Elképesztő szériában van magyar bajnok és Erste Liga-címvédő, kupagyőztes férfi jégkorongcsapatunk. A történelmi miskolci Magyar Kupa-hétvége után kőkemény erdélyi túrával indítottuk a középszakasz küzdelmeit, előbb a Brassót hosszabbításban, majd a Csíkszeredát már a rendes játékidőben sikerült legyőzni a saját pályájukon. Hazatérve, öt nappal ezelőtt szintén az alapszakasz-győztes csíki gárda volt az ellenfél, de Pesterzsébeten is mi bizonyultunk jobbnak, egy 5-3-as sikerrel tartottuk otthon a három pontot. Sorozatban nyolc nyertesen megvívott tétmeccs után, jó előjelekkel várhattuk a Corona Brassó elleni hazai összecsapást.
A mérkőzés kezdő korongbedobását a Ferencváros korábbi labdarúgója, Dragan Vukmir végezte el, aki a zöld-fehérek játékosaként egy bajnoki címet és két Magyar Kupa-aranyérmet ünnepelhetett, valamint tagja volt a 2004 őszén az UEFA-kupa csoportkörébe jutó együttesnek.
A mieink keretében ezúttal sem volt ott Németh Attila, aki sérülés miatt továbbra sem volt bevethető állapotban, valamint hozzá csatlakozott Tóth Renátó, aki a hétfői, Csíkszereda elleni mérkőzésen vált harcképtelenné. A kapuban, a két csapat előző mérkőzésével ellentétben ezúttal nem Nagy Kristóf, hanem az az Arany Gergely kezdett, aki az utóbbi időben rendre főszereplőjévé vált a csapat sikereinek. Remek teljesítményével pedig kivívta Jarmo Tolvanen elismerését, így két klubtársával, valamint vezetőedzőjével együtt ott lehet a nottinghami olimpiai selejtező tornán a következő héten.
A kezdés után nem kellett sokat várnia a kilátogatóknak az első helyzetre, ugyanis mindössze tizenhat másodperc után a vendégek részéről Franko próbálkozott, de Arany könnyedén védett. Ezt követően nekünk sem kellett több, szinte azonnal támadásba lendültünk és Juusela tesztelte Tőke képességeit, de a brassóiak kapusa is könnyen hárított. A következő percekben végig ott voltunk a Corona kapuja előtt: előbb Tóth Gergely próbálkozott, majd Switzer vette célba a rövid felsőt, de Tőke nem hagyta magát, rendre odaért a lövésekre. Ahogy arra számítani lehetett, a Brassó keményen szállt bele a mérkőzésbe, akárcsak a két csapat legutóbbi találkozóján. Mindkét félnek megvoltak a helyzetei az harmad első felében, de a kapusoknak nem igazán volt komoly feladata. A tizenegyedik percben aztán nagy sanszunk volt, ugyanis Bíró Ottó kapott két percet bottal akasztásért, így a mérkőzésen mi támadhattunk először emberelőnyben. Hiába a létszámfölény, egyetlen Kulmala-lövésen kívül nem sok mindent lehetett feljegyezni. Alighogy kiegészültek a vendégek, szinte egyből előnybe kerültek, ugyanis ezúttal a mi oldalunkról szórtak ki valakit, Tóth Adrián tölthetett két percet a büntetőpadon. A Coronának nem is kellett több, azonnal támadásba lendültek, majd a tizennegyedik perc végén Carlson egy lapos kékvonalas lövéssel bevette Arany kapuját (0-1). A vezetés birtokában a vendégek magasabb fokozatra kapcsoltak, pillanatok alatt kétszer is helyzetbe kerültek, de Arany nem adta meg magát. Kevesebb, mint négy perccel a vége előtt a gólszerző Carlson kapott két percet akadályozásért, így ismét előnyben támadhattunk, ezúttal az egyenlítésért. Alig négy másodperccel az emberelőny vége előtt Roczanov Dezső érkezett egy kipattanóra és közelről egyenlített (1-1). Az első harmadban mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, egy emberelőnyt sikerült kihasználnia a vendégeknek, de ahogy azt már megszokhattuk, nem tört meg a csapat és Roczanov révén, ugyancsak emberelőnyös helyzetből sikerült egyenlíteni.
