2025. január 4.
Először játszunk Brassóban a Kontinentális Kupa óta
Az FTC-Telekom hokisai vasárnap a tavalyi liga-bajnok Corona Brassó otthonában lépnek jégre.

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk magabiztos sikerrel kezdte a 2025-ös naptári évet. Az esztendőt egy erdélyi túrával kezdte csapatunk, ahol a nagy rivális Csíkszereda volt az első ellenfél, bár a vezetést a hazaiak szerezték meg, még az első harmadban fordítani tudtunk az álláson, és végül egy nagyon fontos, 6-2-es győzelmet arattunk a Vákár Lajos Műjégpályán.

Szombaton egy délelőtti edzés után némi pihenőt kaptak a játékosok, de valamilyen szinten már a következő mérkőzés járt a fejekben, ugyanis tavalyi döntős ellenfelünkkel, a Corona Brassóval csapunk össze vasárnap. Ugyan találkoztunk velük az ominózus IIHF Kontinentális Kupa-meccs óta, de Brassóba most térünk vissza először. Az Erste Ligában az egymás elleni mérleg eddig egy győzelem és egy vereség, és hiába járnak a tabellán előrébb, a két csapat közti hat pont nem behozhatatlan. Főleg, ha azt nézzük, hogy az elmúlt egy hónapban az Erste Ligában csupán egyszer tudtak rendes játékidőben nyerni, kétszer pedig túlórában, ezenkívül öt alkalommal kaptak ki, köztük a sereghajtó DAB-tól és a jelenleg kilencedik Csíkszeredától is.

Biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, sokat segítenek nekik a lelátóról a szurkolóik, a pályán pedig kemény, fizikális hokit szoktak kirakni a jégre. Ez ellen a csapat ellen pedig talán az eddigieknél is jobban oda kell figyelnie a csapatnak a kiállításokra, hiszen a Brassóé a liga második legeredményesebb emberelőnyös formációja, míg ők állnak az élen a hátrányos védekezésben, 93 emberhátrányból mindössze 16 gólt kaptak, érdekességként a Fradi 99 hátránya során 23-ból kapott gólt, igaz, ezekből volt egy pár, amit kettős hátrány során kaptunk.

A Csíkszereda ellen mutatott magabiztos játékkal nagy esélyünk lehet nyerni a Corona Brassó otthonában, amire szükségünk is van, hiszen vészesen közeleg már az alapszakasz véghajrája.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

Corona Brassó – FTC-Telekom
2025. január 5., vasárnap 16.30, Olimpiai Jégpálya, Brassó

Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

Gólparádé Brassóban, hat ponttal megyünk haza Erdélyből

Férfi hokisaink remek játékkal 7-2-re győztek az Erste Liga-címvédő otthonában, hibátlan erdélyi túrát zártak.

Fontos győzelem Csíkszeredában

Férfi hokisaink hátrányból fordítva magabiztos, 6-2-es győzelmet arattak a rivális Csíkszereda otthonában.

Csíkszeredában játsszuk 2025 első meccsét

Magyar bajnok jégkorongcsapatunk a szezon második erdélyi túrájával kezdte az újévet.

Lett válogatott, KHL-es kapust igazoltunk

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja a lett Janis Kalnins.

Szerződésbontás Dominic Vidolival

Az idén nyáron érkezett amerikai hátvéd családi okok miatt távozik az FTC-Telekomtól.

Szétlövéses győzelem a derbin

Hokisaink nagy izgalmak után, szétlövésben győztek 2-1-re Újpesten, és megtartották a Vígh Balázs Vándorkupát.

Különleges tétje van a naptári év utolsó meccsének

A 2024-es év utolsó mérkőzése egyben az alapszakasz utolsó derbije, ahol a tét a Vígh Balázs Vándorkupa lesz.

Ismét vereség Miskolcon

Férfi hokisaink a szezonban harmadszor maradtak alul a DVTK-val szemben, ezúttal 3-2-re kaptunk ki idegenben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin