31-szeres magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk egy rendkívül kiélezett Csíkszereda elleni Erste Liga-elődöntőt követően a Corona Brassó csapatával vív négy nyert meccsig tartó párharcot a döntőben. Alapszakasz győztes együttesünk számára nem a remélt módon indult a liga döntője, az első meccsen hátrányból fordított a Brassó, a második mérkőzést pedig szinte végig kontrollálta a vendég együttes.
A döntő párharca tehát 2-0-s brassói vezetésről folytatódik kedden az Olimpiai Jégpályán. Csapatunk vezetőedzője, Fodor Szabolcs szerint viszont innentől rajtuk van a nyomás, hiszen ellenfelünk hazai pályán akár le is zárhatja a döntőt, a mieink pedig talán egy kicsit felszabadultabban léphetnek majd pályára. A cél viszont egyelőre nem más, minthogy szépítsünk az álláson, és kiharcoljuk a döntő ötödik mérkőzését, visszahozva ezzel a párharcot Budapestre, a Tüskecsarnokba.
Az elmúlt két mérkőzésen bebizonyosodott az, amit már a negyeddöntő óta ismételgetnek az edzők és a játékosok is, a rájátszás egy teljesen más kávéház, el kell felejteni mindent, ami az alapszakaszban történt. Igaz ez a mostani helyzetre is, rövid memóriára van szüksége a csapatnak, hiszen kedden új meccs kezdődik, ahol újabb lehetőségünk adódik arra, hogy győztesként hagyjuk el a jeget, ehhez viszont csak előre tekinthetünk.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 3.mérkőzés
Corona Brassó – FTC-Telekom
2024. április 9., kedd 17:30, Olimpia Jégpálya
Élő közvetítés: m4sport.hu
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk egy ismerős helyen kezdi meg 2024/25-ös nemzetközi kupaszereplését.