Az IIHF Kontinentális Kupáról hazatérve a mögöttünk hagyott héten hibátlan hétvégét teljesítő, két meccsen hat pontot szerző férfi jégkorongozóink a november elsejei munkaszüneti napon sem pihenhettek, a csapat Miskolcra utazott a DVTK Jegesmedvék otthonába, hogy idegenben kíséreljen meg visszavágni az október elején elszenvedett Tüskecsarnokbéli vereségért.
A legutóbbi, BJA HC elleni mérkőzéshez képest jó hír volt, hogy visszatért a keretbe kisebb sérüléséből NHL-rutinnal rendelkező finn támadónk, Michael Keränen. A szakmai stábnak viszont továbbra is nélkülöznie kellett Arany Gergelyt, Galajda Zsombort, Dominic Vidolit, valamint a műtéten átesett Farkas Boldizsárt is. A kapuban Nagy Kristóf kezdett.
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a miskolciak, kihasználva a hazai pálya előnyét, egyből veszélyes letámadásokba kezdtek, Nagy Kristófnak már az első percekben komoly védéseket kellett bemutatnia. Csapatunk igyekezett kitörni a DVTK szorításából, de a házigazdák résen voltak és az utolsó passzainkra is lecsaptak, a szerzett koronggal pedig kapura is törtek. Fradi-részről a legközelebb a gólhoz a harmad első felében Helgesen és Tyni jártak, de Crespinek is voltak veszélyes próbálkozásai. Egy semleges harmadbeli korongszerzés után Kestilä passzolt a balján érkező Tóthnak, ám a Jegesmedvék kapusa résen volt. A szünethez közeledve egyre kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, Nagy és Vosvrda is hatalmas védéseket mutatott be. Közel a harmad végéhez Pineo három ferencvárosi játékossal a nyomában tört kapura, Nagy eszén viszont nem tudott túljárni. Kevesebb, mint fél perc volt még vissza a dudaszóig, amikor Turbucz tette közelről kapura a pakkot, a kipattanóra csapatunk kapitánya, Adam Brady csapott le és pöckölte be a vezető gólt (0-1).
A Fradi a gólnak köszönhetően magabiztosabban állt bele a második játékrészbe, aminek nem sokkal a kezdést követően meg is lett az eredménye: Heino az alapvonal mögül tette vissza középre a korongot, amibe a kapu előtt várakozó Aku Kestilä ért bele remekül, ugyan a szituációt videózták a játékvezetők, végül megadták a találatot (0-2). Ez némiképp felpaprikázta a miskolciakat, aminek következtében Nagynak egymás után két bravúros védést kellett bemutatnia, hogy ne tudjanak közelebb zárkózni a hazaiak. Védekezés közben Bánt ítélték szabálytalannak, így megszületett a mérkőzés első kiállítása is. Egy másodperc volt vissza Bán kiállításából, amikor Miskolczi Márk kapura lőtte a Szathmárytól kapott korongot, a játékszer kapusunk vállán megpattanva változtatott irányt és perdült a hálóba (1-2). A szépítés után a DVTK minden erejével azon volt, hogy az egyenlítés is meglegyen, a mieink pedig azért harcoltak, hogy visszaállítsák a kétgólos különbséget. A hazaiaktól Vokla próbálkozása, míg a mieinktől Tóth lövése volt veszélyes a kapu közelében. Egy védelmi hibát követően Jan Blasko kapott korongot, amivel tisztán tudott kapura törni, egy lövőcsel bemutatása után pedig könnyedén átcsúsztatta a pakkot Nagy mamutja alatt (2-2). Az egyenlítés a Ferencvárost pörgette fel jobban, ébresztőt fújtunk, méghozzá két ex-miskolci veszélyeztetett, előbb Razumnyak próbálkozott egy kékvonalas lövéssel, majd Mattyasovszky kerülte meg a kaput és próbálta meg közelről belőni a korongot.
A második szünetről visszatérve ismét a hazaiak kezdtek erősebben, viszont számunkra elég volt egy veszélyesebb letámadás. Turbucz kereste a megfelelő pozíciót a lövéshez, végül az alapvonal közeléből beadott a kapu elé érkező Bradynek, aki remekül tette bele a lövésbe az ütőjét (2-3). Egy darabig zavartalanul folyt a játék, egy váratlan pillanatban azonban lendült a játékvezető keze és ráfújt egy technikai kisbüntetést a csapatunkra, mert túl sokan voltunk a jégen. A hazaiak egyből fel tudták venni az emberelőnyös formációt, de gólt nem tudtak lőni. Szirányi kapusunk elenni szabálytalansága miatt pedig a kiállítás utolsó fél percére el is vesztette ellenfelünk az emberelőnyt, mi pedig így másfél percig előnyben támadhattunk. Keränen passzolta be a kapu mellett várakozó Turbucznak a pakkot, de nem sikerült értékesíteni a passzt, és végül az emberelőnyt sem. Kulesov próbálkozott egy hatalmas bombával a folytatásban, de lövése elkerülte a kaput, majd a mieink igyekeztek újabb gólt szerezni, de többször is túl hosszúra sikerültek a passzok. A véghajrában érezhetően jobban nyomni kezdett a hazai gárda, Lövei közeli lövése volt nagyon veszélyes, Nagy a róla kipattanó korongot egy vetődéssel vette birtokba. Három perccel a vége előtt Kärmeniemi akadt össze a palánkál Hunttal, azonban csak finn védőnket küldték ki két percre, ismét emberhátrányba kerültünk, amit ki is használt a DVTK, Roman Berdnyikov kapott a kapu mellett korongot, elkorcsolyázott Nagy előtt, majd egyenlített (3-3). Az utolsó másodpercekben még volt néhány veszélyes lövése a miskolciaknak, de egyik csapatnak sem sikerült újabb gólt lőnie, jöhetett a hosszabbítás. A találkozó lezárására sajnos nem kellett sokat várni, Berdnyikov korcsolyázott be lendületesen a kapunk elé és miután elfektette Nagyot, beemelte a hálóba a győztes gólt (4-3).
Visszavágni ugyan nem sikerült a Tüskecsarnokbéli vereségért a miskolciaknak, de csapatunk egy pontot így is el tudott hozni Borsodból, így bár még mindig csak a nyolcadik helyen állunk a tabellán, három riválisunk is lőtávolba került, ráadásul mindegyiküknél kevesebbet játszottunk egy vagy két mérkőzéssel. Vasárnap semmivel sem lesz könnyebb dolga a mieinknek, sőt, hiszen a listavezető, bombaformában lévő Gyergyói HK érkezik a Tüskecsarnokba. Arra építhetünk, hogy idén egyszer már legyőztük a piros-fehéreket Budapesten, erre készülünk most is.
"Szeretném kiemelni, hogy milyen fantasztikus hangulat volt itt, teltház, igazi hokimeccs hangulat, mindig jó így játszani. Vezettünk végig, de nem biztos, hogy ez teljes mértékben megérdemelt volt. Az első harmadban a DVTK nagyon ránk jött, tudtuk, hogy ezt meg fogják tenni, mert volt pár meccsük, amiket sorozatban elvesztettek és itthon bizonyítani akarnak. Erről beszéltünk, de úgy nézett ki, hogy nem álltunk készen erre, ránk volt hízelgő, hogy vezettünk. Megjött a második gól és 2-0-ás vezetésnél eltértünk a játéktervtől, nem azt játszottuk, amit kellett volna és ez megbosszulta magát. A harmadik harmad jól nézett ki, 3-2-nél kaptunk egy emberhátrányt, pontosan nem tudom miért, ezt belőtték és rögtön eldöntötték a hosszabbításban a meccset. Közel álltunk a három ponthoz, de lehet, hogy ez így igazságos. Nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, amivel egyértelműen miénk lehetett volna ez a három pont." - Fodor Szabolcs
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom 4-3 (0-1, 2-1, 1-1, 1-0 – h.u.)
DVTK Jegesmedvék: Vosvroda (Praták) – Masella, Szalay, Hunt, Pineo, Doyle – Szirényi, Szathmáry, Berndnikov, Rétfalvi, Kuleshov – Vokla, Vojtkó, Blaskó, Lövei, Miskolczi – Pásztor, Shkrabau, Trozsák, Csiki, Farkas, Vezetőedző: Láda Balázs
FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Seregély, Crespi, Turbucz, Brady, Keränen – Tyni, Kärmeniemi, Tóth G., Kestilä, Heino – Helgesen, Bán, Razumnyak, Mattyasovszky, Németh – Mártonffy, Haranghy, Banga, Bogáti, Kárpáti, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Miskolci (30:19 EE, Szathmáry, Berndikov), Blaskó (36:06, Lövei, Berdnikov), Berndikov (57:49 EE, Szathmáry, Rétfalvi), Berdnikov (60:17, Szathmáry, Doyle) illetve Brady (19:45, Turbucz, Keränen), Kestilä (24:53), Brady (43:43, Turbucz)
Kapura lövések: (8:9, 15:13, 14:13, 1:0) 38:35
Védések: (8:8, 12:13, 12:13, 0:1) 32:35
Kiállítás percek: (0:0, 0:2, 2:4) 2:6
Emberelőny kihasználás: (3/2) 67.00% / (1/0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (1/1) 100.00% / (3/1) 33.00%
Emberelőnyben töltött idő: 04:24 / 01:25
Magyar bajnok hokisaink végig vezetve 3-2-re megverték a Csíkszeredát a Vákár Lajos Műjégpályán.
Férfi hokisaink a Vákár Lajos Műjégpályán mérkőznek meg a nagy rivális SC Csíkszereda csapatával.
Férfi jégkorongozóink 6-3-ra kikaptak az éllovas Gyergyói HK vendégeként.
Magyar bajnok jégkorongozóink a listavezető otthonában lépnek újra jégre az Erste Ligában.
A DEAC korábbi csapatkapitánya, Molnár Dávid a Ferencváros jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását.
Haranghy Bence is tagja a divízió 1/A-s világbajnokságra készülő junior jégkorongválogatott bő keretének.
Magyar bajnok hokisaink hosszabbításban 2-1-re kikaptak a FEHA19 csapatától.
Magyar bajnok jégkorongozóink kihelyezett mérkőzésen találkoznak újra a FEHA19 csapatával.