2019. március 29.
Babonák és szokások - hokisaink öltözői kulisszatitkai!
A Fradi TV stábja utánajárt, mitől is olyan nagy a csapategység férfi hokisaink háza táján - VIDEÓ!

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata, nem túlzás azt állítani, történelmi hónapokon van túl. A felnőtt edzőként első szezonját töltő vezetőedző, Fodor Szabolcs keze alatt megújult a játékosállomány és a szakosztály, a Fradi pedig az Erste Liga szeptemberi rajtja óta sorra éri el az évtizedek óta nem látott eredményeket. A csapat 2018 őszén zsinórban 19 győztesen megvívott mérkőzéssel megdöntötte a vonatkozó ligarekordot, majd 1995 után ismét az élen zárta a bajnoki alapszakaszt, ezután a szlovák Extraligás DVTK Jegesmedvéket otthonukban legyőzve nyolc év után szerzett ismét érmet, egy szépen csillogó bronzot a Magyar Kupában, végül megnyerte a liga középszakaszát, és söpréssel jutott túl a negyeddöntőn és az elődöntőn is, így a MOL/Erste Liga 2008 óta íródó történetében először van ott a Ferencváros a fináléban, ráadásul bajnoki döntőt is 19 év után játszik ismét, az OB I aranyérmét pedig a legjobb versenyben maradt magyarországi csapatként 22 év után gyűjtötte be.

A sikerek titka a komoly szakmai munka mellett azokban az apró részletekben rejlik, amitől a csapat igazi egysége és karaktere kialakul a jégen és azon kívül is. Utánajártunk azoknak a babonáknak, szokásoknak, amelyek hokisaink mindennapjainak részei, mégis legtöbbször az öltöző falain belül maradnak. Jöjjenek velünk a kulisszák mögé! Figyelem, helyenként szigorúan komolytalan tartalom következik!

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin