középszakaszt, majd hat mérkőzéses párharcban jutott túl a negyeddöntőben a Fehérvári Titánokon, végül a magyar bajnokság döntőjének (a másik ágon két erdélyi csapat találkozott) is minősülő elődöntőben már 2-0-ra vezetett az ősi rivális Újpest elleni párharcban, amikor a koronavírus-járvány, és a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet okán a liga és a Magyar Jégkorong Szövetség végül úgy döntött, zárt kapuk előtt sem fejezik be a sorozatot. Ahogy arról már írtunk, ha kissé kurtán-furcsán is, de végül az FTC-Telekom megszerezte története 27. bajnoki címét, miután az MJSZ a kialakult helyzetben, tekintettel a párharcok állására érthető módon a zöld-fehéreket hirdette ki bajnoknak, míg az Erste Ligában megosztott első helyet értünk el a másik ági elődöntőben szintén 2-0-ra vezető Sportklub Csíkszeredával közösen. A két szokatlanul megszerzett cím értékéről Fodor Szabolcs nyilatkozott is EBBEN A VIDEÓBAN.
Bár a vártnál hamarabb, és nem a jégen ért véget az idény, ezt úgy is fel lehet fogni, hogy több ideje maradt a csapatoknak és a szakmai stáboknak az új idényre való felkészülésre. A szerződését nemrég 2023-ig meghosszabbító Fodor Szabolcs is így tett: otthonában, családi körben tölti mindennapjait, és az előttünk tornyosuló bizonytalanságok ellenére is gőzerővel készül az új idényre. Erről a munkáról, az otthoni élet megszervezésének kihívásairól, és a jelenlegi helyzetben fennálló nehézségekről és kérdőjelekről beszélgettünk vezetőedzőnkkel, akit jó szokásához híven ezúttal sem volt könnyű konkrét célokról, vagy a keret alakulásáról faggatni – de mi tagadás, eddig nagyszerűen bejött neki ez a stratégia, így ezt véletlenül sem rójuk fel neki…
- Az első, és legfontosabb kérdés: hogy vagy, hogyan telnek a napjaid a kényszerű otthonlét alatt?
- Ahogy másnak, úgy a mi családunknak sem könnyű, ahogy egyre több napot kell ezek között a korlátozások között eltölteni, de jól tudjuk, hogy a mostani helyzetben ez az egyetlen helyes lehetőség, úgyhogy igyekszünk alkalmazkodni hozzá, és kezdünk már hozzászokni. Mindig, minden rosszban van viszont valami jó is, én pedig próbálom ezt látni. A dolog jó része pedig az, hogy az eddigieknél sokkal több időt tudunk együtt tölteni a családdal, ezt pedig most igyekszünk a feleségemmel és a kisfiammal a lehető legjobban kihasználni.
- Ha az eredeti tervek szerint fejeződött volna be a 2019/20-as szezon, akkor egy esetleges hétmeccses döntő esetén tegnap ért volna véget a liga, és hamarosan megkezdődne a felkészülés a Divízió I/A világbajnokságra, amelyen a válogatott másodedzőjeként te is érintett lettél volna. Az élet alaposan átírta a tervezett forgatókönyveket, de hogy írta felül a következő idényre vonatkozó terveket? Hogyan tudsz tervezni, keretet, csapatot építeni a jelenlegi helyzetben?
- Nem tudunk mást tenni, olyan távra tervezünk előre, amilyenre a mostani lehetőségek szerint tudunk, és azok szerint a feltételek szerint, amelyek jelenleg fennállnak körülöttünk. Nem titok, hogy rengeteg a kérdőjel a ligával kapcsolatban is, és még abban sem lehetünk biztosak, milyen csapatok és milyen feltételrendszerek között tudnak majd versenyezni, ha újra visszatér az élet a normál kerékvágásba. De ahogy korábban, úgy most sem érdemes olyan dolgokon rágódni, amelyekre nincs közvetlen ráhatásunk, ehelyett a jelenleg rendelkezésre álló információk és lehetőségek mentén kell mindent megtenni. Ezen vagyunk, dolgozunk a jövőn. Még egyszer mondom, senkinek nem könnyű helyzet a mostani, de pozitívan állunk a dolgokhoz.
- Az első, rendkívül sikeres éved után edzőként kulcsfontosságú volt az eredményes szereplés folytatásához, hogy a korábbiaktól eltérően sikerült állandóságot teremteni az öltözőbe, a keret gerince együtt maradt, a kulcsemberekkel hosszú távon lehetett tervezni. Mi a helyzet most, sikerül a következő idényre is együtt tartani a csapatot?
- Természetesen ez a cél! A mi szereplésünk volt az élő példa a „Győztes csapaton ne változtass!” közhely valóságtartalmára, és ennek szellemében dolgozunk most is. Szeretnénk együtt tartani ezúttal is a keret 80-90 százalékát, azért csak ennyit, mert ahogy tavaly, úgy idén is benne van a pakliban néhány változás – ez akár szakmailag, akár anyagi szempontok szerint is indokolt lehet. Feltűnhetnek új nevek is, de abban biztosak lehetünk, hogy idén sem lesz alapvetően nagy jövés-menés. Tudjuk, hogy a magyar jégkorongban nehéz hosszú távú szerződéseket kötni, de mi most is az állandóságra törekszünk, próbáljuk a kialakult erős magot együtt tartani, és akár olyan nevekkel erősíteni, akiknek a stílusa beleillik a szakvezetés által elképzelt koncepcióba, és a segítségünkre lehet a céljaink elérésében.
- Mennyivel nehezebb feladat ez most a jégkorongban, mint korábban, annak fényében, hogy a fennálló helyzet a sportot, az egyesületeket, szakosztályokat, csapatokat is érzékenyen érinti anyagilag is?
- Ahogy említettem, sok a bizonytalan tényező, jóval több, mint korábban. Ez valamilyen szinten lehet akár kihatással játékosokra, vagy akár az egész ligára is, de még egyszer mondom, igyekszünk a jelenben dolgozni, és alkalmazkodni a körülményekhez. De mi is itt a Ferencvárosnál, és a liga valamint a szövetség képviselői is arra törekszenek, hogy minél hamarabb újraindulhasson a hokiélet, és folytatódjon a liga és a magyar klubjégkorong azon fejlődése, amit az elmúlt néhány évben tapasztalhattunk. Még akkor is, ha ez most minden korábbinál nehezebb feladat. Fő a pozitív légkör, ezt próbáljuk fenntartani a liga körül is!
Boldizsár Márton
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.