2019. augusztus 30.
Ellenfélmustra: velük csapunk össze a Szuperkupáért!
Férfi jégkorongcsapatunk 2016 tavasza óta először játszik tétmeccset a fehérváriak EBEL-kerete ellen.

A magyar bajnoki címet 22 év után visszahódító, az Erste Liga történetében először aranyérmet szerző FTC-Telekom gőzerővel készül az előttünk álló idény kihívásaira, ami nem is csoda, hiszen augusztus 31-én, szombaton már trófeáért száll harcba. A Fradi a Viastein Szuperkupa döntőjében az osztrák bázisú EBEL-ben tavasszal rájátszásig jutó, Magyar Kupa-győztes Hydro Fehérvár AV19 csapatával találkozik a Tüskecsarnokban. A mérkőzésre még kaphatóak belépők, az online jegyvásárlás és a szurkolói információk IDE KATTINTVA érhetőek el.

Nagy nap lesz a holnapi a magyar jégkorong térképére az előző idény sikereivel és szereplésével egyértelműen visszatérő ferencvárosi felnőtt férficsapat életében, a Fradi ugyanis 2016 márciusa óta nem játszott tétmérkőzést a fehérváriak EBEL-kerete ellen. A Fehérvár AV19 akkor Pesterzsébetre érkezett a Magyar Kupa hatcsapatos selejtezőjére, amelyet meg is nyert, a Ferencváros ellen akkor 4-1-es győzelmet aratott. A szombati természetesen egészen más mérkőzés lesz, mindkét csapat egészen más kerettel és erőviszonnyal rendelkezik a 2016-os randevúhoz képest. De lássuk, mit is érdemes tudni ellenfelünkről?

A Hydro Fehérvár AV19 a tavalyi idényben nagyszerűen szerepelt az osztrák bázisú EBEL-ben, amelynek az eltelt évek óta már hagyományos szereplőjének tekinthető. Az alapszakaszt a hatodik helyen zárták, mindössze két ponttal lemaradva az ötödik Bolzanótól, valamint ugyancsak két ponttal a negyedik Salzburgtól, így mehettek a felsőházba a középszakaszban. A rájátszásban pályaelőnnyel vágtak neki a bombaerős Salzburg elleni párharcnak, amelyet egy hazai 1-0-s győzelemmel kezdtek. A második meccsen hosszabbításban 3-2-re kikaptak, majd jött két vereség, egy győzelem és egy újabb vereség, így végül nem sikerült a történelmi továbbjutás.

A fehérváriak EBEL-kerete a nyáron alapos átalakításon ment keresztül. A rájátszás után, ha nem is egyből, de nagyon gyorsan nekiláttak egy új csapat összeállításának. Tizenkettő olyan játékostól váltak meg, akik meghatározó szerepet töltöttek be az előző idényben, köztük a magyar válogatott támadójától, Hári Jánostól, aki Finnországban folytatta pályafutását. A májust igencsak megpörgették, hiszen a hat távozó játékost szinte rögtön tudták pótolni ugyancsak hat érkezővel. A június is hasonlóan pörgős volt, hárman jöttek, hárman mentek. A következő hónap már jóval csendesebb volt, három távozó és mindössze egy érkező, majd még augusztus elején is elbúcsúztak egy játékosuktól. A tizenkettő távozóra tíz légiós vásárlásával válaszoltak, úgyhogy kijelenthetjük, alaposan átformálták a keretüket.

A Hydro Fehérvár AV19 ezúttal a Szuperkupa döntőjére készül, ahol az Erste Ligát a tavasszal története során először elhódító FTC-Telekom lesz az ellenfele. A Fradi még nem volt érdekelt korábban ilyen mérkőzésen, a fehérváriak azonban már nyertek Szuperkupát. 2014-ben az akkor kétmeccses kiírásban kettős győzelemmel kerekedtek felül a számukra ősi rivális Dunaújvároson. Ezután évekig nem írták ki a Szuperkupát, tavaly viszont a MAC játszott a Fehérvár ellen, és jóval motiváltabb játékkal meg is nyerte a mérkőzést.

Van miért küzdenie tehát ellenfelünknek is, ahogy a Fradi játékosainak is, hiszen szakosztályunk történetében még soha nem sikerült a magasba emelni a Szuperkupát, szombaton tehát ismét történelmet írhatunk!

Férfi jégkorong, Viastein Szuperkupa-döntő
FTC-Telekom - Fehérvár AV19
2019. augusztus 31., szombat 17.00, Tüskecsarnok
Online jegyelővétel: ITT

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk 2024 utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin