Hivatalosan is megerősítette a Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga azokat az információkat, amikről informális és szurkolói berkekben már korábban is lehetett hallani: több szempontból is megváltozik a szeptember 13-án elrajtoló férfi jégkorong Erste Liga.
Az alapszakasz a tavalyi, sem szurkolói szempontból, sem szakmailag nem túl jól elsült „kígyóelves”, kétfázisú lebonyolítás után visszatér a négykörös, csapatonként 36 mérkőzéses szisztémához, az utolsó találkozót 2025. február 12-én játsszák majd.
Fontos újítás, hogy a korábban teljes egészében az Erste Ligába beépített OB I bajnoki címének sorsa a 2024/25-ös szezontól a jégen, külön rájátszásban dől majd el.
„A klubok döntése alapján a februári nemzetközi szünet után, február 16-ától rendezik a magyar bajnokság rájátszását, így az OB I-es helyezések ezúttal külön sorozatban dőlnek el. Az Erste Liga alapszakaszában a magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért (a 2. a 7., a 3. a 6., a 4. az 5. helyezett ellen). Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell nyerni az aranyéremért. Az OB I-es döntő február 26-án kezdődik, ha ötödik mérkőzés is szükséges, azt március 6-án tartják. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket” - adta hírül saját odalán a Magyar Jégkorong Szövetség.
Az Erste Liga rájátszására csak ezt követően, március 9-től kerül sor, ahol az alapszakasz első nyolc csapata fog szerepelni. Ennek lebonyolításában nem lesz változás, tehát a párharcok négy győzelemig tartanak majd, a párosítások pedig a helyezések alapján, keresztbejátszás szerint alakulnak ki. A Liga elődöntőjének első meccsére leghamarabb március 25-én kerülhet sor, míg a döntő első találkozóját előreláthatólag április 8-án rendezik meg és legkésőbb április 19-én érhet véget.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.
A 23 éves Leo Ringgel hatfősre bővül férfi jégkorongcsapatunk finn kontingense.