A második harmadot ugyanúgy indította a Brassó, mint az elsőt, de Armstrong helyzete csak Aranyig jutott. A játékrész első percei nem hoztak különösebb izgalmat, ellenben komoly harcot igen. Egyik csapat sem hagyta, hogy a másik megszerezze a korongot, így egy-egy akció előtt kemény ütközéseket lehetett látni. A helyzetei is megvoltak a csapatoknak, de egyik sem volt életveszélyes. A nyolcadik percben Juusela volt az, akit a játékvezető a büntetőpadra tessékelt, így a brassóiak is megkapták a második emberelőnyüket. Ennek ellenére Tóth Richárd volt az, aki sikeresen elhozta a korongot, majd iramodott meg a Corona kapuja felé, de Tőke védeni tudta a fiatal támadó lövését. Nagyon gyorsan lepergett a hátrány első perce, a második felét viszont komolyan megnyomta a vendég alakulat, védőink és kapusunk állták a sarat. A kiegészülés után visszavettük a mérkőzés irányítását, így nem sok esély adódott a Brassó előtt, hogy másodszor is a magukhoz ragadják a vezetést. Két percen belül négy komoly helyzetet is sikerült kialakítanunk, de ahogy nálunk Arany, úgy náluk Tőke tartotta életben az esélyeket. Egy korongvesztés után azonban megadatott a lehetőség a brassóiak előtt is, ám Franko hiába száguldott nagy lendülettel a kapu irányába, remek formában játszó kapusunknak nem találták az ellenszerét. Három perccel a játékrész vége előtt Tóth Gergely korcsolyázott be középen, majd kapta is a korongot, Tőke viszont egy szép mozdulattal fölé tolta, majd az ismétlést Tóth Gergő próbálta a kapu irányába terelni, de a vendégek portása ezt is védte. Húsz másodperccel később Nagy Gergő indult meg, majd passzolt Tóth Adriánnak, aki lőtt, ezt elsőre még védte Tőke, de az ismétlésre már nem érhetett oda, támadónk értékesítette saját kipattanóját, így a Ferencváros megfordította a találkozó állását (2-1). A második harmadban folytatódott a kiegyenlített játék, talán az iram és a küzdelem egy kicsit visszafogottabb volt, mint az első húsz percben, és jó ideig egyik csapat sem tudta kihasználni az amúgy sem túl sok helyzetét, mígnem a játékrész hajrájában Tóth Adrián lőtte be a kapusról lecsorgó korongot, így 2-1-es előnyből várhattuk a végjátékot.
A záró harmadot mi indítottuk jobban, nagy szükség lett volna egy harmadik találatra, hogy nyugodtabban folytathassuk a találkozót. Switzer révén a helyzetünk is megvolt erre, de a szép csel után nem maradt elég ereje. Alig tíz másodperccel később Pulli húzott befele, majd tüzelt, a kapusról kipattant, de Jászainak nem sikerült bekotornia a kapuba. Egy perccel később a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: Fowlie húzott balról befele, közvetlen közelről nem tudta elhúzni Arany mellett a korongot, érkezett azonban Franko, és vert helyzetben lévő kapusunk mellett bepofozta a hálóba a korongot, ezzel pedig egyenlített (2-2). A képlet ezután ugyanaz volt, mint az előző harmadban, nagy erőket kellett mozgósítani, hogy ismét sikerüljön betalálni, ezzel pedig ismét magunkhoz ragadhassuk a vezetést. Mentünk is előre nagyon becsületesen, a lövések is megvoltak, de Tőke rendre résen volt, és hiába pattant ki róla szinte minden (az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy a brassói kapusról rendre kijöttek a korongok), ezekkel sem tudtunk élni. Öt perc után Kärmeniemi kapott két percet a játék késleltetéséért, miután egy rossz mozdulattal saját harmadában kilőtte a kispadra a korongot, így ismét létszámfölényben támadhattak a vendégek. Nagyon sokáig nem tudtak helyzetbe kerülni, szinte minden sávot sikerült lezárni, de egy-egy távoli próbálkozással így is veszélyeztettek, Arany viszont nagyszerűen védett. A kiegészülés után is a brassóiak domináltak, de hozzánk hasonlóan ők sem tudtak élni a helyzeteikkel. A harmad felén túllépve azonban sikerült kijönni az ideiglenes szorításból, és azonnal támadásba is lendültünk. Roczanov tette be a kapu előtti sűrű területre a korongot, onnan azonban kipattant, pont a nagy lendülettel érkező Hegyi elé, védőnk távoli lövését azonban kispárgázta Tőke. A folytatásban Sarcia is kiállt két percre, az előnyt ismét megnyomta a Corona, de Arany nagyszerűen tartotta a frontot, és ugyanez elmondható védőinkről is, akik önfeláldozóan vetődtek bele a lövésekbe. A mérkőzés végéhez közeledve sem tudtak betalálni a felek, így jöhetett az öt perc ráadás.
A hosszabbítást mi kezdtük jobban, nagyon gyorsan két komoly helyzetet is sikerült kialakítanunk, de Tőke ellenszerét ezúttal sem találtuk. Kissé visszavettünk a nagy iramból, amit köszöntek a vendégek, így ők is támadásba lendültek, de Armstrong lövése nem okozott gondot Aranynak. Az utolsó másodpercben még Pavuk lódult meg, majd elemi erővel tüzelt, de Tőkén ez sem fogott ki, így rendkívül izgalmas hosszabbítás után jöhettek a büntetők.
A szétlövést Fowlie révén a Brassó kezdte, de Arany Gergely nagyszerűen olvasta a támadó szándékát. A mi oldalunkról Tóth Adrián állt oda elsőként, ő azonban remek csel után higgadtan emelte a keresztvas alá a korongot, így nálunk volt az előny. A soron következő két büntetőjét értékesítette a Corona, míg nálunk előbb Kulmala rontott, majd Nagy Gergő betalált, ezzel három pár után maradt a döntetlen. A vendégek negyedik kísérletéhez Gliga állt oda, de kihagyta, akárcsak a mi részünkről Juusela. A mindent eldöntő ötödik büntetőhöz Franko állt oda, de kapusunk eszén ezúttal sem lehetett túljárni, míg tőlünk érkezett az alapszakasz pontgyárosa, Brett Switzer, és belőtte - kapusunk és házi pontkirályunk lett így végül a mérkőzés hőse.
A Ferencváros egy rendkívül nehéz, harcos és izgalmas mérkőzésen, bár a találkozó elején nem volt elég éles, és nem tudta a mieinktől megszokott játékot hozni, így a remekül, taktikusan küzdő Brassó végig meccsben maradt, végül büntetők után 3-2-re győzni tudott, ezzel otthon tartva két pontot. Az idegek csatájában a mieink bizonyultak jobbnak, így ezzel a két egységgel háromra hízlaltuk a tabella második helyén tanyázó DAB-bal szembeni előnyünket, és kedvező helyzetből mehetünk a válogatott szünetre, amely után pont az újvárosiak vendégszeretetét élvezhetjük. Ráadásul ezzel a sikerrel jókora lépést tettünk a felsőház első helye, valamint az ezzel járó első kiemelés megszerzéséért, ami kulcsfontosságú lehet a rájátszásra nézve.
Férfi jégkorong, Erste Liga, középszakasz, felsőház, 4. forduló
FTC-Telekom – Corona Brassó b.u. 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0)
Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Rantanen, Tóth Gergely, Hajós, Nagy G., Tóth Ad. – Kärmeniemi, Pulli, Kulmala, Pavuk, Switzer – Hegyi, Sarcia, Farkas, Juusela, Tóth Ri. – Boros, Pozsár, Jászai, Roczanov, Tóth Gergő Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Corona Brassó: Tőke (Polc) – Armstrong, Carlson, Fowlie, Franko, Gliga – Borisenko, Mihály, Péter, Tranca, Zagidullin – Bíró Ottó, Gajdo, Bíró Gergő, Molnár, Zsók – Brown, Haraga, Bíró Mátyás, Constantin, Molnár Vezetőedző: Julius Pénzes
Kapura lövések: (15:9, 11:8, 10:7, 2:1, 1:0) 39:25
Védések: (8:14, 8:10, 6:10, 1:2) 23:36 / 92.00% : 92.31%
Kiállítás percek: (2:4, 2:0, 4:0) 8:4
Emberelőny kihasználás: (2 / 1) 50.00% / (4 / 1) 25.00%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 4) 75.00% / (1 / 2) 50.00%
Gólszerzők: Roczanov (18:07, EE, Farkas, Hegyi), Tóth Adrián (37:44, Hegyi) illetve Carlson (13:42, EE, Armstrong), Franko (43:44, Fowlie, Armstrong)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.