Dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikó a 2017/18-as szezon óta dolgozik az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatával, hosszú ideje segíti játékosainkat a sérülések utáni rehabilitációban és a regenerációban. Nagy szerepe van abban, hogy hokisaink mindig a megfelelő egészségi és fizikai állapotban tudnak jégre lépni. Azt viszont kevesen tudják, hogy csapatunk gyógytornász-fizioterapeutája a Ferencvároshoz igazolása óta folyamatosan, munkájával párhuzamosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai műszaki doktori iskolájában végzett kutatómunkát, amelyet idén áprilisban sikeresen befejezett, így hivatalosan is megszerezte a doktori címet. Ennek apropóján beszélgettünk vele, szóba kerültek a kezdetek, és az is, a megszerzett hatalmas tudást hogyan tudja beépíteni munkájába, valamint milyen a közös munka az erőnléti stáb többi tagjával.

- Megszerezted a szakmádon belül elérhető legmagasabb tudományos fokozatot, de mesélj arról, hogy mik voltak a kezdetek? Honnan indultál, mivel foglalkozol pontosan, hiszen nem csak a Fradinál, de más csapatoknál is kamatoztatod a tudásod?
- Azt mindig is tudtam, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni, és a fő küldetésem az volt már nagyon kicsi korom óta, hogy valamilyen módon, de segíteni szeretnék az embereknek! Ennek megfelelően ilyen területeken kerestem a hivatásom. Korábban dolgoztam hajléktalan ellátásban, foglalkoztam az utolsó élő európai, vastüdő segítségével lélegző pácienssel is, tehát azokkal a betegekkel, akik még a járványos gyermekbénulásos időszakban betegedtek meg. Ez volt az első munkahelyem, az akkori budai gyermekkórházban volt egy légzési rehabilitációs osztály, ez egy nagyon meghatározó munkahely volt az életemben. Segédápolóként dolgoztam és azt gondolom, hogy ha nem ez az első munkahelyem, nem is biztos, hogy az egészségügyben maradok. Ott annyira sok jó élményt szereztem és annyira sokat tudtam tanulni, hogy ez lökést adott a későbbi pályafutásomhoz is, ami úgy indult be, hogy felvételt nyertem a Semmelweis Egyetemre. Ott a gyógytornász szakon elvégeztem előbb a Bsc, majd az Msc képzést. Ezt követően a rendvédelembe kerültem dolgozni kilenc évre, ahol egyenruhásoknak a problémáiba láttam bele. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a kutatási témám is, amit végül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai műszaki doktori iskolájában vittem véghez.

- És ezek szerint ennek köszönheted a mostani eredményedet is.
- Igen, ez az időszak zárult le most az életemben egy sikeres PhD védéssel, úgyhogy idén áprilisban doktori fokozatot szereztem. Viszont ez számomra nem csak egy elért cél teljesítését jelentette, hanem én valóban ezen a területen szeretnék dolgozni és segíteni a jövőben is. Ráláttam arra, hogy egyrészt nagyon sok hasonlóság van az élsportolók, illetve a bevetési állományban dolgozók terhelése között és azáltal, hogy az élsportolókat is kezelem, napi szinten vagyok kapcsolatban a sportolókkal és azokkal a problémákkal is, amikkel ők találkoznak. Jelenleg az FTC-Telekom felnőtt férfi jégkorongcsapata mellett a Kelen SC labdarúgócsapatánál, illetve a Magyar Torna Szövetség szertornász válogatott kereténél is dolgozom többek között Székely Zójával, aki szintén Fradi-színekben versenyez. Nagyon meglepő volt ez a felismerés, hogy a rendvédelemben is nagyon sokszor a fokozott fizikai igénybevétel miatt hasonló jellegű problémák jelentkeznek, ezáltal a kezelésükhöz szükséges infrastruktúra is nagyon hasonló módon épülhet fel, mint a sportolóknál. Vannak persze eltérések, de nagymértékben hasonlítanak a problémák, illetve az az igény is, hogy amikor egy hon- és rendvédelmi dolgozó, vagy egy élsportoló megsérül, akkor nagyon hamar szeretnénk, hogy visszaálljon a korábbi fizikai állapotuk, és újra bevethetőek legyenek. Ez mindkét területen elsődleges cél, és ma már annyira modern módszerek vannak, főleg az élsport területén, hogy a kutatásaim során felismertem, ezeknek a módszereknek a nagy része adaptálható a hon- és rendvédelembe is. Úgyhogy azt kell, hogy mondjam, hogy a Fradiban eltöltött időszak nagyon meghatározó volt ilyen szempontból, mert a hokiban annyira nagyfokú fizikai terhelés van, és annyira hirtelen ingerek követik egymást, hogy ez valóban leképezhető egy rendvédelmi szolgálati feladatellátás során is. Ezért a kezelésben is találtam hasonlóságokat.

- Ezeket a hasonlóságokat, amiket felfedeztél a két terület között, valamint a kutatásod eredményeit hogyan építed be a gyakorlati munkába, hogyan tudod hasznosítani a rehabilitáció során sportolóknál, katonáknál vagy akár egyéni, civil pácienseknél?
- A sportolóknál arra jöttem rá azáltal, hogy több különböző sportágban is jelen vagyok, hogy mindig érdemes megfigyelni az adott sportággal együtt járó terhelés minőségét, a főbb ingereket. Tehát például a jégkorongban jellemző egy a korcsolya által mesterségesen előidézett bokastabilitás, amire nem feltétlenül számíthatunk akkor, amikor egy szárazföldi edzést tartunk, vagy egy szárazföldi rehabilitációs foglalkozást, ezt mindenféleképpen figyelembe kell venni. Teljesen másképp néz ki ez egy futballistánál vagy egy szertornásznál, tehát megvannak mindig a sportági jellegzetességek, ezért amikor egy új csapathoz kerülök, és ez ugyanígy volt itt a Fradinál is, először mindig feltérképezem az adott sportágnak a jellegzetességeit. Ez abból áll, hogy igyekszem jelen lenni az edzéseken, akár a sportágspecifikus edzéseket tekintve, akár az egyéb technikai vagy erőnléti edzéseket nézve. Illetve a meccsek is nagyon tanulságosak, ott mindig egy teljesen más tempó van, más ingerközeggel találkozunk. Ezeket szintetizálva alakul ki bennem egy kép, hogy hogyan tudok a legjobban segíteni és mi az a protokoll, aminek a mentén tudok dolgozni és akár a prevenció területén is tudom jól hasznosítani az információkat az adott csapatnál. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyok a Fradiban, mert kezdettől fogva a játékosokat nagyon komoly felkészültséggel rendelkező edzők, erőnléti edző és masszőr is segíti. Ennek köszönhetően az egyes szakterületeket nagyon jól el lehet különíteni és mindenki a saját kompetenciájának határain belül tud dolgozni, ami egy nagyon nagy ajándék. Így, hogy több csapatnál, több osztályban, többféle sportágban ráláttam már működésekre, azt kell, hogy mondjam, hogy a Fradi ilyen szempontból nagyon tudatos és nagyon profi elképzelést képvisel. Ez megkönnyíti a munkánkat és nagyon jó az összhang a stábban.

- Említetted, hogy a stáb többi tagjával párhuzamosan dolgoztok, de azért átfedésben, összhangban is. A felkészülési időszak most egy kicsit hosszabbra nyúlik, Kiss Áron erőnléti edző is folyamatosan nyomon követi a jégkorongozók egyéni edzéseit. Hogyan tartjátok ilyenkor összhangban a munkát, hiszen ilyenkor van idő jobban fókuszálni a súlyosabb vagy elhúzódóbb sérülésekre is.
- Ez mindig egy többszintű egyeztetés eredménye, mert amikor a szezon lezárul, az sok esetben ránk nem feltétlenül vonatkozik, hiszen hogyha az idény végén van egy vagy több súlyos vagy középsúlyos sérült a csapatban, akkor a mi munkánk folytatódik velük, ami most sem volt másképp. Most is folyamatos munka és egyeztetés zajlott, és az éppen aktuális problémák megoldása. A munkánk egy részét most ez alkotja, illetve végzünk egy olyan tevékenységet is ilyenkor, hogy ha valakinek olyan jellegű problémája van, ami többhetes vagy több hónapos stabilizációs programot vagy funkcionális fejlesztést igényel, akkor ezekre sokkal több lehetőség van így a szezonok közti nyári időszakban, mint a szezon idején, amikor nagyon sűrű a program. Ilyenkor a játékosok is csak ennek tudják szentelni magukat és az a cél, hogy mindenkit a lehető legjobb állapotba hozzunk az alapozás kezdetére. Életem egyik legnagyobb sikerélménye volt, amikor néhány éve Farkas Lőrinc Simonnak az operációval járó Achilles-szakadásából gyakorlatilag rekordidő alatt sikerült kikeveredni, mert hivatalosan egy ilyen sérülésnek a gyógyulási ideje hat, de inkább nyolc hónap. Simi viszont augusztus 19-én sérült és december 6-ra ő már játékra készen volt, de babonából nem engedtem, hogy visszatérjen még és szerettem volna megvárni vele a négy hónapot, ami egy jó döntésnek bizonyult akkor, mert azóta sincsen neki ezzel a dologgal panasza szerencsére. Ez a gyors felépülés is egy jól összehangolt közös munkán alapult, aminek alapköveit a jatékos és az őt körülvevő és támogató szakmai stáb egymással történő folyamatos, hatékony kommunikációja jelentette.

- Most, hogy megszerezted a doktori címet, van már következő kitűzött cél?
- Azzal, hogy a doktori címet elértem, nagyon sok olyan tapasztalatot szereztem, amivel abban bízom, hogy a kezeléseim minősége is javítható, illetve tanársegédként dolgozom a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi kar Fizioterápiai tanszékén, ahol bízom abban, hogy a gyógytornász hallgatóknak is jobban meg tudom alapozni a későbbi szakmai szemléletüket.

Pintér Noémi