Talán nem a legideálisabban indult hokisainknak számára a hét. Kedden a Tüskecsarnokba látogatott a FEHA19 csapata, akik ellen vasárnap magabiztos 4-1-es győzelmet aratott csapatunk Ajkán. A mérkőzésen a lépés viszont ezúttal valamelyest a székesfehérváriaknak jött ki jobban, kétszer is vezettek a találkozó során és végül csak hosszabbításban sikerült legyűrnünk a sereghajtót.
A történteken nem sok ideje volt gondolkodni a zöld-fehéreknek, legalábbis nem otthon, hiszen szerda hajnalba már ültek is fel a buszra, hogy elinduljanak a szezon második erdélyi túrájára.
Első ellenfelünk az ősi rivális Csíkszeredai Sportklub lesz, akik az elmúlt időszakban elképesztő sebességgel kezdték gyűjteni a pontokat, aminek köszönhetően egyre feljebb jutottak a tabellán. Legutóbb október végén idegenben csaptunk össze a kék-fehérekkel, akkor egygólos vereséget szenvedtünk. Azóta történt egy-két dolog a Csíkszereda háza táján, elég lehet csak megemlíteni Kevin Constantine, a Volán és a magyar válogatott korábbi vezetőedzőjének és szövetségi kapitányának nevét, vagy például Sofron István visszatérését.
A jelenleg a lista ötödik helyét elfoglaló csapat az elmúlt öt meccsét mind rendes játékidőben nyerte meg két-, háromgólos különbségekkel. Számítani lehet tehát arra, hogy a csütörtöki meccsen is az lesz a céljuk, hogy folytassák a győzelmi sorozatukat, de ehhez a Fradinak is lesz egy-két szava, hiszen csapatunk már jó ideje magabiztosan vezeti a tabellát, a tabella elsőséget pedig szeretné továbbra is megtartani.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
SC Csíkszereda – FTC-Telekom
2024. január 11., csütörtök 17:30, Vákár Lajos Műjégpálya
Élő közvetítés: Erste Liga TV
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.