2020. július 1.
Finn kapusedzővel bővül hokisaink szakmai stábja
Férfi jégkorongcsapatunk állandó kapusedzőt szerződtetett a finn Samuli Nordman személyében.

Tovább alakul az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapata a 2020/21-es idényre.

Ezúttal a szakmai stábbal kapcsolatban jelentett be örömteli hírt a szakosztály vezetése, ugyanis mindenben megállapodtak a finn szakemberrel, Samuli Nordmannal, aki az új idénytől állandó kapusedzőként segíti a szakmai stáb munkáját.

Mint ismert, a Fradi hokikapusai az elmúlt két szezonban úgynevezett mentoredzőkkel dolgoztak együtt. Ez azt jelentette, hogy a csapattal szerződésben álló kapusedző 1-2 havonta Budapestre utazott, amikor napokon keresztül folyamatosan foglalkozott a csapat hálóőreivel, a köztes időben pedig online tartották a kapcsolatot a tanítványokkal. A 2018/19-es idényben a finn Teemu Toivanen, míg az előző szezonban a szintén finn Joni Myllykoski foglalkozott előbb az Arany Gergely-Pleszkán József, majd az Arany Gergely-Nagy Kristóf párossal.

2020 nyarától ez a sok szempontból nehéz helyzet megváltozik, immáron kapusaink munkáját és fejlődését is állandó, minden edzésen és mérkőzésen jelen lévő, teljes jogú stábtagként dolgozó hivatásos kapusedző felügyeli. A mentoredző elődeihez hasonlóan szintén finn Samuli Nordman 1990. november 21-én született Finnország fővárosában, Helsinkiben. Játékosként kezdte pályafutását, kapusként a kétszeres finn topliga-győztes HPK U18-as csapatáig jutott.

„Ahogy sok finn gyerek, úgy én is profi jégkorongozó szerettem volna lenni. Kapusként kezdtem, de hamar felhagytam vele, mert 17 évesen már körvonalazódott előttem, hogy hatalmas a konkurencia, és egyáltalán nem biztos a jövőm, ha profi játékos akarok lenni. A hoki viszont óriási szerelem, semmiképp nem akartam otthagyni, így az edzősködés felé fordult a figyelmem. Nevelőegyesületemnél, a HPK Hämeenlinnánál kezdtem az edzői pályámat, ez a nagy utazás pedig azóta is tart” – kezdte bemutatkozását stábunk új tagja.

A 29 éves szakember a HPK után megfordult edzőként a Vierumäki U20-as csapatánál, majd a szintén finn elitligás Tappara utánpótlásprogramjának lett a része. Előbb az U18-as együttesnél volt az edzők szakmai igazgatója, közben pedig felügyelte a teljes utánpótlás összes korosztályában a kapusképzést, majd az U20-as együttesnél dolgozott kapusedzőként és csapatmenedzserként is.

„Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már rendkívül fiatalon kipróbálhattam magam a jégkorongos szakmai élet számos területén. Ezek a tapasztalatok sokat tágították a látásmódomat és a játékról alkotott felfogásomra is mély benyomásokat tettek. Ami a tanulmányaimat illeti, Vierumäkiban elvégeztem az alapképzést sportmenedzser-rekreáció szakon, majd a mesterképzés keretében megszereztem az edzői papírjaimat is. Emellett rendelkezem a finn szövetség legmagasabb fokozatú kapusedzői minősítésével, és folyamatosan képzem magam egyénileg is, de igyekszem tanulni a kapusaimtól és a kollégáimtól is. Nagyon fontosnak tartom, hogy naprakészen tartsam a tudásomat és a képzettségemet! Edzői pályafutásom is Vierumäkiban indult, majd az elmúlt tíz évből nyolcat Finnország egyik legeredményesebb klubja, a Tappara utánpótlásában töltöttem. Hozzám tartozott a kapusképzés teljes spektruma a korisulisoktól egészen az U18-as csapatig. Én voltam a kapusedzők és a kapusképzés szakmai vezetője az egyesületnél. Természetes volt, hogy az U20-as csapatnál is a kapusokkal fogok foglalkozni, de besegítettem a videóelemzésbe is, és egy szezon erejéig csapatmenedzser is voltam – egyébként Finnországban gyakori, hogy a GM a stábtagok közül kerül ki. Mostanra pedig már nemzetközi tapasztalatokat is szereztem, az előző szezonban a Japán Jégkorong Szövetség alkalmazásában a női U16-os és U18-as válogatott mellett dolgoztam kapusedzőként, előbbivel ifjúsági olimpián, utóbbival U18-as világbajnokságon jártunk” – mesélt pályafutásáról Samuli Nordman.

A tréner Fodor Szabolcs szakmai ismeretségi körén keresztül került a Ferencvároshoz, és alaposan felkészült belőle, milyen klubhoz és csapathoz érkezik.

„Kaptam nemrég egy üzenetet az egyik finn kollégámtól, aki dolgozott Magyarországon, és hallotta, a Ferencváros állandó kapusedzőt keres. Érdeklődtem a dolog iránt, aztán Fodor Szabolcs felvette velem a kapcsolatot, és az események felgyorsultak. Kiválóak voltak az első benyomásaim, nagyon profinak tűnik a stáb működése. Utánajártam az információknak, úgyhogy tudom, hogy a Fradi egy hatalmas és óriási hagyományokkal rendelkező klub. Tudom azt is, hogy mekkora sikereket értek el az elmúlt két évben. Mielőtt aláírtam volna, beszéltem több kollégámmal is, aki képben van a magyar jégkoronggal, és mindenkitől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Később aztán Lauri Kärmeniemit is kikérdeztem, akit még a HPK-ból ismertem. Ő mesélte, hogy a magyarországi jégkorong remek szinten áll, és folyamatosan fejlődik. Az edzők is küldtek nekem néhány videót az előző idény mérkőzéseiből, hogy képbe kerülhessek. Azt hiszem, remek csapathoz kerültem, jövőre is nagy céljaink lehetnek!

A kapusokkal is beszéltem telefonon, akikkel együtt fogok dolgozni, és ahogy már említettem, megnéztem néhány tavalyi meccsüket. Mindkét srác nagyon jó képességűnek és motiváltnak tűnik, és úgy hallottam, mindketten sokat dolgoznak azért, hogy még tovább fejlődjenek. Nagyon jó a személyiségük és a munkamoráljuk, ez az első benyomásom, pedig még nem is találkoztam velük személyesen Már most alig várom a közös munkát!

Természetesen a szurkolókról is hallottam, fantasztikusak, és nagyon várom már, hogy megtapasztaljam, milyen hangulata van egy Fradi-meccsnek! Az is remek dolog, hogy az új szezont egy nagyobb és modernebb csarnokban kezdjük meg!”

Samuli Nordman tehát mindenre felkészülve kezdi meg hamarosan a munkát jégkorongcsapatunk kapusaival, és merész célokat tűzött ki maga elé a következő idényre.

„Edzőként nem lehet más a célom, csak a siker! Ahogy korábban is említettem, úgy érzem, remek csapatunk lesz, és minden esélyünk megvan az újabb sikerekre. A Kontinentális Kupát is nagyon várom, az egy óriási lehetőség arra, hogy nemzetközi porondon is maradandót alkossunk. Kapusedzőként természetesen a kapusaim egyéni fejlődése is nagyon fontos. De optimista vagyok, úgy érzem, velük is sok akadályt nagyon sikeresen fogunk megugrani!”

Csapatunk elsőszámú kapusa, a teljesítményével a magyar válogatottba is bekerülő, a sikerrel megvívott februári olimpiai selejtezőn pedig fontos mérkőzésen szerephez is jutó Arany Gergely kollégája, Nagy Kristóf nevében is elmondta, nagyon örül az új szakember érkezésének.

"Természetesen nagyon örültünk neki, amikor megtudtuk, hogy egy állandó kapusedző is csatlakozik a stábhoz. Nagyon várjuk már a közös munkát, hiszen teljesen más lesz, hogy minden nap odafigyelnek ránk, és testközelből felügyelik a szakmai munkánkat és a fejlődésünket. Többször is konzultáltunk már a nyári felkészülést illetően is Samulival, személyesen pedig augusztusban kezdődik a közös munka."

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin